Áldás vagy pelenkafrász

Óriási vívmány a gyes vagy pofon a női egyenjogúságnak? – már a hetvenes évek végén erről folyt a vita. „Egymilliónál több fiatal nő csapot-papot – szakmát, hivatást, fizetést, kollégákat – otthagyott, és elment pelenkázni, passzírozni, fürdetni: gyereket nevelni.

Vajon hogyan érzik magukat anyai és háziasszonyi szerepükben ezek a munkás életre, egyenjogúságra és a házimunka lenézésére nevelt fiatal nők? Értelmesen, tartalmasan töltik- e a gyermekgondozási szabadságot, vagy otthonlétük unalomba fullad?” – erre keresett választ 1979-ben egy nagy vihart kavart riportkötet, melynek provokatív címet adott a szerző, Sulyok Katalin: Egy ország gyesen.

A politika e nagyvonalú segéllyel arra próbálta ösztönözni az asszonyokat, hogy vállaljanak több gyermeket, s állítsák meg a népesség aggasztó fogyását. Valóban, 1967-től az anyák több mint kétharmada élt e lehetőséggel, elvonult gyesre, ami havonta 500 forintot hozott a konyhára. Meglepve tapasztalták azonban, hogy sok nő kiborult, s lelkileg belebetegedett a „pelenkaszagú” bezártságba.

C. Molnár Emma pszichológus 1982-ben már a „gyes-neurózis” tüneteit írta le, miután interjút készített kétszáz nővel, a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóival. Az anyák egy része arra panaszkodott, hogy fáradt, hajszolt, és a gyes miatt csökkent a jövedelmük. Kiderült: azok virultak ki az anyaság otthon töltött évei alatt, akik teljes szívükből vágytak gyermekre, és tervezték a terhességüket. A neurotikusok többsége pedig azok közül került ki, akik kényszerűségből vállaltak utódot, majd a férjük, rokonaik unszolására ragadtak a négy fal közt.

Szegény asszonyok joggal zavarodtak össze… Az ötvenes években arra biztatták őket, hogy pattanjanak a traktor nyergébe, szegődjenek el akár bányásznak is, és izmosodó önbizalommal próbálják felülmúlni a férfiakat. A hatvanas évek végén aztán – mivel egyre kevesebb utód született, és a politikusok észbe kaptak – azért nógatták őket, hogy maradjanak otthon és álljanak helyt a hagyományos anyaszerepben. Sok férj titkon elvárta: ha a neje úgyis gyesen van, csillogjon-villogjon a lakás, legyen terülj-terülj, asztalkám, a háziasszony tegye az ételt meg a tiszta ruhát a családfő elé. Ez a felállás nem vált be minden családban, ezért 1982-ben fontos változás következett: gyermek mellett is munkát vállalhatott a nő, sőt az apa is elmehetett gyesre.

A gyermekvállalási kedv nem csupán „nőügy”. A kutatók úgy látják: pusztán a gyestől és a családtámogatásoktól nem várható, hogy az asszonyok „rendelésre” szülni kezdjenek. Herczog Mária szociológus szerint azokban a fejlett országokban jön világra több gyermek, ahol a nők remekül össze tudják hangolni a munkát és családalapítást; ahol a férfiak jobban kiveszik a részüket a teendőkből; ahol a munkaadók rugalmasan alkalmazkodnak ahhoz, mennyit tudnak vállalni a kisgyermekesek.

Mi magyarok viszont ragaszkodunk a hagyományos, „bebetonozott” nemi szereposztáshoz: nálunk karrieristának bélyegzik a nőt, aki rohan vissza dolgozni, és lúzernek azt a – százból öt-hat – apát, aki gyedre megy. Számos nyugati országban apahónapokat tartanak, vagyis egy időre a férjek is kiveszik a részüket a kisgyermek gondozásából – mégsem esik le az ujjukról az aranygyűrű…