Valahol élni kell

Bajkai István kormánypárti képviselő jegyzi azt a tervezetet, amely megtiltaná, hogy az utcán hajléktalanok éljenek. Szerinte nem csak az önkormányzatok, de az állam is számos támogatási rendszert biztosít azért, hogy senkinek ne kelljen az utcán töltenie az éjjeleit és a nappalait, a közmunkaprogram pedig a munkavállalás lehetőségét ígéri a rászorultaknak. A képviselő annak ellenére nyújtotta be javaslatát, hogy az Alaptörvény foglalkozik ezzel az üggyel: büntethetővé teszi azt, ha valaki életvitelszerűen él köztereken, és arra már korábban is volt példa, hogy a hatóságok meg is bírságoltak hajléktalanokat, sőt még koldulásért is büntettek, és nem feltétlenül csak „hivatásos” kéregetőket.

Bajkai képviselő javaslata mégis sok embernél, szociális segítőknél, hajléktalanszállók működtetőinél csapta ki a biztosítékot. Azzal ugyanis mindenki egyetért, hogy senkinek nem kellene az utcán élnie, és a gondozóintézmények, a hajléktalanszállók nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is nyitottak a rászorulók előtt. Ezek a szállók azonban nem állandó otthonok, és nem is alkalmasak arra, hogy hosszú távon megteremtsék az otthonok intimitását. A probléma érzékenységét mutatja az is, hogy a hajléktalanszállók létesítése nem is olyan egyszerű, ahogyan azt a törvényalkotók gondolják: hét évvel ezelőtt Egerben csak azért elindult a lakossági tiltakozás, mert valaki elterjesztette, hogy hajléktalanszálló lesz a Felsővárosi Általános Iskola helyén. Aztán kiderült, szó sincs erről.

A mostani ügy érzékenységét mutatja az is, hogy a Kantar Hoffmann piac- és közvélemény-kutatásából tavaly éppen az derült ki, minden harmadik magyar ember fél attól, hogy elveszíti otthonát, és az utcára kerül. Arról nem is szólva, hogy április végén véget ért a kilakoltatási moratórium, és a hatóságok egyre több családot tesznek ki lakásukból, házukból lejárt hiteltartozásaik miatt.