Lakáshoz jutna a szerelmetes udvarló, ráadásul főz-mos rá egy nő, és a szex is kéznél van

Kedves Ágnes!
Harmincéves nő vagyok, egy alföldi városban élek. Szülői-nagyszülői segítséggel, saját takarékosságból és némi hitelből sikerült öt éve megvennem egy kétszobás lakást, amit imádok, és úgy gondolom, sikerült nagyon otthonossá varázsolnom. A városközpontban van, mindenhez közel, de egy szép parkra néz – egyszóval nekem ideális. Csak azért írtam ilyen részletesen róla, mert azt figyeltem meg, hogy bárki férfival megismerkedem, már heteken belül költözni akar hozzám.
Persze, tudom jól, hogy nem a lakás jó elhelyezkedése és a berendezés csinossága sürgeti erre az urakat.
Hanem az, hogy így akarják – általában válás után – megoldani a lakhatási gondjukat. S mivel úgy számítják, hogy élettársként, a rezsit felezve jóval olcsóbban jönnek ki, mintha bérelniük kellene egy lakást. A mi környékünkön, az egyetem és a park közelében egy ilyen lakásért 60-80 ezer forint a bérleti díj plusz rezsi – hát nem jobban jár a szerelmetes udvarló, ha eleve megmarad neki ez a pénz? Ráadásul főz-mos rá egy nő, és a szex is kéznél van…
Mert hát így képzelik, mint ahogy már többször is kiderült. Egymás után háromszor fordult elő velem, hogy a kapcsolat kezdeti stádiumában, ahogy bejutottak a lakásomba, már pedzegetni kezdték a költözést.
Az egyik csak úgy, hogy elmesélte, válás után mindent otthagyott az asszonynak és a gyerekeknek, mert ő egy úr, most viszont a húgáéknál dekkol a személyzeti szobában, s hát az nem az igazi. A másik óvatosan megkérdezte a harmadik randevún: ha netán jól alakulna kettőnk között, akkor el tudom-e képzelni, hogy hozzám költözzön. A harmadik egy hónap után kerek perec közölte, hogy lejár az albérlete, s most már akkor nem is keresne másikat…
Mindhárom úriembert rövid úton menesztettem. Anyukám meg lamentál, hogy nem kéne ilyen kényesnek lennem, mire várok, a hercegre hófehér paripán, akinek saját várkastélya van? Pedig nem erről van szó. Ha találkoznék valakivel, akivel megszeretjük egymást, és egy idő múlva szeretnénk együtt élni, aztán esetleg családot is alapítani, az más lenne. De amikor látom rajtuk, hogy szinte mindegy, milyen a nő, csak megoldást nyújtson a lakhatási gondjukra – hát akkor kemény leszek és elutasító. Mit gondol, igazam van?
Üdvözlettel: Éva


Kedves Éva!
Úgy gondolom, hogy ön határozott, független fiatal nő, aki inkább él egyedül, mint hogy megalázó kompromisszumokat kössön. Igaza van, várja ki nyugodtan akár a hercegét is. De óvom, hogy kemény és gyanakvó legyen minden férfival szemben, mert attól még egy herceg is meghátrál.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes