„Koronageneráció” – itt az új nemzedék

A korábbi felfogás szerint a generáció „a szülők és utódaik születése közötti átlagos időintervallumot” jelöli, mely 20-25 évet ölel fel. Több mint 80 évig így gondolták, de felgyorsult világunkban ez a meghatározás szép lassan érvényét veszítette. Az ezredforduló óta a generáció fogalmát inkább szociológiai szempontból érdemes megközelíteni, vagyis azokat a társadalmi, politikai, gazdasági, technológiai változásokat szükséges figyelembe venni, amelyek meghatározzák az adott generáció élményeit.

A generációváltás nem egyik napról a másikra történik, nincs olyan, hogy aki december 30-án született, az másik generációhoz tartozik, mint aki utána, január 4-én jött a világra. Ezzel szemben a koronavírus-járvány szinte pillanatok alatt változtatta meg az életünket, és vitathatatlan, hogy az utóbbi hónapokban eszmélő, cseperedő, szocializálódó gyerekeinknek sok olyan élménye és beidegződése lesz, ami a vírushelyzet nélkül elképzelhetetlen volna.

– Nem lehet megjósolni, hogy hosszú távon milyen hatást gyakorol a gyerekek és a fiatalok személyiségére a lassan másfél évnyi korlátozás, pontosabban az élmények hiánya. Mindez attól is függ, hogy az életünk mikor kerül vissza a régi kerékvágásba. Abban semmi kivetnivalót nem találok, hogy a most született babákat a koronagenerációba sorolják, persze a jövő dönti el, hogy van-e, lesz-e létjogosultsága ennek a meghatározásnak.

E kisgyerekeknek az az elfogadott, hogy az emberek maszkot hordanak, naponta hússzor kezet mosnak, nem ölelkeznek össze, minimális a kapcsolatuk a külvilággal. Akik már éltek a karantén előtti időkben, számukra ez az állapot nem normális – vélekedik Szegő Andrea pszichológus.

Az óvodáskorú gyerek már érti, hogy a vírus miatt nem találkozhat a nagyszülőkkel, mert vigyázunk rájuk, de ha még hosszú ideig kell „óvatosan” élnünk, akkor felcseperedik egy olyan generáció, amelyik számára az a természetes, hogy csak a legszűkebb család van igazán együtt. Ismert, hogy a nem-verbális kommunikációnak – mimika, vokális (hangnem, hanghordozás, hanglejtés, hangsúly) és mozgásos kommunikáció, tekintet, testtartás, térköz (intim, személyes, társadalmi, nyilvános zóna) – épp olyan nagy a jelentősége, mint a verbálisnak. Például az érzelmek kifejezésében hét különböző érzelem tükröződik az arcon – a maszkviselés ennek a tapasztalatnak sem kedvez.

– A kamaszok esetében sem könnyű a helyzet, de nem tartom helyesnek azt a vélekedést, hogy a bezártság miatt szociálisan érzéketlenek lesznek. Valószínű, hogy a jövőképük bizonytalanabb, hiszen igencsak ingadozó világban élnek, amikor korábbi szakmák, hivatások létjogosultsága kérdőjeleződik meg percek alatt. A járvány mindenkinek nehéz helyzetet teremtett, de még mindig ők a legrugalmasabbak.

Nem tudnak ugyan együtt lógni, színházba és moziba járni, de nagy előnyük, hogy hozzájuk áll a legközelebb az online tér. Egyre többen teszik át a szociális együttlétet valamilyen technikai eszközre, mindenki otthon ül a kanapén, s közben – igaz, csak a képernyőn keresztül – akár tízen is együtt lehetnek egyszerre – magyarázza a pszichológus.

– Az idősek helyzetét aggályosabbnak tartom. Sokukat eddig is elhanyagolta a családja, most pedig a járvány jó kifogás ahhoz, hogy ne kelljen meglátogatni őket, gondoskodni róluk. Az unokáknál pedig félő, hogy nem alakul ki bennük igazi nagyszülőkép, még akkor sem, ha például skype-on rendszeresen beszélnek egymással. Az biztos, hogy a következő években sok olyan mondata lesz minden generációnak, ami úgy kezdődik, hogy „A koronavírus miatt…”.