Veszélyben a felnőttek

Egyre több szülő oltatja be a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis) ellen a gyermekét, ám a saját védelméről már kevésbé gondoskodik. A statisztikák szerint pedig inkább a középkorú és idősebb korosztály érintett a betegségben, ráadásul esetükben a kullancsencephalitis lefolyása is súlyosabb lehet, akár életre szóló maradványtünetekkel, fizikai és szellemi károsodással járhat.

Család-otthonHabik Erzsébet2017. 07. 07. péntek2017. 07. 07.
Veszélyben a felnőttek

A kórházi kezelésre szoruló betegek harmada-fele kénytelen feladni korábbi munkahelyét vagy tanulmányait – mondta dr. Vajer Péter családorvos. A betegségre egyelőre nincs célzott terápia, elkerülésére a megelőzés az egyetlen módszer. Hatékony védelmet a három adagból álló védőoltás-sorozat adhat, illetve az ismétlő oltásról sem szabad elfeledkezni.

A kullancsok ma már nemcsak a természetben, hanem városi zöld környezetben – játszótereken, sportpályákon, strandokon – is előfordulnak. Hazánkban főként Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Vas és Veszprém megyében, északon elsősorban Nógrádban és Borsodban, illetve az Északi-középhegységben nyüzsögnek nagy számban. Szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy számos népszerű nyaralóhelyen – például Ausztria, Németország, Szlovénia, illetve Horvátország egyes nem tengerparti régióiban – is rengeteg a fertőzött vérszívó.
 

Ezek is érdekelhetnek