A változás beköszöntött

– A koronavírus terjedése miatt február végén felvásárlási láz kezdődött az élelmiszerboltokban. Ez a magatartás kisebb mértekben, de jellemző máskor, a munkaszüneti napok előtt is. Mi ennek az oka? Van ebben valami kelet-közép-európai, vagy éppen magyar sajátosság is?

– Ránk, magyarokra kimondottan jellemző. Megtanultuk, hogy „az a miénk, amit megettünk!”. Semmi más nincs biztonságban. Viszi a török, viszi a padlásseprő. A Corvinus Egyetemen húsz éve szervezünk konfliktuskezelő tréningeket. Valamilyen katasztrófát – például óceáni hajótörést – modellálunk. Arra kérjük a hallgatókat, hogy 15 tárgyat rangsoroljanak aszerint, melyik mennyire fontos a túlélésük szempontjából.

A rangsorolt eszközöket tegyék be egy szimbolikus csónakba. A norvég diákok következetesen a borotválkozótükröt és a nyolc liter olajat gondolják a legfontosabbnak. Miért? Mert tudják, hogy majd keresik őket. Számítanak a segítségre, és nekik csak jelezniük kell, merre járnak. Ezért kell a tükör és a meggyújtható olaj. Mit mond a magyar diák? Húsz liter víz és egy láda élelmiszer a legfontosabb.

Ugyanis szerintük senkitől nem várható segítség. Ugyan, ki segített nekünk Mohácsnál vagy ’56-ban? Bezzeg, ha tele a kamra, jöhet besenyő, tatár, török, Habsburg, muszka, Brüsszel, koronavírus, húsvét, mi túl fogjuk élni.

– Tőlünk nyugatra fekvő gazdagabb országokban is tapasztalható volt ez a jelenség. Miért?

– Nálunk szerencsésebb vidékeken is fellángolnak az ősi túlélési mechanizmusok. Los Angelesben az elmúlt 100 évben nem fordult elő olyan, hogy valamihez ne lehessen hozzájutni. Ellenben a koronavírus képes volt azt a pánikot kelteni, ami miatt ott is kipakolták az üzleteket. Alighanem evolúciós bölcsesség áll a háttérben. Mondhatják a tévében, hogy az ellátás akadálytalan, az evolúciós őserőket nehéz felülírni.

– Régi vita, hogy régen is annyi bűntény volt-e, mint manapság, vagy a média erősíti fel a dolgokat. Hónapok óta mindenhol vezető hír a koronavírus-fertőzés és a halálesetek számának alakulása. Hogyan lehet így megőrizni a lelkünk nyugalmát?

– Nem olyan régen, januárban-februárban még sokan viccelődtek a koronavírussal. Mondván, Kína messze van, és az utóbbi években riogattak már bennünket mindenféle kórsággal, amik aztán elkerülték ­Európa nagy részét. Nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk.

Ilyen volt a kergemarhakór, aztán érkezett a madárinfluenza. Ezt követően a sertésinfluenzától rettegtünk, de megúsztuk azt is. Megszoktuk, hogy a média arénahatása minden vészt felerősít. Napjaink információzajában egyre nehezebb az olvasót és a nézőt lekötni. A vész, a botrány vagy az idióta viselkedés bezzeg felkelti a figyelmet. Annyiszor hallottuk, hogy jön a farkas, hogy kezdtünk süketek lenni rá.

Aztán jött a farkas, de még sokan mindig süketek maradtak, jól érezték magukat a megszokott komfortzónájukban. Szükséges volt olyan üzeneteket kapni, melyek alapján komolyan kellett venni a helyzetet. Jelenünkben nincs helyesebb túlélési stratégia, mint a komolyan vevés és az otthon maradás.

– Egymásnak feszült a nagyvárosi és az üdülőhelyeken élő ember is. Nem csak a turisták nemkívánatosak, hanem az – egyébként az adott településen adót fizető, korábban ottani boltokban és éttermekben pénzt költő – nyaralótulajdonosok is. Helyes ez a megkülönböztető magatartás?

– Véleményem szerint helyes. A vírus terjedése úgy lassítható le, hogy csak a legindokoltabb esetekben érintkezünk. Mindannyiunknak áldozatot kell hozni. Aki erre önzőségből, felelőtlenségből vagy bármi egyéb indokból nem képes, életeket kockáztat. Ez most nem az a helyzet, amikor a megszokott életünket élhetnénk.

– Más ezt az időszakot elviselni a fővárosban vagy egy megyeszékhelyen, mint egy ezerfős faluban?

– Nem vagyok infektológus, ezért a véleményem csakis laikus lehet, de a nagyvárosban sokkal több a lehetséges interakció, ezért a fertőzés valószínűsége is nagyobb. Ellenben, ha a faluba behurcolják a fertőzést, akkor eltűnnek a különbségek. Ezért nem örvendenek vidéken a nagyvárosi vendégeknek járvány idején.

– Facebook-oldalán megosztott másoktól néhány fontos gondolatot. Például azt: „Most már tudjuk, hogyan érzik magukat az állatok az állatkertekben.”

– Magunkra maradtunk összezárva néhány családtaggal. Így szoktak a krimik, a katasztrófafilmek és a horrortörténetek kezdődni. A karantén új, szokatlan helyzetet teremtett az életünkben. Támadt egy lélektani űr, amit meg kell tudnunk tölteni valamivel, egyébként beszippant az unalom.

A helyzet egyrészt befelé fordulást provokál, elkerülhetetlen, hogy számot vessünk magunkkal. A megszokott életünk állandó rohanása és a tettkényszer zaja mindeddig elnyomta a belső hangokat. Most pedig felszínre tör a belső csend. Csörögni, zörögni kell valamivel.

Kézenfekvő, hogy ha már kitakarítottunk, megírtuk a gyerek leckéjét, megjavítottunk mindent, ami elromlott az évek során, a Facebookon minden politikai riválist kioktattunk épeszűségből, akkor nekilássunk sütni-főzni. Van egy csomó receptünk, ami generációk óta gyülekezik a családi szakácskönyvben. Van egy kamrányi lisztünk, ami a járvány első bevásárló-pánikjában csapódott hozzánk. Marad tehát a nagy kaland, készítsünk ételeket!

– A koronavírus idején szerzett tapasztalat is osztja azt a nézetet, hogy a mai gyermekek nem tudnak játszani internet vagy televízió ­nélkül?

– Nem voltunk felkészülve az online átállásra, a helyzet mindenkit megviselt. Tizenöt évvel ezelőtt még inkább megfagyott volna az élet, hiszen a Facebook éppen akkoriban kezdett szárnyra kapni az USA-ban, mi pedig egy 3310-es Nokiával vágtunk volna neki a karanténnak. Harminc évvel ezelőtt pedig még internetünk sem volt.

Az internet – legalábbis a társadalmi élet néhány területének – most menekülő utat biztosít. A diákok otthon tanulhatnak, bizonyos munkák hazulról is végezhetők. Amely foglalkozásra ez nem igaz, az igen kilátástalan helyzettel szembesült. Nem szabad megijedni a digitális átállástól. Fejlődési lehetőséget is kaptunk ezzel a világkrízissel!

Az internet világa a XXI. század aranyásása. Aki hamarább lép, előnyt szerez! Egyébként az új kommunikációs eszközök eleinte mindig is riadalmat keltettek, miért lenne ez másképp az internettel? A görögök 2400 éve az írásbeliségtől rettegtek, mondván, tompítja az emlékezetet. Cervantes, a legelső modern regény szerzője Don Quijote történetében a könyvtár és az olvasás veszélyére hívta fel a figyelmet.

Don Quijote sokat olvas, túlságosan beleéli magát a lovagkori esz­ményekbe, ezért megbolondul, tehát az olvasás rendkívül veszélyes. A XVIII. században a napilapok váltottak ki riadalmat, vélvén, az emberek olvasni fognak ahelyett, hogy barátkoznának.

– Lehet-e, szükséges-e majdan vizsgálni a koronavírus időszakának és a kijárási korlátozásnak az emberekre gyakorolt hatásait?

– Beláthatatlan változásokat indít el a karantén időszaka. Sokan tönkremennek, de aki nem, az is változtatni fog a munkavégzésén. Kiderült például, hogy lehet otthonról tanulni és dolgozni. Egy csomó felesleges utazás, repülés és személyes találkozó megspórolható.

A rengeteg irodaházra sincs szükség. Leesnek a lakásárak. A koronavírust túlélők egészen más életet fognak majd élni. Az evolúció nagy változásai nem stabil időszakokban jelentkeztek, hanem a krízisek során. Most derül ki, hogy az internet nemcsak ostobaságok megosztására jó, hanem egy egészen új életforma eszköze is lehet. Most kezdődik a XXI. század!