Egy óra boldogság, pedagógusoknak

A régi időkben buzgón kenegették szalonnával az iskola sarkát a diákok, hátha elrágják a kutyák, de ma sem biztos, hogy sokuknak a boldogság jut eszükbe erről az intézményről. Arról nem is beszélve, hogy mennyi panaszt hallunk manapság a pedagógusoktól.

Egy lelkes csapat mégis útjára indította a Boldogságóra programot, amely hat esztendeje működik, és mára mintegy hétezer pedagógus és százezer gyermek vesz részt benne. Szülőknek is rendeznek Boldogságakadémiát.

– A mesterem mindig azt mondta: akkor leled meg a jót, ha feltételezed. Ha a hibákat és kudarcokat keresed, akkor csak azokat látod meg – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel, aki ennek szellemében a pozitív pszichológia művelője lett. Megtapasztalta, hogy sokat tud segíteni azoknak, akik idejében kérik a terapeuta közreműködését.

– Számomra az a sikerélmény, ha egy család tagjai eljönnek hozzám tele keserűséggel, mély indulatokkal és bizalomvesztéssel, majd fél év közös munka után arról számolnak be, hogy megerősödött a kapcsolatuk. Fontos persze, hogy ne túl későn cselekedjenek. Sok család addig vár, amíg nagy lesz a baj, mert a szülők a válást fontolgatják vagy a gyerek bukásra áll.

Ilyenkor a terápiára az utolsó esélyként tekintenek, de ekkor már kisebb a mozgástér. Akkor érdemes segítséget keresni, amikor az első nehézségeket észleljük. Éppen úgy, mint otthon, amikor csöpög a csap és kihívjuk a szerelőt, aki gyorsan megjavítja. Ám egész más a helyzet, ha addig halogatunk, amíg a víz már zubogva ömlik a csövekből – véli a szakpszichológus.

Kozma-Vízkeleti Dániel maga is tanít, ezért lelkesen csatakozott a Boldogságóra csapatához. A pozitív üzeneteket szeretnék eljuttatni az iskolákba szerte az országban, a mostani turnéjuk 16 állomásból áll. Jártak már Erdélyben és a Felvidéken is. Úgy építették fel a programot, hogy a résztvevők megtalálják a helyes arányt az ismeretek és az élmények között, hiszen nem az okoskodásból lesz a boldogság.

Ezek után persze meghallgattuk az előadását is, amit az országjárás nyitányaként tartott az egri Kemény Ferenc iskolában. Mi másról szólhatott volna, mint a pedagógusokat veszélyeztető kiégésről…

Egy hazai kutatás szerint a leginkább stresszes szakmákban dobogós helyen szerepelnek a kistelepüléseken tanítók, közvetlenül a baleseti sebészeten dolgozó orvosok és a kémelhárító tisztek mellett. Így a Vészhelyzet és a James Bond-filmek után a következő izgalmas so­­rozatot a tanárokról kéne forgatni – tréfálkozott a pszichoterapeuta.

– Korábban a szülők természetes szövetségesüknek tekintették a pedagógust, s együtt kérték számon a gyereket. Ma a szülők a gyerek szövetségesei, s ha a például a diák nem érti a matematikát, az csak a tanár hibája lehet – hoz példát a szakember. Ennek dacára arra kéri a „tanerőket”, hogy szálljanak ki az össznépi panaszkodóbajnokságból.

– Pörgünk, mint plázacica karján a ridikül, egyre kevesebb az alkalmunk a lecsendesedésre és a lelassulásra. Aztán pedig csodálkozunk, ha megbetegszünk. Aki nem megy szabadságra, majd rákényszeríti a teste, hogy vonuljon táppénzre – figyelmeztet.

A megváltozott világban különösen fontos, hogy a katedrán állók időt szakítsanak a lazításra és a feltöltődésre, s megtanulják, hogyan tegyék ezt minél hatékonyabban. Attól ne várjanak ellazulást, ha otthon a számítógép billentyűit nyomkodják, és a közösségi oldalak képeit látva azon siránkoznak, másoknak milyen jól megy.

Valódi felüdülést jelent, ha bicikliznek egyet a barátokkal vagy kirándulnak a családdal, s közben erdőfürdőt (a sinrin-joku japán eredetű stresszcsökkentő relaxációs program, amikor a természet közelsége ellazít és energiával tölt fel) vesznek. Mindezek tudatosításához nyújt támogatást a Boldogságóra program, mely most sok iskolába házhoz megy.