Tárca - F. Tóth Benedek írása

Talán még a huszadik század elején is gyorsabban járt a vonat a magyar főváros és Belgrád között, mint manapság. A lassúságnak azonban vannak előnyei is: a lomha járaton olyan dolgok is megtörténnek, amelyek egy szemvillanásnyi úton csupán a fantázia szül

Mert volt ez a bolond gróf, aki talán gróf se volt, meg bolond se, de hogy a faluban mindenki így hívta a háta mögött, annak története van. Merthogy a férfi sorsa születése pillanatában megpecsételődött.

Rendes szerződést kötöttek, még akkor is, ha azt egy fehér szalvétára írták. A tinta vékonyan fogott, a papír több helyen kilyukadt, de a végeredmény – aláírással együtt, tanúk jelenlétében – éppen úgy nézett ki, mint egy szerződés. Gyula, a csapos orrnye

Történetünk hőse egy asszony. Neve is van, Margit. Eredetileg Veronika, de ezt nem írhatjuk le, mert úgy könnyű volna beazonosítani. Szóval Margit. Kedves nő, a foglalkozása eladó. Amúgy varrónő, de ha kiderülne, hogy Margit, az eladó valójában Veronika é

Vasvéry Simon frissen, kipihenten ébredt. Felesége temetése óta rendre olvasással, kritikák elemzésével töltötte a hajnalokat, és rendszerint csak akkor nyomta el az álom, amikor az utca túloldalán, a pékségben kialudt a villany.

Hatalmas ember lakott a világ legkisebb házában. Csöndes férfi. Komor arcú, riadt szemű. Egykor vájárnak tanult, tizenhét évet bányában isdolgozott, de a tüdeje nem bírta a port. Mondták neki, a felszínen szalagokat kezelhet, úri munka, ablak mellett, kis

A bőséget nyugati valutában mérték még, amikor a Hortobágy nyugati fogadókapujánál, a Patkós csárda előtt megállt egy nyugatnémet turistacsoport. A buszról hangoskodva szálltak le az utazók, nyakukban fényképezőgéppel nyargaltak szerteszét; a nők a mosdó

Reményt bárhol lehet találni. Még csak keresni sem kell. Apró jelek mutatják, hogy jelen van a mindennapokban. És úgy tűnik, Magyarországnak szüksége van erre. A reményre is, meg arra is, hogy rátaláljunk. Mondhatnánk azt is, hogy az ország polgárainak ol

Valamelyik városban történt, talán északon, de mesélték már a délvidéken lakó népek is, hogy az egyik nyugati határszélre tapadó település polgármestere egy napon bement a hivatalába, és így szólt: „Mától kezdve megint asztalos leszek.” Azzal sarkon fordu