Kezünkben a lehetőség

Krisztina végzettsége szerint közgazdász, a jelelést egyik egyetemi szaktársa javaslatára próbálta ki. Aztán a gyermeke ked­véért tanulta meg a módszert, amely a beszédfejlődés előtt segítette őket a megértésben. Időközben beleszeretett a jelek világba. Középső gyermekével már hat hónapos korától foglalkozott, aki másfél évesen – ekkor tanult meg beszélni – már százhúszféle dolgot tudott kifejezni a jelek segítségével. Évek múltával egyre inkább úgy látta, hogy az óvodás-iskolás korosztálynak hasznos lenne a jelelés ismerete. A nagyobbik kislányánál tapasztalta, hogy a szem-kéz-száj koordináció fejlesztése a rajzkészség fejlődéséhez vezetett.

2017-től két éven át a Hallatlan Alapítványnál tanulta a magyar jelnyelvet, középfokú vizsgát tett. Kidolgozta a kézjeles kommunikáció módszerét, ahol a jelek többnyire a gyermekek kézügyességére szabottak. Időközben megtudta, hogy a kézjeleket Amerika egyes államaiban, Finn- és Svédország állami intézményeiben is használják, része az óvodai-kisiskolai nevelésnek. Egy svéd gyógypedagógustól a 2019-es Pedagógus Expón hallotta, hogy náluk 2018 nyarán az összes óvodapedagógust továbbképzésre küldték, majd minden állami óvodában bevezették a kézjelek használatát.

Kutatásai során Krisztina egy speciális szakkönyvhöz is hozzájutott, az abban található nemzetközi tanulmányok alapján – például egy finn jelnyelvi rendszert is adaptálva – dolgozta ki végül a saját rendszerét. Az alkalmazás a weboldalán működik, a kézjeles kommunikáció módszere tehát bárki számára hozzáférhető, kipróbálható. Elsődlegesen oktatási célra szánta, de az utóbbi időben az egészségügyi alkalmazás lehetősége is felmerült.

Régi védőnő ismerőséről beszélgetve kiderült, hogy a hölgy stroke-ot kapott. Tudva, hogy a fi­nom­motorika és az agy szoros kapcsolatban áll egymással, Krisztina segítségképpen – a 0–1 éves kor közötti kézmozgásokat alapul véve – 12 feladatból álló gyakorlatsort küldött neki. A hölgy tavaly május végén kezdte el a gyakorlatokat, amikor még lebénult bal oldallal, magatehetetlenül feküdt az ágyban. Majd amikor július végén nála járt, már bot nélkül kísérte ki a kapuig. Jól van, ellátja magát és a háztartást is.

Krisztina a bizakodásra okot adó eredmény kapcsán tudja, hogy egy eset nem eset, ezért egy közösségi oldalon keresztül megkeresett több, stroke-on átesett embert, majd kilenc fővel gyakorolni kezdett. Végül hét közül négynél az általa „kéz­for­ma­tor­nának” nevezett módszerrel jelentős állapotjavulást értek el. A gyakorlatsort végzők között volt, akinek öt és fél éve nem mozdult a keze, három esztendeje semmilyen rehabilitáción nem vett részt. A tor­na megkezdése utáni 16. napon a hüvelykujja, a 21. napon a mutatóujja, a 26. napon a középső ujja, két hónap után pedig a csuklója is megmozdult.

Jelenleg komplex mérési rendszeren dolgozik, amely harminc kártyalapból álló kiadvány lesz, egyik oldalán kézformaábrákkal, a másikon 120 feladattal. Ez utób­biak részletes kielemzésével megállapítható, hogy a páciens milyen területeken szorul fejlesztésre.

Krisztina örömmel számolt be arról, hogy van már olyan bölcsőde, óvoda és iskola is, ahol használják a kézjeles kommunikációs módszerét. Szeretné, ha további nevelési intézmények csatlakoznának. Érdemes lenne egy kórház vagy rehabilitációs központ segítségével tovább vizsgálódni, kontrollcsoporttal, mérhető és lekövethető adatokkal igazolni, hogy a mozgásszervi panaszokkal küzdőkön is segíthet az általa kifejlesztett módszer.