A nagyszerű komikus verseiben is megemlékezett két hűséges barátjáról

Íme, a nagyszerű komikus szomorú verse Sárkányról. A címe: Emlék.

Pár évvel a nagy háború után / vettem egy kutyát a sintértelepen. / Mikor a ketrecéből kiengedték, / csak futott körbe-körbe, sebesen, / mint aki nem hiszi, hogy szabadul. / Majd leült s üvölteni kezdett vadul. / Üvöltött fájdalmat és szabadságot. / Harapást, bocsánatot, haragot, / s kétségbeesve üvöltöttek hozzá / a rács mögött bent maradt rabok. /
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot, / a halálfélelmet, hogy iszonyú / a drót, ami a bőrükbe vágott, / s az életüket, mi oly szomorú. / Az odavetett dögletes kemény húst, / az ihatatlanul büdös vizet, / a bordatörő, számtalan sok rúgást, / s az embertelen emberkezeket. / Csupa szomorú és ismerős dolgot / panaszolt az üvöltés dallama, / mintha egy történelemkönyvből szólott / volna múltunk megidézett szava.

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett, / lecsillapult a rémes hangzavar. / Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve, / hogy tőlem menekülni nem akar. / És elindult velem a szürke sárban / a városszéli félig-utakon, / egy darab spárga volt csak a nyakában, / és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom. / És még sokáig én voltam neki minden, / Ő boldog volt, okos vidám, szabad, / gondolatom kutatta szemeimben, / s én hordtam neki a nagy csontokat. / De elparancsolt mellőle az élet, / hogy hová tűnt el, nem maradt tanú, / és biztos tudom, hogy ő már azóta / csak kutyapor és csak kutyahamu.

Ó, láttál már szemeket a rács mögött? / Jártál már kint a sintértelepen? / A reménytelenség, a kétség között / gondolkoztál már néha ezeken?!

Most süt a nap és úgy ragyog az élet, / a jövőkép csak csupa remény. / A szomorúságra itt semmi szükség, / és boldog az, kinek szíve kemény. / De ne mosolyogj, ne nevess ki érte, / hogy megint állatokról szól dalom, / különben, az sem bántana, ha gúnyolsz, / én ezért még a gúnyt is vállalom. / Tudom, hogy sok más baj is van e korban; / éhség, betegség, nyomor, háború, / a boldog gyermek kevés a világon, / s még mindig nagyon sok a szomorú. / Hát munkálkodj az emberek jólétén, / és sorsuk majd biztosan földerül, / de ne menj el a hű állatok mellett, / ne hagyd el őket érzéketlenül. / Bizony, ha nem tudod megérteni / egy kóbor kutya halódó nyögését, / óh, mondd meg nekem: akkor hogyan tudnád / enyhíteni az ember szenvedését.


Lejegyezte:
Szücs Gábor