Kalandos sorsú szekrény

Lapunk 2017. október 6-i számában Vértanú a rokonom címmel mások mellett bemutattuk Knézich Károly ükunokáját, a Tószegen élő Szinyei Bélát is. Nemrég arról értesített bennünket, hogy értékes relikvia került a családi múzeumába. Természetesen ennek is története van.

Család-otthonBorzák Tibor2018. 02. 01. csütörtök2018. 02. 01.

Kép: Tószeg, 2018. január 18. Szinyei Béla Knézich Károly ükunokája a tábornok szekreterével. Fotó: Ujvári Sándor

Kalandos sorsú szekrény
Tószeg, 2018. január 18. Szinyei Béla Knézich Károly ükunokája a tábornok szekreterével. Fotó: Ujvári Sándor

A Knézich família igen kiterjedt rokonsággal rendelkezik, az 1848/49-es szabadságharc horvát-magyar származású tábornokának 147 leszármazottja él itthon és a nagyvilágban. Az egyik szépunoka, a kaposvári Mihalecz András szorgosan kutatja ősei múltját. Szinyei Bélához hasonlóan ő is az aradi vértanú
egyik lányától, Knézich Olgától származik.

Minderről a Lánchíd Rádióban mesélt. A riportot hallotta Domonkos László szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetem mesteroktatója, akinek birtokában volt egy írószekrény, amiről a családi emlékezet azt tartotta, hogy Knézich Károlyé lehetett. Telefonált a kaposvári Mihaleczéknek, majd személyesen is találkoztak. Domonkos László nagylelkű felajánlást tett: az addig felmerült szállítási költség megtérítése fejében átadná az értékes tárgyat. Ezután a Budapesten élő másik Knézich szépunoka, a leszármazottak nyilvántartója, Mischinger Gábor is bekapcsolódott a történetbe, és Szinyei Bélával együtt fényt derítettek az írószekrény „előéletére”.

Knézich Károly 1844. június 3-án feleségül vette Kapitány Mihály egri városi szenátor lányát, Kapitány Katalint. A fiatal házasok beköltöztek a Kapitány család Mecset utca 12. számú házába. Az írószekrény a berendezés fontos része lehetett. Knézich kisebbik lánya, Irén unokája, Otta Ilona 1931-ben férjhez ment Dobrovics László káptalani intézőhöz és a Balaton-felvidéki Diszelbe költöztek. Ilona értékelhette a bútort, mert hozományként kérte és vitte. Később a házasság megromlott, az asszony hazaköltözött Egerbe, s ez sajnos a szekrény sorsára is kihatott. Mire a kúria elárvult, addigra már Dobrovics keresztfiánál, Domonkos Lászlónál volt, aki balatoni présházában őrizte. (Megjegyzés: nem rokonsági, hanem baráti kapcsolat révén alakult ki köztük keresztszülői viszony.)

A bútor az 1840-es években készülhetett. Állapota már a kúriában elkezdett romlani, most is látszik rajta, hogy nem törődtek vele. A Knézich leszármazottak úgy döntöttek, hogy legjobb helye Szinyei Bélánál lesz. Mi is láttuk: valóban a családi gyűjtemény becses darabja lett. A vértanú ükunokája (képünkön) azóta a halaszthatatlan állagmegóvási teendőket elvégezte rajta, már „csak” a restaurálás maradt hátra. Csakhogy ez igen költséges dolog, támogatás, adakozás nélkül hozzá sem tud kezdeni. Remélhetőleg erre is születik megoldás. Önmagában nem mindennapi fejlemény, hogy előkerült egy fontos relikvia az 1848-as magyar szabadságharc idejéből. Ha pedig az írószekrény kalandos sorsa nyugvópontra jut, a történet szép véget ér.