Timi igazán megérdemelte a Richter Aranyanyu Díjat – Borzák Tibor készített portrét Lacziné Somogyi Tímea Annáról

Pancsinelló egy foltmanó. Egyike azon fából készült apró emberkéknek, akik nem csinálnak mást, mint naphosszat aranycsillagokat vagy szürke pontokat ragasztgatnak egymásra. Így különböztetik meg a szépeket és a kopottakat. Pancsinelló az utóbbiak táborába tartozik. Éli, a fafaragómester azonban rávezeti, hogyan ismerheti fel azokat a tulajdonságait, amelyekkel mások nem rendelkeznek. Amikor tudatosulnak benne a saját értékei, már mindegy, mit gondolnak róla a többiek.

Max Lucado meséje sokak szívét megérinti, hiszen üzenete manapság is roppant aktuális. Nem véletlenül lett ez a kedves figura névadója a kecskeméti református gyülekezet játszóházának. E közösség lelke a 40 esztendős Lacziné Somogyi Tímea Anna, aki cigány-magyar családból származik. Öt fiút és két leányt nevel, tizenöt évesen szülte az elsőt, a legkisebb pedig nemrég érkezett. Gazdálkodó férjével negyedszázada házasok.

Timi hajdanán nem fejezte be a gimnáziumot, de amikor a csemetéi óvodásak lettek, hirtelen űr keletkezett az életében. Nyolcosztályos végzettséggel csoda lett volna munkát találnia, ezért elhatározta, hogy esti tagozaton leérettségizik. Tanárai biztatták: tanuljon tovább. Nehezen tudta elképzelni magát hallgatóként, de miután felvették a Pécsi Tudományegyetem szociológiai szakára, ez is megadatott neki.

– Szükségét éreztem, hogy az egyetem mellett önkéntes munkát végezzek – szövi tovább életmeséjét a fiatalasszony. – A kecskeméti református gyülekezetnél felajánlották, hogy egy mozgássérült házaspárnak segíthetnék. Akkoriban élénken foglalkoztatott a cigányok identitása és az, miként határozza meg életüket a származásuk. Sokat beszélgettem erről a diakónussal, mígnem felmerült egy játszóház gondolata. Ugyanis nagyon fontos a 0–3 éves korosztály fejlesztése, az életkorukból adódó hiányosságok ellensúlyozása, hátrányaik lefaragása.
Ezekben segít a Pancsinelló Játszóház, amelyet 2014 szeptemberében a Svájci Protestáns Segélyszervezet támogatásával nyitottunk meg. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a helyi gyülekezet egyemberként állt mellénk. Szívesen végeznek önkéntes munkát. Sikeres az együttműködésünk a város különböző intézményeivel, szervezeteivel, ami azért szerencsés, mert a cigányság problémáit globálisan kell kezelni. A legnagyobb gond az iskoláztatás, a szegénység, a munkanélküliség.  
Amikor meglátogatom őket, látva a sok nélkülözést, a borzasztó körülményeket, megszakad a szívem a tapasztaltaktól. Néha én is elbizonytalanodom: tudok- e segíteni nekik egyáltalán. Abból viszont nem engedek: a rászorulók helyett nem teszek meg olyasmit, amire ők is képesek magukért.

Lacziné Somogyi Tímea Anna a Védőháló Karitatív Egyesület alelnökeként ugyancsak szerteágazó tevékenységet folytat. A kecskeméti belvárosban 2017 májusában nyitottak adományboltot, ami egyben közösségi térként is szolgál. Nagy meglepetés volt, amikor egy valamikori támogatottjuk hasznos holmikat hozott a nála szegényebbeknek. S ha valaki, Timi igazán megérdemelte a Richter Aranyanyu Díjat, amelyre egyik kolléganője terjesztette fel. A szociális területen dolgozók között valódi példaképnek, igazi hétköznapi hősnek számít.

Tímea furcsa kettősségben él. A tradícióikhoz ragaszkodó cigányok furcsán néznek rá, mert egyetemet végzett és hétgyerekes anyaként dolgozik – mindazonáltal valamiféle nyitottság már tapasztalható náluk. A magyarok azért nem fogadják el igazán, mert számára a jótékonykodás fontosabb az anyagiaknál.

Sokak szemében az sem a legmenőbb, hogy a cigányok felemelkedéséért küzd, ráadásul ő is nagycsaládban él. De ezek soha nem zavarták, miként a származásával kapcsolatos bántások sem, egyszerűen nem vett róluk tudomást. Azt viszont nem hagyhatta figyelmen kívül, amikor a gyerekeit csúfolták az iskolában. Elment a tanárokhoz, beszélt az osztálytársakkal és a szülőkkel – mindhiába. Emlékeiben élénken élt az is, ahogyan az édesanyja is átkozta a teremtés szörnyű istenverését, a levakarhatatlan barna bőrt. Egy este a kisfia üldögélt a fürdőkádban, s miközben elszántan csutakolta magát, közölte: amíg le nem mossa magáról a barnaságát, nem hajlandó kijönni a vízből. Ekkor döbbent rá az édesanya, hogy éppen a saját gyerekeivel nem tisztázta a legfontosabb kérdéseket. Azt például, hogy minden ember egyformán értékes, nem attól lesz senki rosszabb vagy jobb, hogy milyen bőrszínnel született. Másnaptól ezen az új úton járva könnyebb lett minden. És azóta a csúfolódó kórus is elnémult.