Manók és tündérek – csupa szeretetből

Eszter a párja mellett egy 15 éves jóságos mudival és egy ébenfekete pajkos macskával él a tetőtéri lakásukban Miskolcon. Csuhé- és manószeretete a gyermekkoráig nyúlik vissza. Kicsi lányként nagy szemekkel és tátott szájjal hallgatta a nagymamája meséit, aki álmaiba varázsolta a tündéreket, manókat, mágusokat. Elképzelte az apróságokat erdők mélyére, csobogó forrásokhoz, fák odvába, ahol együtt éltek, barátságban erdők-mezők-vizek lényeivel.

A me­sék, a természet szeretete és a csuhé segítségével Eszter végül mindannyiunk számára valósággá tette gyermekkora világát, amelyet a körülöttünk élő láthatatlan erdei tündérek és manók népesítenek be.

– Az erdő egy érző, feltételek nélkül adakozó lény! – mondja Eszter. – Lélegzetével ad életet, szívdobbanásával békességet, forrásaival bőséget. Amikor elég tisztelettel fordulsz hozzá, megmutatkozik az a része, amit csak a mesékből ismerhetsz. Észreveszed a különleges pillanatokat, miként segít egy fa a kismadárnak, hogyan integetnek a falevelek, amikor elmész mellettük, megérzed a bőrödön a lágyan simogató meleg szellőt, és végigfut az agyadon, hogy ez amolyan tündérjárta érzés lehet, s elmosolyodsz. Ez ad ihletet a munkáimhoz.

Eszter először játszóház-vezetői képzésen vett részt, majd csuhé-, gyékény- és szalmatárgy-készítő népi kismesterséget tanult. Hozzávette a másik szálas anyagot, a fűzvesszőt, így kosárfonó és bútorkészítő is lett, majd Békéscsabán elvégezte a népi játék kismesterségek oktatói felsőfokú képzést.

Tanított és vizsgáztatott, ma már nagy nyugalomban, a Szalajka-völgyben tart játszóházakat a munkája mellett, és olyan áldás érte, hogy az erdő közepén, nagyszerű munkatársakkal és vezetőkkel dolgozhat a Bükki Nemzeti Parknál, akik védjeggyel látták el az alkotásait.

– Nagy családba születtem. Sajnos három testvérem gyermekkorban meghalt, de a Jóisten kegyelméből megint csak hárman lettünk utánuk – emlékezik Eszter. – A nagyszüleinkkel éltünk, leginkább ők neveltek minket, mert a szüleink nagyon sokat dolgoztak. Abban az időben igencsak nehéz volt vallásosan élni, de a nagyszüleimnek ez volt a természetes, értéket adó.

Ők szerettették meg velem a földdel való munkát, és annak is egy csodás terményét, a kukoricát! Karácsonykor nagymamám szaloncukrot fűzött, és nekünk, gyerekeknek jutott a feladat, hogy csuhélevélből angyalkatartót készítsünk ennek a finomságnak.

Az alkotás örömét azonban nemcsak a nagymama oltotta belé, hanem egy szerzetes pap, Lajos atya is.

– A templomunkban minden karácsonykor a gyermekeknek volt a feladata felállítani az ember nagyságú betlehemet, és ünnepi díszbe öltöztetni a templomot. Lajos atya irányított minket, s bár sokszor „a fején táncoltunk”, annyira szeretett minket, és mi is őt, hogy nap mint nap a templom és az udvara volt a játszóterünk, bölcs tanításai pedig a kereteink.

Eszter gyakran nézte, ahogy az atya ikonokat festett vagy mozaikképeket készített. A szobájában állandó átlátható rendetlenség uralkodott, a könyvhalmazok és intelemvázlatok tetején száradtak vagy festésre vártak az alkotások.

Az atya ráadásul minden nyáron bakancsos túrára vitte a gyerekeket – s ahogy Eszter nevetve mondja: életükben nem ettek annyi zsíros kenyeret, mint akkor. Sokszor aludtak templomokban, padokon, sátrakban, parókián. Lajos atya minden pénzét a gyerekekre költötte, önzetlenül, példaértékűen élte az életét, az elvont fogalmak helyett a gyerekeket a bennük lévő Isten felé terelte. A valódi szeretetre, annak igazi megélésére, megbocsátásra és az elmaradhatatlan humorra tanított, ezt a csodavilágot tükrözik Eszter alkotásai is.

– Az alkotómunkában a legnehezebb a megtervezés – avat be a műhelytitkokba Eszter. – Rajzolással, az alapanyagok kiválasztásával megy el a legtöbb idő, de ez a legizgalmasabb része is a munkának, mert ekkor születik meg az a kicsi lény, akit az útjára szeretnék indítani.

A fej kialakításához fagolyót használ, melynek természetes erezetéből egy kis arc mosolyog ránk. Rengeteg kísérletezés előzi meg a teljes figura megszületését. Például a manóknak so­káig virágkezeket szeretett volna teremteni, ám időbe telt, míg rátalált a fagyöngy ágaira, amelynek kis virágujjai vannak. Az orrhoz a háromszög alakú hajdinamag bizonyult a legmegfelelőbbnek, a csillagszemeknek pedig a kiszárított pipacs mákgubója.

A manók hegyes füléhez a sárgadinnye magjának alakja a legtökéletesebb, de született olyan nyuszi is, amihez csak egy megfelelő termés akadt, így egyetlen darab készült belőle.

Tervei között olyan könyv megírása szerepel, amelyben a növények, termések használatát mutatná be a kézművességben. Ehhez kapcsolódna rengeteg kísérletezésének eredménye, a manók elkészítésének leírása, kis erdei történetekkel, a manók csínytevéseivel fűsze­rezve.

Eszter bevallása szerint az alkotásokat útjukra indítani a legnehezebb, mert mindegyik manó külön egyéniség, akihez történet tartozik és a saját sorsát alakítja, ő művészként csupán a megszületésükben segít.

– Lajos atya tiszta élete, becsülete, alázata nemcsak szavakban érintett meg bennünket, de személyiségünket is meghatározta. Bár az emberek jóságába vetett naiv hitem kemény küzdelemre kényszerített a mindennapi életben, a melegséget, amivel az atya a szívemet megtöltötte, és a szeretetbatyut, amit útravalóként a hátamra tett, semmi rosszakarat vagy betegség nem törheti meg, nem veheti el.

Az alkotásaimmal szeretnék egy kis kedvességet, nevetést, csínytevést vinni a családokhoz, az emberekhez. Mert a manók és tündérek azzal a szeretettel vannak megáldva, amellyel születnek, s az a dolguk, hogy részük legyen a boldogság és öröm megteremtésében ott, ahová kerülnek.