A hét ok, amiért sosem fogjuk elfelejteni a kutyánkat

Persze mindig az utolsó eltávozott hiányzik a legjobban, nekem ő volt Sancho, s hiába telt el halála óta már vagy nyolc hónap, a fájdalom és emléke azóta is tart.

Na, de nézzük azt a hét okot.

Az első: lássuk be, közelebb állunk a kutyánkhoz, mint barátainkhoz, akár a családtagjainkhoz. Egy 1988-as kutatásban arra kérték a résztvevőket, hogy rangsorolják hozzátartozóikat és állataikat aszerint, hogy kivel milyen szoros a kapcsolatuk. Nem meglepő módon a válaszadók túlnyomó többsége kutyáikat a családtagjaikkal egy szintre tette, az esetek 38(!) százalékában az eb került a lista elejére.

A második: a kutya élete körülöttünk forog. Ez mindkét félre nézve igaz: a kutyánk mindennél jobban szeret bennünket, és az első pontból következik, hogy ez fordítva is igaz.

A harmadik ok: ő volt a stresszoldónk. Ezt már tudományosan is igazolták: a háziállatok csökkentik a stresszhormont és a pulzusszámot, nyugtató hatással vannak a szervezetre. Hiányuk tehát rossz közérzetet jelent.

A negyedik ok: ő volt, aki értékelte cselekedeteinket, lett légyen az bármi is. Kutyáink már azt is nagyra értékelik, ha megsimogatjuk őket, a sétáról, a kajáról nem is szólva. Szuperhősök vagyunk a szemükben.

Az ötödik ok: mert megértettek bennünket, olykor mindenkinél jobban. Úgy általában mindent tudnak az emberi életről, nemcsak azt értik meg, amit mondunk nekik, hanem a hangsúlyunkból is okulnak.

A hatodik ok a legfontosabb tulajdonságuk: hűségesek. Soha nem hagynak el, mindig mindent megbocsátanak, és ha szükségünk van rájuk, ők biztosan mellettünk lesznek.

S végül a hetedik ok, amiért nem felejtjük őket: mert nem felejtjük őket. Ahogy a Kutyapostás sem felejti Artúrt, Simonkát és Sanchót. Sőt mi több, azt gondolom, hogy mindhárman örökké velem vannak; a ház, a kert is őrzi helyeiket, emlékeiket; az útvonalak, ahol sétáltunk, és az egykori kutyás barátok, akikkel együtt indultunk a Duna-partra.

Sancho lassan nyolc hónapja, hogy itthagyott, akkor azt ígértem neki, hogy egy gyászévnyit csakis vele töltök. Esténként átbeszéljük ezt, kérdi, hogy bírom, mondom, rosszul, mondja, hozzak nyugodtan egy új kiskutyát, mire én: kibírom az egy évet. De azért elkezdtem érdeklődni a bernis barátoknál, hol lesznek tavasszal kiskutyák, hogy aztán a nyár elején újra megérkezzen egy tüneményes kismackó, akit már most tudom, nem felejtek el soha már.