Követendő példák

– Vajon a szociális érzékenységet milyen mértékben örököljük, és mennyire alakítja a környezetünk?

– A jó cselekedetek nem velünk születnek. A segítségnyújtás képessége családi minták, jó példák által szerintem tanítható és tanulható.

– Ön milyen mintát hozott otthonról?

– Szerény körülmények között élő értelmiségi családból származom, amely az állampárti időkben is a polgári tradíciókat követte. Azt vallom, hogy szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt. Emlékszem Erzsébet dédmamámra, aki a hetvenes években a minimális nyugdíjából egy kis összeget valahogy mindig félre tudott tenni a még szegényebb családoknak, és elvitte nekik a kinőtt ruháinkat, játékainkat.

A szüleim, amikor már lehetett, azonnal létrehoztak egy alapítványt a felvidéki magyarok támogatására. Édesanyám, Petneházy Melinda rendkívül művelt, érdeklődő asszony, aki az édesapám, Herczegh Géza nemzetközileg elismert jogtudós halála után életre hívott egy másik alapítványt is, ami tudományos támogatást nyújt fiatal jogászoknak – közel a nyolcvanhoz, a nagymamai teendők mellett, ezt a két jótékonysági szervezetet működteti.

– Az ön neve pedig ezentúl a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért elnevezésű szervezettel forr össze. Honnan jött az ötlet?

– Ahogy minden magyar család, mi is a pandémia első percétől a híradásokat figyeltük, és nap mint nap számba vettük, van-e újabb megbetegedés a környezetünkben. Sajnos mi is vesztettünk el barátokat, ismerősöket. Később egyre többször hallottuk, hogy a mutáns vírusoknak már fiatalok is áldozatul estek, gyermekek maradtak árván, félárván. Az érző ember lelkébe ezek a szívszorító pillanatok beleégnek: sosem felejtem, amikor arról értesültünk, hogy egy súlyos koronavírusos édesanyához a kórházba bevitték elbúcsúzni a hét gyermekét.

Érzékenyebben reagáltunk a családi tragédiákról szóló Covid-hírekre azért is, mert az első unokánkat vártuk, aki februárban született meg. Sajnos több mint 800 gyermek vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét. Igaz, hogy számos karitatív szervezet működik kiválóan országszerte, de azoknak bőven akad feladatuk, ráadásul a Covid-árvák az anyagi támogatás mellett másféle segítséget, személyes odafigyelést is igényelnek – ezért gondoltuk úgy a férjemmel, hogy egy új, kifejezetten erre a célra létrehozott alapítvány foglalkozzon velük.

– A karitatív szervezetek igyekeznek ismert-elismert személyiségeket állítani a nemes ügyek mellé, jószolgálati nagyköveteket kérnek fel. Mennyire számítanak a „húzó” nevek?

– Egészen biztosan sokat nyomnak a latba. Férjem – mint alapító – országos hírű tudósokat, édesanyákat kért fel kuratóriumi tagnak: Bagdy Emőke pszichológusprofesszort és Ürge-Vorsatz Diána fizikus-klímakutatót, remélve, hogy az ő elismertségük és respektjük garanciát jelent a jótevőknek és bizalmat kelt azokban a családokban, akikért dolgozunk. Én a kuratórium elnökeként tevékenykedem. Az a célunk, hogy száz forint adományból mind a száz forint eljusson a gyerekekhez.

– Hogyan tudják ezt megvalósítani?!

– Egy évig, amíg a férjem a köztársasági elnök, a hivatal munkatársai is segítenek a működésben. Így egyelőre nem kell fizetett apparátust fenntartanunk. Nem új keletű a kapcsolat, de a jövőben még szorosabban dolgozunk együtt a Karitatív Tanács tagjaival: a Vöröskereszt és a nagy országos szeretetszolgálatok – Máltai, reformátusok, baptisták, ökumenikusok, katolikusok – munkatársaival, hiszen ők évtizedek óta segítik a rászorulókat, már kiépített országos hálózattal bírnak.

Emellett szükségünk van az állami, önkormányzati szervek, a gyermekjóléti, családsegítő központok, az iskolaigazgatók támogatására is, merthogy ők helyben jobban ismerik a családokat, adatbázissal és szakértelemmel egyaránt rendelkeznek. Ők segítenek felmérni, mekkora a baj, mire van szükség, és az adományok célba juttatásában is nélkülözhetetlenek. Csak a körülmények ismeretében és minden fontos információ birtokában szabad dönteni a kérelmekről. Azt is tudjuk mindannyian, hogy nem mindig az a legjobban rászoruló, aki a leghangosabban kér.

– Mennyi pénzzel rendelkezik most az alapítvány?

– Kezdetben, amíg nem állt fel az alapítvány, a férjem elnöki keretéből adakoztunk, mintegy 50 család kapott gyorssegélyt. Az alapítvány vagyona most 150 millió forint. Ebben még nincs benne a TV2 Neked énekelek című, gyereknapi adománygyűjtő műsorának támogatása; ha minden felajánló tartja a szavát, akkor az további majdnem 102 millió forintot jelent.

– Hogy látja, kik adtak eddig?

– Mintegy ezer magánszemély, 22 önkormányzat – ellenzéki és kormánypárti egyaránt –, kisvállalkozók és nagyvállalatok, hosszan sorolhatnám. A pénzen kívül sokféle felajánlás is érkezett, például üdültetésre, vendéglátásra, kulturális programokra. Ezúton is szeretném kifejezni a köszönetünket, de tőlük kis türelmet kell kérnem. A veszteség okozta sokk idején elsőként az foglalkoztatja a családokat, hogy miből fognak ezentúl megélni, miből fizetik majd a hiteleket, tehát először az anyagi biztonságot kell megteremtenünk számukra.

Fontos mankó lehet még a gyászfeldolgozásban a szakember, pszichológus segítsége vagy éppen az ügyek intézésében egy jogász útmutatása. Az alapítvány célja, hogy addig ne engedjük el a Covid-árvák kezét, amíg szükségük van ránk, amíg nem rendeződik megnyugtatóan a helyzetük. Ha kell, akár a felnőtté válásig szeretnénk támogatni őket. Ezért gondolkodunk előre és tárgyalunk hosszú távú szponzorokkal, adományozókkal.

– Számos szép példáját láttuk a híradásokban, hogy egy-egy tragédia láttán helyi közösségekben azonnal elindult az összefogás. Vagyis nem reménytelen az emberiség, a világjárvány kihozta az elidegenedéssel vádolt társadalom jobbik oldalát.

– Számtalan pozitív tapasztalatot őrzök már a Covid előtti időkből is. Kétségkívül folyik egy elidegenedési folyamat, de szerintem nálunk még mindig sokkal jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában. Nagyon beszédes az, hogy amikor az első hullám idején, megrettenve az új, ismeretlen „ellenségtől”, felhívtam telefonon az összes magányos, egyedülálló, idős ismerősömet – volt szomszédtól régi kollégán át a távoli rokonig –, mindannyian azt mondták, hogy köszönöm, már megoldódott a segítség; egyiküknél például a szomszédba épphogy beköltözött, ismeretlen fiatal pár ajánlkozott a bevásárlásra.

– Az államfő hitveseként ön mindig is komoly jótékonysági munkát végzett. Milyen ügyek mellett köteleződött el?

– Négygyermekes édesanyaként nagyon nehezen mondok nemet a gyermekeket érintő felkérésekre, akár betegekről, állami gondoskodásban élőkről, nagycsaládosokról vagy nélkülözőkről legyen szó. Emellett szívügyem a tehetséggondozás. Semmi rendkívüli nincs a karitatív munkámban, így élek, mióta az eszemet tudom.

Még bíróként dolgoztam, amikor csatlakoztam az egyik kolléganőm akciójához: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány zsombolyai gyermekmentő házában élőket ajándékozzuk meg a mai napig, én egy kislány karácsonyi kéréseit teljesítem. Tiszteletbeli keresztszülője vagyok a gyergyószentmiklósi Szent Anna Ház több lakójának. Évente háromszor-négyszer visszajárok hosszú hétvégékre önkéntesként segíteni, mert ezek hatalmas lelki feltöltődést jelentenek számomra.

– Szüleinktől kapjuk az utat, mondta. Sikerült elültetnie a gyerekeiben a jó példát?

– Büszkén mondhatom, hogy igen. Az egyikük például már akkor kérte a segítségemet, hogy célba juttathasson százezer forintot árván maradt gyerekeknek, amikor még nem működött a Regőczi alapítvány. Névadónk az egész életét az árváknak és a hátrányos helyzetűeknek szentelte. Egyszer volt szerencsém személyesen találkozni a katolikus atyával, Isten vándorával. Követendő példa ő mindannyiunk előtt.

A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért bankszámlaszáma: 11705084-21448492