Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Rövid házasság után, hat évvel ezelőtt elváltam a férjemtől. Ő nagyon haragudott, nem akart válni, és amikor mégis megtörtént, a fülemhez hajolt és azt sziszegte: megkeserítem az életed! Ehhez neki egyetlen eszköze van, hogy a fiamon keresztül idegesítsen, állandó feszültségben tartson. A dühét csak növelte, amikor új párt találtam. Bár ő is megnősült és ma már gyereket várnak, mégis örökké a kisfiunkkal kötözködik. Elhiszem, hogy szereti és törődik vele, de bár inkább ne tenné!

Mert számára a nevelés azt jelenti, hogy uralkodjon a gyereken, akinek – szerinte – kötelessége mindenben az ő akaratát teljesíteni. Tomi okos, kedves gyerek, nincs vele semmi gond, de az apja mégis mindig kifogásolnivalót talál rajta. Nevetséges összegű gyerektartást fizet. Csak ritkán vesz neki valamit, de ha mégis – legyen az egy sportcipő vagy egy játék –, nem hozhatja haza, csak ott hordhatja vagy játszhat vele. Eddig csak bosszankodtam ezeken a kicsinyes húzásain, de a minap nagyon kiborított. A mi családunkban mindenki muzsikál, így Tomi is elsős kora óta hegedülni tanul, nagyon jól megy neki. Az exemnek már ez sem tetszett, micsoda felesleges hülyeség! De mivel nem ő fizette, nemigen tehetett ellene semmit. Tomi eddig a körzeti általános iskolába járt, de szerettük volna, ha a felső tagozatra a főváros egyik legnevesebb zenei általánosába megy, ahonnan könnyebb lesz az útja a zeneművészet felé. Mert jelenleg hegedűművész akar lenni. Nagy boldogságunkra, a hatalmas túljelentkezés ellenére, magas pontszámmal felvették! Ekkor tett keresztbe az apja. Mivel a hivatalos végzés szerint közösen neveljük, ő megvétózta a gyerek legnagyobb álmát. Kijelentette, hogy a művészkedésnek semmi értelme, a jövő az informatikusoké, Tominak olyan iskolába kell mennie, ahol már számítástechnikát is tanítanak! A gyerek kiborult, sírt, könyörgött, majd kijelentette, hogy utálja az apját. Most ott tartunk, hogy a gyámhatóság elé vittem az ügyet, várjuk a tárgyalást. De közben lehet, hogy betöltik a helyét a híres zeneiskolában… 

Üdvözlettel: Melinda

Kedves Melinda! 

Soha nem vezet jóra, ha egy szülő a saját akaratát kényszeríti rá a gyerekére bármiben is, de a pályaválasztásban egészen bizonyosan vétek! Legyenek erősek, próbálják meg kiharcolni Tomi igazát.

Itt tartottam a válasz írásában, amikor Melinda újra jelentkezett, és boldogan elújságolta, hogy a gyámügyi bíróság neki adott igazat és hosszas győzködés után az apa is beadta a derekát. Tomi ügye tehát megoldódott, mégis leközöltem az édesanya levelét. A tanulság miatt. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes