Apró szívek esélye - 'Akinek veleszületett szívhibája van, annak élete végéig meg kell jegyeznie ezt a házszámot'

TÖBB SZÁZ gyereket műtenek évente valamilyen szívproblémával. Sokakat már újszülött korukban, míg másoknál csak évek múlva veszik észre, hogy veleszületett szívbetegségben szenvednek.

Család-otthonBiczó Henriett2017. 07. 01. szombat2017. 07. 01.

Kép: Gottsegen György országos kardiológiai intézet gyermek szívsebészeti központ kórház egészségügy műtét család gyerek betegség orvos doktor műtét műtő lábadozás születési rendellenesség 2017 05 24 Fotó: Kállai Márton

Apró szívek esélye - 'Akinek veleszületett szívhibája van, annak élete végéig meg kell jegyeznie ezt a házszámot'
Gottsegen György országos kardiológiai intézet gyermek szívsebészeti központ kórház egészségügy műtét család gyerek betegség orvos doktor műtét műtő lábadozás születési rendellenesség 2017 05 24 Fotó: Kállai Márton

– Ne félj, Isten veled van meg az orvosok – mondja az édesapa a nyolc év körüli fiának, mielőtt betolják a műtőbe. Az üvegajtó bezáródik, az apa kint leül. Csak a többórás aggódás, bizonytalanság és félelem marad vele.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában járunk, ahol évente 800 beteget műtenek. Ötszáz grammos koraszülött csecsemőt ugyanúgy, mint a kamaszokat, akiknél tizenéves korukban derül ki, hogy baj van a szívműködésükkel.

– Akinek veleszületett szívhibája van, annak élete végéig meg kell jegyeznie ezt a házszámot: örökre a kliensünk marad – mondja dr. Prodán Zsolt vezető főorvos, a veleszületett szívbetegségek nemzetközileg elismert specialistája. Dolgozott az USA-ban, Párizsban, s éppen Münchenben praktizált már sokadik éve, amikor 2006-ban megtudta, hogy egyszerre öt orvos ment el az osztályról Abu Dhabiba. – A lelkiismeret nem hagyott nyugodni, az nem lehet, hogy nincs, aki megműtse a magyar gyerekeket. Ezért jöttem vissza. Itt igazi csapatmunka folyik, valamennyi orvos és ápoló nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz. Szakmailag nagyon gyorsan fejlődik a gyermekkardiológia, nemzetközi összehasonlításban egyértelműen tartjuk a lépést. Három-négy százalékos a halálozási arány, persze az lenne a legjobb, ha ennyi sem lenne, de nem vagyunk mindenhatók. Száz esetből 95 győzelemmel végződik, ezt húsz évvel ezelőtt álmodni sem mertük.
Az országban itt és Szegeden végeznek csecsemőkön szívműtétet, ott évente mintegy ötvenet. Vannak olyan újszülöttek, akiknél már magzati korban megállapítják, hogy súlyos szívrendellenességgel fognak a világra jönni, azonnali beavatkozás kell. Ilyenkor összepakoljuk a műtéthez szükséges műszereket, és mi utazunk a beteghez, illetve akkor is, ha a kis páciens nincs szállítható állapotban.

Nagy probléma Magyarországon, hogy a magzati ultrahangvizsgálatot szülész-nőgyógyászok végzik, akik nem rendelkeznek kardiológiai ismeretekkel. Ha a várandós anyukák eljutnának a szakemberhez, több szívbetegséget lehetne idejekorán kiszűrni, és felkészülni az esetleges beavatkozásokra. Igaz, ehhez elegendő szakorvosra volna szükség – mondja Prodán Zsolt, és hozzáteszi: a tízágyas intenzív osztályukon most csak azért fekszik nyolc beteg, mert a nővérhiány miatt több ellátását nem tudják megoldani. Pedig a beavatkozások egyharmada sürgősségi műtét, a többi tervezett, de ott is előfordulnak sürgető esetek. Nyáron mindig halmozódik a „munka”, a vakáció idején műtik azokat a gyerekeket, akiknél halasztható volt a beavatkozás.

Az intenzív osztályra csak köpenyben, fertőtlenített kézzel léphetünk be, ami érthető, hiszen a gyerekek a műtét után kerülnek ide, többen még lélegeztetőgépre kötve.

Mindegyikük ágya fölött monitor, egyfolytában hangosan csipognak, ha kell, riasztanak. A kórterem fala színesre festve, a plafonról lógó plüssállatok próbálnak mosolyt csalni az apróságok arcára. Az egyik kislány harmincöt napos, születése után kellett megműteni, azóta fekszik a kardiológia intenzív osztályán. A bal szívének fele nem fejlődött ki, még két operáció vár rá. A szomszédos ágyon nagyobb fiú alszik mélyen, őt már levették a lélegeztetőgépről.

A terem végén elkülönített helyiség, belátni az üvegfalon. Éppen egy ötéves kisfiú műtéti hegén cserélik a kötést. Két hete omlott össze a keringése, műszívet kapott. Kiderült, hogy veleszületett szívizombetegségben szenvedett, amiről addig senki nem tudott.

– Vannak olyan gyerekek és szülők, akik több hónapot töltenek itt, óhatatlanul bensőséges kapcsolat alakul ki közöttünk. A vidéki családoknak a legnehezebb. December óta tíz anyának tudunk szállást adni – mondja az intenzív osztály főnővére, Utasy Mónika. Huszonhét éve dolgozik gyerekek mellett, szerelemből csinálja. – A nővéreink három műszakban állnak helyt, nettó 150 ezer forintos fizetést visznek haza.

Augusztusban ketten külföldre mentek, és három éve jött utoljára olyan jelentkező, akit föl is tudtunk venni.

A beteg csecsemőre rá kell érezni, a legkisebb rezdüléséből is tudni, mi a baja, hiszen képtelen elmondani. Ez óriási felelősség. Ha elveszítünk egy gyereket, közösen dolgozzuk föl a tragédiát. Sokkal nehezebb, mint a felnőttek esetében. De a másik oldalon ott a siker: az alapítványunk révén évek múlva is találkozunk az itt kezelt gyerekekkel. Nincs annál nagyobb öröm, mint vidámnak és életerősnek viszontlátni őket – állítja Mónika, miközben ránéz a monitorokra.

Érkezik a hír, hogy Prodán főorvos már a műtőben van, nyugodtan bekukkanthatunk. Miközben beöltözünk, fejünkre húzzuk a sapkát és papucsba bújunk, óhatatlanul magam elé képzelem a véres tamponok és szikék elrettentő látványát.

Döbbenetemre ennek nyoma sincs, szinte vér nélkül zajlik a műtét. A pici mellkas letakarva, az apró szív kalimpál, miközben a precíz orvoskezek helyreállítják az elzáródott artériát. Ez alig kétórás operáció, de előfordult már, hogy több orvos váltotta egymást, mire befejeztek a maratoninak számító egész napos beavatkozást.

Felszabadultan lépünk ki a hűvös műtő ajtaján, a folyosón szülők várakoznak.

Lassan dél van, itt a látogatás ideje. Somogyvámosról, a Krisna-völgyből érkezett Tényi Zsolt és Ágnes, arra várnak, hogy tízéves fiukat, Szuvratát lehozzák az intenzív osztályról. Ez a pillanat is elérkezik.

– Szuvrata makkegészségesen született. Később enyhe krupp alakult ki nála, de ez nem rendkívüli betegség. Beírattuk úszni, ötéves korára az összes úszásnemet megtanulta. Thai boxozott, semmi gond nem volt vele. Aztán hatéves korára nagyon fáradékony lett, nem bírta a délutáni programokat. Zsibbadt és fájt a lába, kiderült, hogy magas a vérnyomása. Elmentünk a gyermekkardiológiára, ahol azt mondták, minden rendben, a vérnyomására pedig felnőttgyógyszert kapott. Nem javult az állapota, elmentünk egy magánkórházba. Ott rögtön megállapították, hogy aortaszűkülete van, azonnal leállították a gyógyszer szedését, mert életveszélyt jelentett. Mondták, hogy egy pillanatot sem lehet várni a műtéttel, így kerültünk ide – meséli Ágnes a többéves tortúrát, most már megkönnyebbülve. – Fantasztikus látni azt a profizmust és gyerekközpontúságot, ami itt zajlik. Teljesen mindegy, hogy az ember az ország melyik részéről jött, milyen szociális háttérrel, ugyanazt kapja – és Zsolt máris ugrik, Szuvratát hozzák az új kórterembe. Sírva öleli a szüleit, csak annyit mond: nagyon fáj. Ha még egyéves korában megműtik, nincs ez a szenvedés.

Prodán főorvos is megjelenik. Felszabadult és könnyed, ismét segítettek egy gyereknek, hogy egészségesen élhessen. A folyosó falán lévő köszönőfal zsúfolásig tele fotókkal és levelekkel. Az itt dolgozók tudják: ezért érdemes, ezért kell csinálni.