Kutyaposta: két levél mellé egy várva-várt hír

„Kiskorától neveltem, etettem, tanítottam, reggeltől estig velem volt. Ha ki akart menni, két lábra állt, ha elvégezte a dolgát, kopogott, beengedtem. Szüret idején a kocsi jobb első ajtaja előtt várt két lábon, míg nem nyitottam ki az ajtót, akkor beugrott, én meg letekertem az ablakot negyedig, onnan lesett kifelé. Kiértünk a szőlőbe, s mikor jöttek a seregélyek, csak annyit mondtam neki: Buksi, hajtsd meg őket! Ő rögtön szaladt, és elhajtotta őket. Tizenhárom éves volt, hogy elment a másvilágra.”
És még egy kesernyés mondat a levél végén: „Ne tartson senki kutyát, ha nem tud vele bánni!”

*

Egy másik levél is érkezett régi levelezőnktől: Kormányos Lajostól, aki a csongrádi Új Esély állatotthon önkéntese, s ebbéli minőségében legutóbb egy gólyapárról írt, akik odaszoktak az otthonhoz, mert Kormányos úrék néhány falattal róluk sem feledkeztek meg. Nos, az idén vélhetően nem a régi pár érkezett vissza, s az új jövevények hetekig nem találtak rá az „otthonos” eleségre. De most arról szól a hír, hogy a mezőn békák, egerek után kutató madarak a napokban ráleltek a nekik kikészített ételre. „Ettől kezdve minden a régi kerékvágásba zökkent – írja Kormányos Lajos –, az új gólyapár rendszeres kosztosunk lett, nem telik el nap a látogatásuk nélkül.”

*

És a két levél mellé egy várva-várt hír, amely mintha rímelne a múlt heti jegyzetemre, amelyben a bírói felelősséget kértem számon az állatkínzók ellen kiszabott enyhe ítéletek miatt.
Nos, visszaesőként hat hónap végrehajtandó börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki étlenszomjan magára hagyta két keverék kutyáját. A büntetett előéletű férfi feleségével és három gyermekével lakott a Baranya megyei Mázán. Ám a házaspár kapcsolata megromlott, az anya gyermekeivel elköltözött, a férfinél maradt a hatéves kaukázusi keverék kutya, sőt később egy 10 hónapos kölyökkutyát is magához vett. Egy idő után azonban új élettárshoz költözött, s a két állatot egyszerűen otthagyta. A kutyáknak a jószívű szomszédok adtak olykor enni-inni, ennek köszönhetően nem pusztultak el. A kölyök azonban így is kórosan sovány lett, végső kínjában átmászott a szomszédhoz, akkor hívtak hozzá állatorvost, és értesítették az állatvédőket. Jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy a bűnös feltételesen sem bocsátható szabadságra. (Nem akarom kisebbíteni az ítélet súlyát, de gyanítom, a büntetett előélet nyomta meg a ceruzát…)

-------------------------------------------

Kulcskérdés az öntözés

Mind nyilvánvalóbb, hogy a zöldségtermesztésbe öntözés nélkül nem érdemes belevágni házi kerti körülmények között (sem), mert még a család számára elegendő termés előállítása is kétséges. Jó esetben a korai és rövid tenyészidejű fajták (a káposztafélék, saláták, borsók soraiból) locsolás nélkül is szépen teremnek, lévén, hogy a tavaszi időjárás hűvösebb és csapadékban gazdagabb. Azonban a nyáron át termesztett, hosszú tenyészidejű fajok és fajták esetében ez nem valósulhat meg.

Szakemberek figyelmeztetnek, hogy például a fehér paprika és az étkezési paradicsom esetében ma már szabadföldi körülmények között egyszerűen lehetetlen elérni azt a minőséget, amihez a fogyasztók hozzászoktak a piacon.
(Ezek termesztése a fóliasátrak, üvegházak alatt zajlik, ahol a víz- és tápanyagellátástól kezdve a párásításon át az árnyékolásig minden feltétel adott a minőségi termesztéshez.)

A házi kertben ezzel a technológiával nem versenyezhetünk, viszont itt lehetőségünk nyílik a legkevesebb méreggel (vagy méreg nélkül) való termesztésre, és olyan fajták bevonására, amelyek kényesebbek talán, de ízesebbek, egészségesebbek a fóliás tömegtermesztésben használtaknál.

A zöldségfélék vízigénye termesztési módtól, fajtól, fajtától, azok fejlődési szakaszaitól függően változik, aminek ismerete fontos az észszerű és gazdaságos vízfelhasználás miatt.

A helyre vetett növények mélyre nyúló és erősebb gyökérzetet fejlesztenek, így jobban hasznosítják a tápanyagot és a vizet, mint a palántázottak (amelyek megsértett gyökérzetéből a felszínhez közeli, bojtos gyökerek képződnek).

Kulcskérdés a növények kritikus fejlődési szakaszainak figyelemmel kísérése, mert ha éppen ekkor nem öntözünk, az e miatti terméskiesés később már nem pótolható. Így a babnál és a borsónál a virágzás és hüvelyképződés, a hagymánál a hagymafejek növekedésének megindulása, a paprikánál és a paradicsomnál, valamint a görög- és a sárgadinnyénél a virágzás és termésfejlődés kezdete a kritikus a vízellátás szempontjából. (De vigyázzunk, mert a paradicsom és a paprika esetében a virágzás és kötődés előtt kijuttatott sok víz terméselrúgáshoz vezethet.) A karfiol és a brokkoli a rózsaképzés idején, a csemegekukorica a szemképződés időszakában igényli különösen a vizet.

- MENNYI VIZET ADJUNK? Általánosságban igaz, hogy az 1 négyzetméterre kijuttatott 1 liternyi víz 1 mm mélységben áztatja el a talajt. A zöldségfélék nagyon különböző mélységben gyökeresednek, azonban a ritkább, de nagy adagú (30-40 mm-es) öntözés azért megfontolandó, mert így még a sekély gyökerű növények is „rávehetők” arra, hogy a gyökérzetük legalább némileg mélyebbre hatoljon.

------------------------------------------------------

Hófehér sziromkoszorú

Nehezen rendszerbe illeszthető faj az óriásmargitvirágoké, amit az is bizonyít, hogy a Leucanthemum maximum és a Chrysanthemum maximum latin névvel egyaránt illetik. (Pontos hovatartozását eldöntendő molekuláris vizsgálata jelenleg is folyik.) Őse a réti margitvirág, a kaszálók, rétek, ligetes erdők, cserjések 20–50 centire növő, gyakori vadvirága, amely májustól októberig virágzik és igen alakgazdag. Kivonata a bőrrel érintkezve allergiás reakciót vált ki.

Dísznövényként a réti margitvirág rokon fajait, illetve azok hibridjeit használják. A margaréta vagy óriás-margitvirág néven futó kerti dísz terjedő tövű, lágyszárú évelő, mélyen gyökerezik és 50–80 centi magasra nő. Fogazott szélű, fényes sötétzöld levelei lándzsa alakúak vagy tojásdadok. Nagy, olykor 10 centis átmérőjű fészekvirágzatai magányosan ülnek a szárak csúcsán, az aranyszínű csöves virágokat fehér sziromkoszorú köríti. Júniusjúliusban virágzik, ragyogó, fehér virágcsillagai mellett jól érvényesülnek a vele egy időben nyíló, sötétebb színű évelők. Ma is kedvelt virágágyi dísz, vágott virágnak szintén kitűnő.

A margaréta napos vagy félárnyékos fekvést, tápanyagban gazdag talajt és egyenletes vízellátást kíván. (A túlságosan kötött, nedves földben a gyökere télen kipusztulhat.) Száraz időszakban igényli a bőséges öntözést. Kórokozók ritkán károsítják. Magvetéssel és tőosztással egyaránt szaporíthatjuk. Mivel gyors fejlődésű és gazdagon virágzó, viszonylag hamar elöregszik. Ilyenkor a tövek közepe elpusztul, a bokor szétesik, a virághozam csökken. Ezt elkerülendő, 3-4 évenként szükséges a töveket tavasszal (vagy ősszel) szétosztani és elültetni 40 x 40 centis térállásra. (Úgy hírlik, hogy a „szeret, nem szeret” játékos mondóka alanya eredetileg a margaréta.)

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Történetek

Az idő zenéi


SZŰCS ANDREÁNAK a pontosság a hivatása. Ügyvéd. Polgári ügyek, főleg válások elegánsan kíméletlen jogi képviselője. De nem az eseteiről lesz szó. Majdcsak ötszáz darabos óragyűjteménye kapcsán mesélt időtlen szenvedélyéről.


Zsírmintás kempingszékéből bámulta a lengő bajszú és izzadt tarkójú handlé a közeledő karcsú bokát. Megfoghatja most az isten lábát, jó magasan kezdi majd az árat, szaladt át a zsibáruson, hiszen úriasszony fürkészi a régi holmikat, jó kuncsaft az ilyen, könnyen átverhető előkelőség. Percekig csak csöndben szemlélte az ócskás placcát az asszony. Majd rábökött az egyik zsebórára: „Azt megvenném.” „Meg sem vizsgálja közelről?” – kérdezte a férfi. „Nem, az tetszik a legjobban” – felelte a nő rezzenéstelenül, s rögvest kétezret kínált a fedeles óráért. „Adjon még ötszázat, és viheti a nagysága” – srófolt a bolhapiacos, és kiült arcára a simlis mosoly, amikor a „filléres ketyegőért” a szép kezű nő udvariasan és hangtalanul fizetett.

Alig várta Szűcs Andrea ügyvéd, hogy hazaérjen új szerzeményével. Férje elé tette a zsebórát: „János, ez egy eredeti Brauswetter. Ilyenem még úgysem volt. Érhet úgy ötvenezret. Az ócskás azt hitte, ő nyert az üzleten.”

Szűcs Andrea vagy negyven éve gyűjti az órákat. Nem megszállottan, de azért áthatott szenvedéllyel. Az órák látványa megnyugtatja. Gyakran csak úgy elidőzik valamelyik kedvence előtt. Nézi, ahogyan lépegetnek a kismutatók, minden egyes perc megtételével magukkal húzva a múlt pillanatait is.

– Mindig különleges vonzódásom volt az órákhoz. Lenyűgöz a szerkezetük. Mintha az apró alkatrészek nem csupán az órát mozgatnák, hanem a világ egészét is szabályoznák. Ma is őrzöm szüleim cizellált, oszlopos biedermeier asztali óráját. Kiskoromban azt képzeltem, pici szentély az, benne csoda zajlik, amelyet apukám sosem hagy megszűnni, kis kulccsal rendre újraindítja a varázslatot.

Kezdő ügyvéd volt még, amikor a tárgyalóteremben hirtelen megállt benne az ütő. Nem az ítélettől. Éppen beszédre emelkedett, amikor tekintetét blokkolta a törvényszéki óra. Magas volt és karcsú. Német szekrényóra diófa külsővel, üvegajtóval. Igéző a hangtalan méltóságával. Ott izzott föl Szűcs Andreában a gondolat, hogy órákkal veszi körbe magát.

– Nyolcnapos állóórák voltak a bíróságon. Így hívták őket. Egyetlen felhúzással nyolc napig bírták a meneteket. A drága Babai bácsi, a kedélyes törvényszolga, az „idő karbantartója” vasárnaponként körbejárt, és mindegyiket újra és újra felhúzta. Sok évvel később sikerült szereznem ilyen órát.

Szenvedéllyé akkor lobbant a lelkesedés, amikor egy órásmester műhelyében meghallotta a „holdarcút”. Háttal állt a kétméteres órának. Az kondult egyet, az üvegházában finoman rezegtetve a levegőt. Szűcs Andrea megfordult, és rabul ejtette a ragyogó holdarc az óra számlapja fölött.

– Megborzongtam, mintha egyenesen rám zárult volna a tekintete. Megdelejezett. Soha addig nem láttam holdfázisos órát, amely nemcsak a perceket számlálja, jelzi az újholdat, a teliholdat is. Egy hét múlva már az ebédlőnkben volt. Bohókás férjem két hétig a „holdarcúnak” is köszönt, amikor hazajött.

Aztán a lakás falai, fiókok, polcok, szekrénytetők lassan megteltek órákkal. Van köztük muzeális. Bécsi keretóra is, negyedütős, aranyozott tokban. És francia porcelánóra és ónémet, biedermeier és szecessziós, art deco és rokokó, meg kandallóórák, képórák, úti órák, gomblyukóra, zsebóra, nyakóra, brossóra, vekkerek, vésettek, kulcsosak és örökmozgók, Jaeger és Junghans, Schaffhausen és Hermle, s még mennyiféle, nevesek és névtelenek.

Mégsem a luxusra hajt Szűcs Andrea, inkább a különlegességre. Ő nem műkincsvadász.

Esetében főzőóra is lehet egyedi, kakukkos is kivételes, magyaros tányérba szerelt időmérő is pótolhatatlan. Férje, Kádár János Miklós festőművész is festett neki faliórát. Igazit, rézre.

Muris mű egy játékos alkotótól: férfiarcot ábrázol pöndörödő bajusszal. Az idő forgatja a bajusz két szárát, a kis- és a nagymutatót.

Szűcs Andrea órái az önfeledt öröm kollekciójának darabjai.

– Csak egyszer vettem aukción órát – mondja. – Én rátalálni szeretek az órára. Ez is egy játék, keresgélni a régiségek közt, bolhapiacokra járni. Szeretem nézni az óráimat. Még az olcsó „salátaóráimat” és a „klasszikus retroóráimat” sem adnám oda senkinek. Az óráimnak lelkük van. Figyelmes bánásmódot érdemel mind. Meg is adom nekik. Évtizedek óta ugyanarra a vekkerre kelek.

Majdnem ötszáz órája van. És mindegyik jó. Merthogy egy sem kerülhet be a lakásba úgy, hogy az órásmester életre nem kelti. Csak aztán nem húzzák fel őket, ne ketyegjenek a falak, ne csörögjenek a szekrények. De így is legalább tíz-tizenöt óra kezd morogni náluk egészkor. Van, amelyik félkor is nagy levegőt vesz a gongütéshez.

– Ha mindegyik járna, ketyegés, berregés, csörömpölés, valcer, keringő szólna egyszerre. Furcsa, zsibongó koncertet, óraszimfóniát vezényelne nekik az idő. A férjem pedig idegrohamot kapna, az biztos. Bár néha rácsodálkozik, a kutyáink hogyhogy még nem utánozzák a ketyegés hangját – nevet az ügyvéd. Ennyi órával körbevéve sem érzi soha, hogy az idő sürget vagy múlik. Miként ő mondja: az idő egyszerűen csak van.

Egyszer amúgy komoly hasznát vette ügyvédként az óratudásának. Válóperben képviselt egy asszonyt, aki beteg kisfiával maradt. A férj jól keresett, mégsem volt hajlandó magasabb tartásdíjat fizetni.

– Kellemetlenkedtem vele ügyvédként, az volt a feladatom, hogy az anyagi helyzetét firtassam. Ő terelte a dolgot, mondván, nincs pénze. Mire én ránéztem a csuklójára: „Akkor azt a Calatravát miből vette?” Az egy Patek Philippe milliós luxusóra. Meglepődött a férfi, nyilván azon, hogy a márkát is vágom. Azt gondolta, túljárhat az eszemen, és közölte: „Ez hamis, nincs értéke, tessék, magának adom!” És a kezembe nyomta az óráját. Rögtön láttam, hogy valódi, a súlyán is éreztem. A bíróhoz fordultam: „Kérem, tessék jegyzőkönyvezni, hogy az órát hálásan elfogadom, az ajándék ugyanis kétoldalú jogügylet.” Abban a pillanatban fölpattant a pasas, és kitépte a kezemből az óráját. Hajlandó volt vállalni a magasabb gyerektartást.

De talán nem is az órákkal, hanem az idővel kezdődött nála minden, gondol bele Szűcs Andrea. Kislány volt még, és elképzelte, kellene lenni valahol egy időtrezornak, ahova a pluszidejét be tudja tenni, és szükség esetén kivenni onnan. Amúgy ő sosem késik, nem halogat semmit, az időt sem húzza. Úgy tartja, aki pontatlan, az bizonytalan is. Márpedig a pontosság nála kötelesség. Az órák biztosan őt választanák ügyvédjüknek, ha perbe fognák az időt.

Karácsony Ágnes

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Bakelitnosztalgia



HA JÓL CSALÓDOM, lassan már a harmadik generáció nő fel úgy, hogy soha nem tartott még a kezében hanglemezt. Egy nemrég lezárult kutatás szerint nemhogy a hanglemez, de már a CD, a DVD, a videokazetta és a kazettás magnó is retrónak számít; hogy volt valaha orsós magnó is, tán el sem hinnék az Y, a Z, illetve az Alfa generációk titánjai, vagyis az 1980, az 1996, illetve a 2007 után született ifjak. Ám a hanglemezek esetében mintha változna a trend.



Valami ilyesmi történt nálunk is: a lányom már régen kidobálta a CD-it, a DVD-it, a VHS- és a magnókazettákat, de a lemezeimhez nem nyúlt. És az is igaz, hogy lemezjátszóm már vagy húsz éve nincs, és a lemezek is a padláson vannak bedobozolva, de álmukban is őrzik az egykori házibulik félhomályos világát. (Ugye, nem csak nekem van meg, hogy Paul Anka You Are My Destinyjét hallgatva kezdünk ismerkedni az ellenkező nem domborulataival és homorulataival?

Kis hiba, hogy a szám talán ha két és fél perces lehetett, az újrajátszáshoz viszont fel kellett kapcsolni a villanyt, így aztán kezdhettük elölről az egészet…)

És még egy lemezemlék: kedvenc filmem az Előzés. Vittorio Gassman játssza benne az élet császárát, s ennek megfelelően, 1962-ben(!) egy Lancia Aurelia sportkocsival száguldozik keresztül-kasul Itálián. Időnként pedig elővesz egy kisméretű lemezt, belöki egy mai autós CD-lejátszó méretű készülékbe, s máris megszólal Domenico Modugno valamelyik slágere, talán a Ciao, ciao, bambina. (Erre most nem emlékszem pontosan, meg is nézem tizenhetedszer az Előzést.)

Valószínűleg kevesen tudják, hogy minden évben április végén tartják a Record Store Dayt, vagyis a lemezbolt(ok) napját. A kezdeményezés éppen az idén tízéves: 2007-ben ünnepelték először azt az egyedülálló kultúrát, amelynek minden kontinensen vannak követői, talán az egyetlen Antarktiszt kivéve, bár az ott tartózkodó pár száz kutató között is akadhat néhány lemezbuzi. (Bocs, kedves olvasó: távol álljon tőlem mindenfajta homofóbia, de a 21. század megszállott, flúgos, félnótás lemezrajongói magukat is így becézik.)

Ezen a napon aztán összejönnek a mindenre elszánt vinyl-junkie fanatikusok (mondjuk: lemezdrogosok), kedvenc lemezkuckóikban vásárolgatnak – ilyenkor exkluzív kiadások is megjelennek –, zenét hallgatnak, és ha szerencséjük van, olykor világhírű zenekarokkal is találkozhatnak. Az első Record Store Dayen például a Metallica lépett fel a Rasputin Music hálózat San Franciscó-i boltjában.

Budapesten körülbelül három tucat lemezbolt és lemezzel foglalkozó antikvárium várja a vájt fülűeket, közülük kettő támogatja a Record Store Dayt. Bár az üzletek kicsik, de ezen a napon összébb tolják a polcokat, hogy elférjenek a zenészek, és a közönség se az utcán álljon. S hogy miért nevezem őket vájt fülűeknek?

Nos, mert ez jelentheti az egyik lehetséges magyarázatát a hanglemez újabb kori reneszánszának. Ugyanis arra a kérdésre, hogy miért szereti a lemezt, rendre olyasféle válaszokat adnak – hogy lelke van, hogy melegebb, barátságosabb a hangja –, amelyek a hangzással kapcsolatosak.

Mondtak persze olyat is, hogy a borítók szépek, jól mutatnak a polcokon, hogy a lemez olyan, mint a kölni, illata van, de a többség mégiscsak a füllel megtapasztalható élményre utalt. Ami azért érdekes, merthogy eddig úgy tudtuk, a digitalizált hanghordozók jelentik a hifit, vagyis a maximális élvezetet. Mire a gonosz vájt fülűek válasza: „Az agyatlan digitális kütyüitek csak a nullát és az egyest ismerik, ugyan hogyan lehetnének összemérhetőek az analóg világ teljes hangtartományával?”

Hát akkor próbáljuk megismerni azt a nevezetes hangtartományt.

Ugyebár ehhez először is kell lemez, no meg egy lemezjátszó. A lemezt, esetemben, le lehet hozni a padlásról, más a féltve őrzött polcairól emel le egyet, megint mások meg elindulnak a már említett három tucat lemezboltba portyázni. Igen, a kuckó a legjobb szó ezekre a kis üzletekre, érdemes beléjük bújni, s aztán odabenn otthonosan tennivenni, hiszen itt a családoddal találkozol, csupa hasonszőrű, zizi mániákussal. Ami az eladóknak is természetes, hiszen valamikor ők is ugyanígy kezdték…

– Beteg emberek ezek – vigyorog az Aradi utcai Deep lemezbolt eladója –, és én is az vagyok…

Vagy 15 ezer lemezt kínálnak, csupa új kiadást, amelyekről természetesen mindent tudnak, ám a titkaikat nem tartják magukban, vagyis érdemes ide csupán csak a dumálás okán is betérni.

Az Almássy téri Musicland/Neon Music barlangjába leereszkedve további érdekességek tudhatók meg a hanglemez és a CD közötti különbségekről.

– Nem könnyű az összehasonlítás, ha az egyik a töltött káposzta, a másik meg a Gundel palacsinta… A CD dinamikusan szól, erőteljesek a mélyek, az LP melegebb, puhább. A CD annyiszor másolható, hogy már semmi egyedi nincs benne, ráadásul vacak, műanyag tokban van, az LP viszont csak a tiéd. És az is majd egy érdekes kérdés lesz, hogy meddig élhetnek ezek. A CD 30-35 éve létezik, a bakelitből viszont van nálunk is olyan hatvanéves. Ugye emlékszik Bill Haley Rock Around The Clockjára, mert mintha azzal kezdődött volna ez az egész.

Ami azt illeti, meglehetősen tiszteletlen a kérdés, hiszen aki emlékszik, az már bőven elmúlt hatvan. Viszont a magamfajta alak persze arra is emlékszik, hogy míg Amerikában már akkor Bill Haley rázta, mi, idehaza az amuri partizánokról daloltunk…

Egyébként ez a bolt az egyike annak a kettőnek, amelyik megtartja a Record Store Dayt. A másik pedig a Révay közben lévő Wave. A Wave, nevét vélhetően a New Wave-ből származtatja, ez volt a hetvenes évek végén alakult rockzenei műfaj, az új hullám. Ugyan egyik stílushoz sem konyítok, de azt írják a Wave-ről a már említett flúgosok, hogy „elsősorban az alternatív/indie szcéna zenéit forgalmazzák, a jazztől a hip-hopon át a dubstepig és a folkig mindent meg lehet találni a bolt polcain”. És tényleg. Rengeteg gyűjtő jár ide, s keresi a ritkaságokat, amelyeket jó esetben meg is talál. Az árak néhány száz forintnál kezdődnek, de például Johnny Cash összes lemeze egy dobozban 45 ezret ér.

Hosszan lehetne lamentálni azon, hogy melyik túlképzett vezetőnk volt az, aki megszüntette Magyarországon az állami lemezgyártást, és bagóért eladta a dorogi gyárat a franciáknak – amely gyár, ugye, mondanom sem kell, máig ragyogóan termel –, de azért a lemezgyártás, kisebb cégek kebelében, úgy-ahogy ma is működik. Persze a példányszámok nem mérhetők mondjuk az Omega Gammapolisához, amely 650 ezer példánnyal debütált, hogy aztán következzenek az újranyomások; ma leggyakrabban csupán néhány száz példányról beszélhetünk. De legalább beszélhetünk!

És még egy érdekesség: a bakelitlemez nem is bakelit. Közkeletű, ámde téves neve ez, aminek oka, hogy a hanglemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény, hasonlóan a régi telefonkagylók jól ismert bakelitjéhez.

Ha mindent tudni akarnak, hát tessék: a hanglemezek a polivinil-klorid és a poli-vinil-acetát kopolimerjéből, acetilcellulózpolivinilkloridból készülnek, aminek a márkaneve Vinyl. Világos, ugye…

Ahogy a lemez is divatba került, hát a lejátszók is trendik lettek. Esetükben is a határ – ahogy mondani szokták – a csillagos ég: a néhány ezer forinttól vezet az út a több millióig.

Ahogy az egyik vájt fülű írja:
„A hangminőség ez utóbbiak esetében már nem az egyik szempont, hanem az egyetlen. A tölcséres hangsugárzó azt is visszaadja, ha a karmester gallérjából vezénylés közben kiesik az ottfelejtett gombostű. A japán gyártók tíz kiló hangszerezüstöt tekercselnek a trafó nagy tisztaságú vasmagjára; ebből lesz a katonai elektroncsövekkel épített erősítő, ami aztán meghajtja a sokmilliós hangdobozok membránját. Belátható, hogy ha a világ legjobb tervezőmérnökei nemes fákkal, titánnal, rubinnal, zafírral, gyémánttal, na meg a periódusos rendszer összes ritka földfémjével dolgoznak, az pénzbe fog kerülni, és ezt a pénzt valakinek meg kell fizetnie…”

És nyugodjanak meg, mindig van, aki megfizeti.

Remélem, az olvasónak sem volt haszontalan ez a körforgás a hanglemez körül, nekem biztosan nem, ugyanis megint tanultam valamit.

Az egyik gyűjtő azt mondta: a CD-nél azért jobb a bakelit, mert azt nem kell kölcsönadni. Na tessék! Eddig úgy tudtam, hogy férfiember a barátnőjét és a motorját nem adja kölcsön.

Mostantól tehát bővült a listám...

Szücs Gábor


KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
történetek

Kiporciózott életek


A GYEREKEK NEGYEDE részesül a nyári szünidőben ingyenes étkeztetésben Mezőhegyesen. Első hallásra elképesztően alacsonyak a nyersanyagnormák. Bár mindent aprólékosan szabályoz az állam, ahány család, annyi egyedi, nehéz élethelyzet.



Megyünk a tanyagondnok autója után Belsőkamaráspusztán, a mezőhegyesi Ménesbirtok 21. számú majorjában. Éthordóban viszi ki az ingyenebédet a jogosultaknak.

Megállunk egy utcasarkon, a sűrű bokrokban álló házak és fák közül sorra jönnek elő emberek az ételért. Szakad az eső, alig érjük szóval őket.

Kölüs Idát kísérjük el a házukba, ahol 14 hónapos kislánya, Barbara Johanna várja vissza a szeme elől eltűnt anyukáját. A babának hoztuk a szociális ebédet. Kölüs Ida szerint jó az étel, de Barbara Johanna most nem annyira éhes, mert „nemrég kajált”.

– Igazából bent szokott enni a tévé előtt, de most kivételt teszünk – mondja. – Apa napszámba ment, de nemsokára ő is itthon lesz.

A fotó kedvéért a kislányt beülteti az etetőszékbe, és kanalaznak egy kevés levest.

– Mit szeret a kicsi?

– A húsos ételeket. Tökfőzeléket sült hússal. Meg a babgulyást, de nagyon.

A kislány rákbeteg volt, hosszú ideig a szegedi gyermekklinikán kezelték. Édesanyja most otthon van vele. Előtte három évig közmunkás volt a mezőhegyesi önkormányzatnál. A majorokat tartották rendben, kapálták a járdák szélét, az idősek háza előtt tolták el a havat.

– A vagyonőri szakmámban nem tudtam elhelyezkedni. Majdnem egy hónapig dolgoztam benne, de nem jöttem ki a kollégákkal. Elméletileg az lett volna a feladat, hogy vigyázzunk mindenre, de ők összejátszottak a nagykutyákkal, akik elfelé vittek mindent. Én voltam az újonc, rám akarták tolni az egészet.

– Más lehetőség?

– Van OKJ-s vendéglátós végzettségem, bolti eladó meg gyógynövényeladó papírom, de nem tudtam velük elhelyezkedni. A férjem kőműves, Szegedre járt, de nem fizette ki a vállalkozó, úgyhogy most itthon napszámos.

– Van elég munka?

– Igen, az első fagyokig. Van itt két nagyobb maszek gazdaság, náluk is lehet dolgozni.

– Ők jobban fizetnek, mint az építési vállalkozó?

– Minél több van nekik, annál kevesebbet akarnak fizetni.

XXX

Az ötezer lakosú Mezőhegyesen mintegy 800 gyermek él. Csaknem kétszázan részesülnek nyári ingyenes élelmezésben. Izsák Krisztina gyermekvédelmi ügyintéző elmondja, a szülőknek évente kell igényelniük ezt az ellátást, de az önkormányzat levélben emlékezteti rá őket.

A testületnek alig van mozgástere, a jogszabályok aprólékosan szabályozzák, ki mire jogosult. Ingyenes étkeztetésre jogosultak a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű (2 H, illetve 3 H) gyerekek. Ide az tartozik, ahol a szülőnek maximum 8 általános az iskolai végzettsége, és álláskeresési vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesült a megelőző egy éven belül.

Az ingyenes gyermekétkeztetést az önkormányzatoknak kell megszervezniük. Az állam csak a hátrányos helyzetű gyerekek nyersanyagnormájára fordított összeget és annak áfáját téríti meg. Ha a településeknek van pénzük, a saját költségvetésükből finanszírozhatják a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek étkeztetését is. Az egy főre jutó nettó jövedelem számít: aki teljes családban nevelkedik, ott a felső határ 37 050 forint, akit egyedülálló szülő nevel, ott 39 900.

A mezőhegyesi önkormányzat a hátrányos helyzetű gyermekeknek kötelezően, további 58-nak önkéntesen biztosíthatja a szünidei gyermekétkeztetést. Mitykó Zsolt polgármester azt mondja, idén is egymillió forintot ad a város költségvetése az ingyenes étkeztetésre.

Megjegyzi: ha eladták volna a település határában lévő földeket, és nem maradt volna egyben a Ménesbirtok, akkor erre már nem volna lehetőség.

XXX

Első hallásra elképesztően alacsonyak a nyersanyagnormák. Csokán Anita, a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ élelmezésvezetője sorolja: bölcsődéseknek napi négyszeri étkezésre nettó 400 forint. Iskolásoknak egy ebéd 284 forint. Napi egy alkalommal gyümölcsöt, gyakran zöldséget is kell adni. Könnyít a helyzeten, hogy a közmunkások által termelt zöldséget ingyen megkapják.

A gyerekek nem szeretik a zöldséget, a főzeléket, csak a bolognai spagettit meg a rántott húst. Azt sem szeretik, amit nem ismernek – rendszeresen meghagyják például a vadas marhahúst. Iskolaidőben a menzán elég sok ételt kidobnak.

– Hát akkor mit esznek?

– Vásárolnak a boltban vagy főz a nagymama. Ahol van pénz, hogy otthon főzzenek, ott mindig azt főzik, amit a gyerek akar. Némelyik szülő mondja is: ha nem eszik a gyerek, ne erőltessük. Van egy diákotthonunk, ahol a majorokban élő gyerekek laknak hét közben. Ők nem válogatnak, mindent megesznek. Tanévzárásra kigömbölyödnek, szeptemberre lesoványodnak, pedig nyáron is hordjuk nekik az ingyenebédet.

– Lehet, hogy nem is a gyerekek eszik meg a nekik szánt ingyen kaját?

– Van, ahol három-négy gyerek jogosult egy családban, akad köztük kétéves, anyuka is otthon van, három-négy ebédből öten-hatan jóllaknak – feleli Izsák Krisztina. – A cukorgyár bezárása óta megfeleződött a város lakossága. Rengeteg a nehéz sorsú család. Három óvoda működik a városban, nyáron fel kell újítani őket, és kiadni a szabadságot a pedagógusoknak, de annyian járnak napszámra, hogy a gyerekek nem férnek el egy óvodában. Sokszor már reggel hatra viszik őket – teszi hozzá fő segítőnk, Soósné Záluszki Mária, a művelődési központ igazgatója.

XXX

Van, ahol nagyon jó helyre kerül a segítség.

Balassa János is a 21-es majorban lakik feleségével és három gyermekével. Állami gondozott volt, egy öltözet ruhával és ezer forinttal engedték ki 18 éves korában. Évekig élt hajléktalanként Szegeden, volt beteghordó a sebészeti klinikán. Amikor valaki felvilágosította, hogy életkezdési támogatásból a mezőhegyesi majorokban olcsón vehet házat, 24 óra alatt eldőlt az élete. Elkezdett napszámra járni, ott ismerte meg a feleségét. Három közös gyermekük született: két ikerfiú és egy kislány.

– Életemben először van határozatlan időre szóló bejelentett munkám – mondja a fiatalember. – A Nemzeti Tangazdaság tehenészetében vagyok hajtó, a különböző istállókból hajtom a teheneket a fejőházba. A délutáni műszak 4-től éjjel fél 1-ig tart. Van két maszek munkám, ma például hajnali 4-től már mentem címerezni. Dolgozom egy autószerelőnél is. A feleségem is eljár napszámra, ha szabadnapos vagyok, bár neki trombózisos mindkét lába.

A két hétéves nagyfiú segít az édesapjának papírbrikettet gyártani. Az autószerelőnél sok kartonpapír gyűlik össze az alkatrészek csomagolásából. Balassa János ezt hazaviszi, leáztatják, majd egy brikettnyomóval kipréselik belőle a vizet, és a napon megszárítják. Fűtőértéke fele az akácfáénak. Jobb ennél az olajos brikett. A tehenek tőgyének tisztítására használt anyagot papírhengerről tekerik le. Ezt a fejős kollégái összegyűjtik Balassa Jánosnak. Fáradt olajba áztatott fűrészport tölt bele.

– Ég, de marhára! – mondja. – Egy télre legalább kétezer brikettet kell gyártani.

XXX

– Meddig tartható fenn a tömeges ingyenes étkeztetés mai rendszere? – kérdem Izsák Krisztinától.

– Van egy réteg, amely hozzászokott, hogy kap segélyt, ingyen tankönyvet és ételt, ingyen mindent – feleli. – Más dolgozna, de itt nem sok állás van, és annyira kevés a bér, hogy jobban megéri visszajönni közmunkára.  Van, akinek hiába fizetnének akármennyit. Mégis, ha kicsit jobban megbecsülnék a jó munkásokat, az egyre több emberben megindítana valamilyen felhúzó erőt.


Tanács István


UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx


Történetek


Szélmalomharc mindhalálig

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

LEGUTÓBB A VERONAI busztragédia tizenhat áldozatának emlékére ültetett tizenhat tölgycsemetét a Sió-csatorna partjára Csepregi Gyula. A Balatonszabadiban élő nyugdíjas szenvedélye a facsemeték ültetése-nevelése. Jócskán túl van már a huszonötezredik telepítésén.


„De ha ezt most leírja, meglehet, kitördelik a kis fákat” – utal Csepregi Gyula arra, hogy akadnak rosszakarói, de nem a faültetések miatt. Az életét a földeken töltő gazda nem csak fatelepítései számát tartja nyilván precízen: „Négy év alatt egy híján harmincszor ültem a vádlottak padján, egyszer elmeorvosi vizsgálatra is küldtek, csak azért, mert útjában voltam a terepjárós újgazdag vadászgató uraknak, pedig velük ellentétben soha nem vétettem a törvény ellen.”

Kereken egy évtizede a most 80 éves balatonszabadi gazdálkodó még egy vadásztársaságban volt földtulajdonosi közös képviselő és vadászmester.

„Tizenkét véres őzbakfejjel kezdődött – emlékszik vissza. – Néhány személy szemet vetett a földjeinkre. Elkezdték járni a területet a terepjáróikkal, néha iszonyatos pusztítást végeztek, egy alkalommal tizenkét őzbak fejét tették terítékre. Dán bérkilövők helyett a saját nevüket írták a papírokra, nem voltam hajlandó lekönyvelni. A vadászati hatóság arra az évre 16 őzbakra adott kilövési engedélyt, 33 került terítékre. Nem néztem szótlanul, hogy a dánok bírálatlanul vigyék ki a trófeákat az országból.”

Csepregi Gyulát ezt követően kezdték el vádolni különféle dolgokkal:

„Kukoricagórét loptam, sikkasztottam; rám fogták, hogy tilalmi időben vadkacsát lőttem. A bírónő nem értett hozzá, bizonygatták, hogy távcsöves puskával vadásztam vadkacsára. Az én vádjaim persze súlyosabbak voltak ellenük. Dokumentumokkal igazoltam, hogy a földtulajdonosi közösségünk területének vadászati jogát és a képviseletét is csalással szerezték meg; vadászterületet loptak, közgyűlési jegyzőkönyveket és más hivatalos papírokat, aláírásokat hamisítottak. A legérdekesebb: az új vadászegyesületük alakuló közgyűlésén készült jegyzőkönyvön az aláírásom is szerepelt, holott ilyen dokumentumot nem írtam alá. Hát csoda ezek után, hogy az útjukban álltam?! Azt is elérték, hogy elmeorvosi vizsgálatnak vessenek alá. Veszprémben megkérdezte a doktornő: Gyula bácsi, ki küldte magát ide? Ezután jött volna a hatvanadik tárgyalási napom a négy év alatt, de visszavonták a feljelentést.”

Felfüggesztett börtönre és pénzbírságra is ítélték Csepregi Gyulát különböző szintű bíróságok, ám a terepjárósokkal szemben indított perekben kevés eredményt ért el. A Szekszárdi Törvényszék azt legalább kimondta, hogy a terepjárósok valótlan dokumentumokkal (közgyűlési jegyzőkönyv, alapszabály) szereztek vadászterületet. „Az egyik tárgyaláson, amikor az uraknak bizonyítaniuk kellett volna, kiktől szerezték meg vadászatra a földterületüket, azt felelték: a kutyák megették a papírokat...”

A facsemete-telepítő úgy érzi, a kisembernek nincs esélye a befolyásos barátokkal rendelkező, helyi vadászgató elittel szemben.

„Kilencvenhét törvénysértést követtek el, szerintem. Több tucatszor fordultam a különböző hatóságokhoz. Harminckilónyi dokumentumom van, de hiába bizonyítják a csalásokat, lopásokat, egyéb bűncselekményeket, sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem tudja a jogot érvényesíteni, ki tudja, miért… Feljelentettem a különböző fokozatú ügyészi szerveket bűnpártolásért, írtam levelet Orbán Viktornak, hiába. Rendkívüli jogorvoslati kérelmet írtam – csak magam, ügyvéd nélkül – a legfőbb bírói fórumnak. Strasbourgig is elmegyek, nehogy azt higgyék az ellenfeleim, hogy csak mert 80 éves leszek, feladom. Nekem nincsen veszítenivalóm, és jól bírom még, napi tíz órákat dolgozom a földeken.”

„Régi történet, rég lezártuk, nem kívánunk Csepregi Gyulával foglalkozni” – üzenték megkeresésünkre a balatonszabadi gazdával egykor perben álló vadászok. Ha a becsület, a tisztesség lenne az első ebben az országban, véli Csepregi Gyula, akkor a magafajta kisembert nem eltaposnák, hanem példálóznának az életével.

Senkinek sem kellő szőlőbirtokokat vásárol fel, hogy facsemetékkel telepítse be. A Sió partjára már százszámra ültetett fácskákat, mert valaha, fiatal korában is árnyas fák övezték a csatornát. „Ember, vigyázz rám, törékeny kicsi facsemete vagyok, ha megnövök, meghálálom” – írta ki melléjük egy táblára.

*

Beszélgetésünk után két nappal csöngött a telefonom. Csepregi Gyula hívott.

„Porig égett. Odavesztek a ruháink, a bútoraink. Leégett a házunk, amíg rokonok esküvőjén voltunk az asszonnyal. Amikor kijöttünk a templomból, akkor hívtak a hegyről: Gyula bácsi, ég a házatok. A középső és a felső szint odalett, az alagsor maradt épen, a pincével. Most már tényleg nincs veszítenivalóm. Úgyhogy nem adom fel!”

A tűzvizsgálati hatósági eljárás nem tudta egyértelműen megállapítani a tűz keletkezési okát – válaszolta érdeklődésünkre a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Fónai Imre