Mindenkinek jutott kalács

A Szabad Föld húsvéti pályázatának minden résztvevője dicséretet érdemel, mert tartalmas, szép munkával jelentkezett. A díjak sorrendjében értékeljük ezeket.

Nagy dobozban gyönyörű citromos kalács érkezett a Békés megyei Nagybánhegyesről, Tóth Lászlónétól: klasszikus húsvéti fonatos kerek kalács, amely körülfog egy húsvéti tojást. Ez most ugyan sztaniolbevonatos csokoládétojás – de megértjük, hogy a „fő helyre” a postai küldeményben nem kerülhetett keményre főtt festett tojás, hiszen az könnyen megromolhatott, esetleg megsérülhetett volna, mire a szerkesztőségbe ér. Még egy kis „patchwork” – foltokból összevarrt – terítőcske alátét is tartozik a pályázati anyaghoz, no meg természetesen a recept, amelyet olvasóink is megismerhetnek. Az első díjat Tóth Lászlónénak ítélte a zsűri. 

Részletes leírást kaptunk JászNagykun-Szolnok megyéből, Tiszafüredről Czinege Györgynétől, aki szülőfaluja, Tiszaörs egész nagyheti, húsvéti ünnepi szokásrendjét ismerteti. A húsvéti „nagy kalács” hagyományos sütését már csak az idősebb korosztály, a nagymamák őrizték meg. Ők a mai napig megsütik a család ünnepi asztalára, az egészben főtt házi sonka mellé. „Édesanyám mindig nagyszombaton sütötte ki, hogy friss legyen az ünnepre – írja Czinege Györgyné. – Mindig két nagyobb lábassal és egy kicsivel sütött, hogy kitartson az ünnepek alatt.” A kerek lábas megadta a kerek formát. Érdekes megoldás – amit rajzban kaptunk meg –, hogy a kerek kalács közepére mintegy felezővonalként két ágba font, hármas tagolású fonat kerül. A  nagy kalácsot nem szegték meg, csak a húsvétvasárnapi mise után reggel. 

A régi időkben szokás volt Tiszaörsön húsvét vasárnapján reggel a 8 órai kismisén a sonka-, tojásés kalácsszentelés. A tojásra pitypanglevelet, cickafarkat szorítottak selyemharisnyával, ez adta a díszítményt, és vereshagyma vagy fokhagyma héját tették a főzővízbe, hogy megszínezze. „Helyi szokás volt, hogy húsvétvasárnap családostul ment a falu a kismisére, karjukra akasztva vagy kézbe fogva az asztalruhába bekötött szentelni valót – folytatódik a leírás. – Beharangozás előtt kirakták a padsorok szélére az étkeket. A pap a kismise előtt végigment a padsorok között, megáldotta, megszentelte az ételt. Mise után, mikor hazament a család, csak akkor volt szabad enni belőle. Húsvétvasárnap reggel kocsonyát és kalácsot ettek. De a szebbik nagy kalácsot nem szegték meg, azt eltették a sonka mellé húsvéthétfőre. Mert akkor jöttek a rokonok, szomszédok vendégségbe, locsolkodni. Megnézték ám, mi van az asztalon! A gazdaaszszony és a menyecske ügyességét dicsérte a szépen megterített asztal, rajta az egész sonka, a nagy kalács, tojás és a kocsonya. De azt is jelezte, milyen szeretettel, szívélyességgel készült a rokonság és vendégek fogadására.” 

A család körében és a vendégekkel elfogyasztott kalács mellé egy harmadik, kisebb is készült, azt szokás szerint a Kunmadarasról átjött hadirokkant, szent énekeket éneklő „falábú koldus” kapta, de jutott belőle a kéregető tiszaigari cigányaszszonynak is. (A tiszaörsi cigányaszszonyok nem jártak húsvétkor koldulni.) Czinege Györgyné is elküldte a húsvéti nagy kalács receptjét. Pályamunkájában visszamegy a farsangig, a böjt kezdetéig, ismertetve a helyi szokásokat, a szigorúan betartott böjtölést. Írásával pályázatunkon a második díjat nyerte el.

Kerek kalács fényképét küldte Nagy Györgyné a Komárom-Esztergom megyei Rédéről, kalácsát négy, különbözőre festett tojás díszíti. „A mi családunkban hagyomány a tojásfestés, a tojásgurítás, a főtt sonka, a kalácssütés, a húsvéti locsolás. A családomtól dicsérő szavakat kapok a finom kalácsért” – írja. Krémes kalácsának receptjét ugyancsak közöljük, és Nagy Györgynéé a harmadik díj. 

Greges Jánosné a Baranya megyei Felsőszentmártonból küldött képeket és leírást a Dráva menti horvát falvak – Drávasztára, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Szentborbás, Lakócsa, Tótújfalu, Potony – húsvéti népszokásairól. Máig él itt is a húsvéti ételszentelés hagyománya, a kosarat gyönyörű szőttessel takarják le, de a kosárban a húsvéti sonka, tojás, só mellett kenyér van és nem kalács. Greges Jánosné a régi felszentelésekről így ír: „A szertartást követően mindenki igyekezett haza, mert ugyancsak tartotta magát az a meggyőződés, hogy az elsők között hazaérők egész évben gyorsak lesznek a munkában és szerencsések az élet dolgaiban. A megáldott étel az ünnepi abrosszal megterített asztalra került, a család valamennyi tagja pedig körülülte az asztalt és hozzáfogott az étel elfogyasztásához. 

A kisgyerekeket a szülők, nagyszülők ölükbe ültették és etették őket, ügyelve arra, hogy ne kerüljön étel a földre, tudniillik nagy bűnnek számított, ha megszentelt étel került a földre, mert minden felszentelt falatot meg kellett becsülni.” Kaptunk – 1999-ben készült – szép fényképet a Dráva menti tojásolásról, tojásgurításról is, amikor a népviseletbe öltözött iskolások, hittanosok körbeülve, -guggolva, térdelve hímes tojásokat gurítanak egymásnak a faluszéli réten. Greges Jánosné munkáját különdíjjal ismeri el a zsűri. 

Valamennyi pályázónknak köszönjük, hogy az ünnepi készülődés közepette időt szánt rá, hogy olvasótársai elé tárja szűkebb hazája húsvéti hagyományait. Külön öröm számunkra, hogy ezek jó része elevenen él ma is!