És ha mégis menni kell?

Zsilák Mihály úgy érzi, ugyanaz történik vele most, ami az édesapjával a téeszszervezéskor, az ő gyermekkorában. Édesapja ízig-vérig gazdálkodó ember volt, nyolc hektár földet műveltek, amikor 1960-ban bekényszerítették őket a termelőszövetkezetbe. Akkor a tanyájukat, ahol Zsilák Mihály 1954- ben megszületett, nem vették el. Csak a földet, a lovakat és a termelőeszközöket. Mivel a szülei ragaszkodtak a földhöz, a tanyától húsz kilométerre mértek ki nekik egy rossz minőségű területet, ideiglenesen. Ez ellehetetlenítette a gazdálkodást; a szülők megadták magukat, beléptek a téeszbe, otthagyták a tanyát.

Zsilák Mihály diplomát szerzett, mezőgazdasági gépészmérnök lett, a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinátban, majd a Köröstarcsai Petőfi Tsz-ben dolgozott. Amikor már lehetett, a munkahelye mellett újra gazdálkodni kezdett. Békéscsaba és Békés között, de a megyeszékhely közigazgatási területén összesen tizenkét hektár földet szerzett, azon a részen, ahol a szülei gazdasága működött. A nyugdíjkorhatár közeledtével eladta városi ingatlanát, és kiköltözött abba a tanyába, amelyet maga épített fel – minden igényt kielégítő lakóhelyül és a földhivatal által bejegyzett családi gazdasága központjául.

Nyolc évvel ezelőtt magánélete is szerencsés fordulatot vett. Megismerkedett egy történelem–angol szakos tanárnővel, Medovarszki Jusztinával. Mindketten túl voltak egy váláson, és elkezdődhetett egy nyugodt, boldogabb időszak a közös életükben.

– Miután összekerültünk, két évig Misi egyedül járt ki a tanyára – meséli Jusztina. – Hazajöttem az iskolából délután, ő akkor még kint volt a gazdaságban. Este tíz körül került haza, mert csak akkor lehetett dolgozni, amikor enyhült a forróság. Nagyon nem volt ez így jól. Akkor azt mondtam: én annyira szeretem ezt az embert, hogy akárhol akar lakni, utánamegyek.

Így 2012-ben eldöntötték, hogy felújítják a tanyát, és oda költöznek. Éltek a gyanúperrel, hogy a szennyvíztisztító közelsége miatt lehetnek gondjaik. Zsilák Mihály előrelátóan bement az önkormányzathoz, de ott azt mondták, aggodalomra semmi ok, zárt rendszerű, biztonságos lesz a szennyvíztelep. Megbíztak a hivatali emberek ígéretében. Két évre rá, 2014-ben lett kész a tanyán a munka, ugyanabban az évben, amikor a közelben befejeződött a békéscsabai önkormányzat szennyvíztisztító üzemének felújítása. Zsilákék megnyugodva kiköltöztek, és bejelentkeztek állandó tanyai lakóhelyükre. Ám 2015-ben derült égből villámcsapásként jött egy hivatalos levél: kisajátítják a tanyájukat. Az önkormányzat először vételi ajánlatot tett, és amikor nem fogadták el az ajánlott árat, akkor helyezték kilátásba, hogy közérdekből kisajátítják.

Ha visszafelé összerakták a történteket, logikus volt ez a fejlemény. A szennyvíztisztítóból ugyanis rendszeresen áradt a nehezen elviselhető bűz. Volt alkalmuk kitanulmányozni, milyen a szag, ha éppen a tisztító felől fúj a szél, és milyen, amikor nyomott a levegő. A bűz szétterül a környéken. Azt is megtudták, mi az eredete a jól megkülönböztethetően kétféle bűznek: az egyiket a fekália okozza, a másikat a rothadás miatt keletkező metángáz.

Egyik szomszédjuk a szag miatt följelentgette az önkormányzatot a kormányhivatal környezetvédelmi hatóságánál. Onnan kijöttek, mértek, végül azt mondták: elég volt. Arra kötelezték az önkormányzatot, hogy ha nem tudják megszüntetni az elviselhetetlen bűzt, akkor sajátítsák ki azokat a házakat, amelyek lakóinak a szag megkeseríti az életét.

Hat hónap telt el, érdemi lépés nem történt, sőt 2015 októberében a képviselő-testület visszavonta a kisajátítás kezdeményezéséről szóló határozatot.

– A polgármester úr kiküldte a stratégiai osztály vezetőjét és egy munkatársát. Itt ültek a nappaliban az asztalnál. Elmondtuk nekik, hogy tönkölybúzát termelünk, malmot és hántolót szeretnénk építeni. Itt van a hatalmas szín, abban pedig fekvőfűrészt akarunk fölszerelni. Káposztát termelünk, a savanyítót is föl akarjuk újítani. Úgy gondoltuk, berendezünk itt egy olyan gazdaságot, amelyet idősödve is bírunk működtetni. Ehhez több millió forintot kell befektetni, aminek csak úgy van értelme, ha hosszú távra itt maradhatunk. Mondták, nem lesz semmi probléma, nyugodtan építkezzünk. De írásba nem adtak semmit – magyarázza Zsilák Mihály.

Megbíztak ismét a hivatali emberek ígéretében, további 2,5 millió forintot költöttek a tanya fölszerelésére, amikor 2017 januárjában jött egy újabb levél, hogy mégis lesz kisajátítás. A kormányhivatal környezetvédelmi hatósága is írt, hogy ők kötelezték az önkormányzatot: rendezze a helyzetet. Az érintett tanyák tulajdonosait „érdekegyeztető tárgyalásra” hívták a kormányhivatalba. Zsilákék azt szerették volna, hogy ha már ki kell sajátítani, akkor ne csak a tanyát vegyék el, és fizessék ki tisztességes áron, hanem a teljes családi gazdaságot. A tanyával ugyanis csak két hektár föld van azonos helyrajzi számra bejegyezve. Más helyrajzi számokon van a gazdasági épületek egy része és a többi föld. Megpróbálták, de nem lehetett a birtokot egyesíteni, mert önkormányzati utak szelik több részre. A kisajátítási törvény úgy szól, hogy csak a lakóingatlant kell ilyen esetben elvenni. No, de mit ér egy családi gazdaság, ha a család nem lakhat a helyszínen?

A családi gazdaság az európai uniós agrárpolitika egyik központi kategóriája: a rajta lévő lakóépület pedig a gazdaság központja. A kisajátítási törvény betűje ellentétben áll ezzel. A Zsilák házaspár szerint úgy lehetne a törvény szelleme szerint eljárni, ha az egész gazdaságot kifizetnék. Ha annyi pénzt kapnának, amennyiből másutt hasonló értékű teljes gazdaságot tudnának vásárolni vagy újra felépíteni.

Az önkormányzat 18 millió forintot ajánlott nekik, a kormányhivatal szakértője 26 milliót. Zsilák Mihály fölkért egy közjegyzőt, aki kijelölt egy független szakértőt, ő pedig 66 millióra értékelte a kisajátítandó ingatlant. További probléma, hogy – bár sokfelé keresték – még csak hasonló gazdaságot sem találtak, amelyik eladó lett volna. Arról nem is beszélve, hogy az önkormányzat valójában nem akarja kisajátítani a szennyvíztisztító körül lévő tanyákat.

A tisztító ugyanis nem szükségszerűen áraszt elviselhetetlen bűzt. Azt azonban nem tudni, a tervező, a kivitelező vagy az üzemeltető hibájából önti el rendszeresen a szag a környéket. Míg ez nem tisztázódik, arról sem lehet döntést hozni, milyen műszaki javítással lehetne a helyzeten változtatni, és azt kinek a költségére végezzék el. A háttérben többféle eljárás folyik, ezek eredményeképpen változhat az a védőtávolság, amelyen belül a jogszabály elviselhetetlennek ítéli a bűzt. Vagyis, lehetne olyan megoldás, hogy Zsilákék (és a többi tanyatulajdonos) maradjanak a helyükön, de mégse lehetetlenítse el életüket a szag.

Időközben a 2017-es kisajátítási kezdeményezést is visszavonták. Nagy Ferenc alpolgármester, aki személyesen is foglalkozott az üggyel, készségesen bocsátotta a Szabad Föld rendelkezésére a szennyvíztisztító ügyével foglalkozó összefoglaló iratot. Telefonon is elmondta: szerinte a kisajátítás a tulajdonjogba való beavatkozás legdurvább módja. Mindaddig, amíg van lehetőség más, a tulajdonjogot tiszteletben tartó megoldásra, addig a jogalkalmazó is azt köteles választani. Itt viszont komoly esély van a bűz megszüntetésére vagy olyan mérséklésére, hogy Zsilákék és a többi érintett kívül kerüljön a gyakorlati mérések által meghatározandó védősávon, és ne kelljen elköltözniük. Hiszen nyilvánvaló, hogy ők maguk maradni szeretnének.

Lesz megoldás – no de mikor? Bármikor kaphatnak ilyen felszólítást újra. Hová lehetne innen két hónap alatt elköltözni? A pusztai tolvajok minden mozdíthatót elvinnének, ha nem alszik ott a tulajdonos. A forróságban nem lehet öntözni, csak éjszaka – ahhoz is ott kell lakni. És ha itt lakni veszélyes, miért nem veszélyes itt dolgozni? Hiszen a gazdasági épületek, az állatok és a föld ugyanúgy a veszélyeztetett területen maradna. Miféle jogszabályok azok, amelyek szerint napi 16 órát dolgozni lehet ilyen bűzben, de nyolc órát aludni nem?

A legrosszabb a bizonytalanság. Fektessenek be további pénzt és munkát? Hiszen a korábbi szóbeli ígéretre befektettek 2,5 millió forintot, ám az önkormányzat figyelembe sem vette az újabb vételárajánlatában. Meddig várjanak? A  legutóbbi határidő 2019. szeptember 30. A jelenleg hatályos döntések szerint addig kell valamilyen megoldást találni a bűzre, de ha nem sikerül, megint napirendre kerülhet a kisajátítás.

– Úgy szeretnénk élni, ahogyan ezt a helyet együtt kialakítottuk – mondja Zsilák Mihály.

– Sokszor nem arra megy el az energiám nőként, hogyan boldogítsuk egymást, hanem arra, hogyan oldjam föl Misi feszültségét, amikor látom a szemén, hogy bántja valami, de igazi konok parasztemberként nem akar beszélni róla – mondja Medovarszki Jusztina. – Legalább nekem fogalmazza meg, beszélje ki, mert ettől is enyhül benne a stressz. Megtaláltuk egymást, és úgy gondoltuk: lehet még 10-15 jó évünk együtt. Ebből már négy eltelt a huzavonával. Nem merjük befejezni a gazdaság kiépítését, mert mi van, ha mégis menni kell. De attól félek a legjobban, hogy majd hetvenévesen kellene megint újrakezdenünk, és már nem lesz erőnk hozzá.