F. Tóth Benedek: Pacalos jövőkép

Rendes szerződést kötöttek, még akkor is, ha azt egy fehér szalvétára írták. A tinta vékonyan fogott, a papír több helyen kilyukadt, de a végeredmény – aláírással együtt, tanúk jelenlétében – éppen úgy nézett ki, mint egy szerződés. Gyula, a csapos orrnyergéhez emelte szemüvegét, és a lencsén keresztül felolvasta, amit leírt:

Család-otthonF. Tóth Benedek2018. 01. 11. csütörtök2018. 01. 11.
F. Tóth Benedek: Pacalos jövőkép

„Én, Vakbányai Károly, 39 éves,
varvényi lakos, anyja neve Ámbér
Rózsa, ezennel átruházom a Petőfi
Sándor utca 165. szám alatti családi
házamat Dércsap Gyula (anyja
neve: Szép Mária) varvényi lakosra.
A felek a vételárat az alábbiakban
állapítják meg: Vakbányai
Károlyt a szerződés aláírásának
pillanatától fogva élete végéig megilleti
napi egy tál meleg étel, vacsorára
egy szál kolbász, kenyér és két
főtt tojás, valamint naponta négy
feles, négy sör és négy fröccs, amit
ha Dércsap egyetlenegyszer is
elmulaszt átadni az eladó részére, a
ház tulajdonjoga visszaszáll Vakbányai
Károlyra.”
– Biztosan ezt akarod, Karesz?
– kérdezte Gyula. Szemüvegének
szárát komótosan behajtotta, és
türelmesen várakozott. Károly
homloka még a pulton pihent,
amikor válaszolt.
– Igyunk rá áldomást! – nyöszörögte,
majd iszamos tekintetét
Gyulára emelte. Vigyorogni próbált,
de csak görcsös vicsorításra
futotta. – Te fizeted!
Gyula tenyerével simított a
szalvétán, majd levett egy képet a
falról. A keretből kivette Varvény
falu 1905-ös látképét, helyére betette
a szerződést. A képet visszaakasztotta
a helyére, a fotót összegyűrte
és a kukába dobta.
– Ezzel megvolnánk – mondta
halkan, és kitöltött két nagyhubit.
Károly mohón ivott, és jelezte, hogy
ma estére már jár neki a kenyér-kolbász
két tojással, és kikért két fröc�-
csöt is a napi négyből. Gyula töltött,
asszonya meg az ételt hozta. Károly
csukott szemmel evett, majd miután
megtömte bendőjét, ismét a söntés
pultjára tapasztotta homlokát.
A nap magasan járt, amikor
felébredt. A kocsma üres volt. Feje
szinte szétrobbant a fájdalomtól.
Belépett a söntésbe, a szódacsap alá
hajolt. A buborékos víz az orrát is
átmosta, olyan erővel csapott ki a
csőből. Károly prüszkölt, harákolt,
de tovább ivott. Úgy érezte, szomjúsága
csillapíthatatlan. Miután félig
eltelt gázos vízzel, böfögve kihúzta
magát. Szeme ekkor akadt meg a
falra akasztott képen. A keret eddig
Varvény korabeli utcaképét tartotta,
most viszont egy szalvétát látott
benne, amire kék tintával írtak valamit.
Közelebb lépett, félhangosan
olvasta a mondatokat. Elméjéig lassan
jutott el a felismerés. Megpróbálta
felidézni a pillanatot, amikor
ez a szerződés megköttetett. Ekkor
nyílt a kocsmaajtó. Gyula érkezett.
Kezében láboska.
– Pacal – vigyorgott. Az edényt
Károly elé tette. – Az asszony főzte.
Krumpli is van benne. És íme, kenyér
és a kanál.
Károly gépiesen nyúlt az evőeszközért,
miközben az agya szélsebesen
járt.
– Tényleg eladtam a házamat?
– kérdezte halkan.
– Láthatod – Gyula a kép felé
bökött. Hangja szenvtelen volt,
mozdulata gyors.
Károly némán ette a pörköltöt.
Először a kenyeret mártotta a szaftba,
majd következtek a pacaldarabok.
Ez volt a kedvenc étele, de most
valahogyan nem ízlett. Mire az evéssel
végzett, Gyula már kitöltötte a
fröccsöt. Károly sokáig nézte az elébe
tett poharat, aztán megszólalt:
– És ez most így lesz mindennap,
életem végéig? – kérdezte, és hiába
próbálta elképzelni a jövőt, csak
homályt látott ott, ahol neki és az
életének lennie kellett volna. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek