Ha baj van, segít a mindig elérhető anyu és apu

Évának három fia van, a harmincas éveikben járnak. A középső megnősült, nemrég kisfia született, és építkezni kezdtek. A másik két fiatalember még a mamahotel lakója. Az asszony két műszakban dolgozik, süt-főz-mos-vasal-takarít a vele élő fiaira, gyakran vigyáz a kisunokára.

A nyolcvanadik évéhez közelítő, özvegy édesanyja még gondoskodik magáról, de igényli a gyakori látogatást, a hosszú telefonbeszélgetéseket. Az 57 éves, életvidám, energikus Éva, a szendvicsgeneráció jeles képviselője egyelőre jól bírja a család körüli teendőket. Arról nem beszél, hogy miközben minden elvárásnak igyekszik megfelelni, mennyi ideje jut a saját életére.

Igazán nehéz helyzetben azok a középkorúak vannak, akik maguk is betegséggel, netán anyagi problémákkal küzdenek, és a gyerekeik útjának egyengetése meg az unokák felvigyázása mellett esetleg még egy ápolásra szoruló vagy demenciában szenvedő idős családtagról is gondoskodniuk kell.

Viszonylag új keletű fogalom a szendvicsgeneráció, hiszen még a múlt század első évtizedeiben is általános volt, hogy együtt éltek a nagyszülők, szülők, unokák, osztozva feladatokban, örömökben és gondokban egyaránt. Ez a többgenerációs nagycsalád mára az apa-anya-gyermek összetételű nukleáris családdá szűkült, ugyanakkor megfigyelhető az a tendencia is, hogy a családalapítás és a gyermekvállalás mind későbbre tolódik.

Ennek egyik oka, hogy a fiatalok gyakran a húszas éveik közepéig-végéig támogatásra szorulnak, hiszen a tanulmányaik és a pályakezdés döccenői miatt egyre később kezdenek saját, gazdaságilag is önálló életet.

A felmenőinkkel összehasonlítva ma már hosszabb életre számíthatunk, az elhúzódó időskor pedig gyakran betegségekkel jár. Bár minden jóérzésű gyermek kötelességének érzi a szülei gondozását, ám ha évekig-évtizedekig tart, az anyagilag, fizikailag és lelkileg is komoly terhet jelent a betegnek és a családnak is. A nők számára különösen, hiszen a feladatok oroszlánrésze rájuk hárul.

„A családtagok ápolása olyan strukturális probléma, amely különösen a középkorú nőket érinti. Míg a gyermeknevelés kérdései széles nyilvánosságot kapnak, addig a társadalom gyakran megfeledkezik a beteg és időskorú hozzátartozóikat ápoló nők gondjairól” – olvasható a Kováts Eszter és Gregor Anikó szociológusok által készített kutatásban, mely a Nőügyek 2018 című tanulmánykötetben jelent meg, és a magyar nők mindennapi kihívásaival, nehézségeivel foglalkozik.

Habár az említett problémákra nem egyszerű megoldást találni, azért nem lehetetlen. Sohasem késő például kézbe venni az anya­giak irányítását, tájékozódni az önkormányzati szociális támogatásokról, az ápolási díj feltételeiről, aktív dolgozók esetében a ma­gán­nyugdíjpénztári megtakarítási lehetőségekről – tanácsolják a szakértők.

Bármilyen megspórolt kicsi összeg is segíthet abban, hogy baj esetén ne ürüljön ki teljesen a családi kassza. A gyerekek túlzott pátyolgatásával sem teszünk jót: szerencsésebb, ha már a középiskolai, egyetemi éveik alatt fokozatosan az önállósodás felé terelgetjük őket, ha végeznek egy kis diákmunkát, besegítenek a háztartásba, a nagyszülők ellátásába.

Sok fiatal a magas albérlet- és lakásárak miatt kényszerből lakik otthon a tanulmányai befejeztével is, míg mások pusztán kényelemből maradnak a mamahotel lakói. A már felnőtt, dolgozó gyerekeinktől nyugodtan kérhetünk anyagi hozzájárulást a közös háztartás fenntartásához, biztathatjuk őket, hogy a fizetésük egy részét megtakarítsák. Ha megtanulnak a pénzzel bánni, ha kialakul bennük az erkölcsi felelősségérzet, az nagy segítség lesz abban, hogy idővel átvegyék a szülőktől a stafétát – pontosabban a helyet annak a bizonyos szendvicsnek a közepén.