Anyák isteni sugallatra

Mind a mai napig az anyák és leányaik kapcsolata az emberiség fogas kérdései közé tartozik, amit az is bizonyít, hogy már a görög istennők is sokat bajlódtak e dologgal. Érdemes felidéznünk a mitológiai történetet, melyből több tanúságot vonhatunk le.

Míg az eszére hallgató, tudományokban jeleskedő Athéné igazi apja lánya volt, az anyja lánya típust legjobban Perszephoné személyesítette meg. Ő volt Démétér, a termékenység istennőjének sokáig engedelmes kislánya, aki később - hogy, hogy nem - egész jól érezte magát az alvilág királynőjének szerepében. Történt ugyanis, hogy amikor Perszephoné a tengerparton játszadozott barátnőivel, hirtelen megnyílt a föld, s elnyelte az ártatlan lánykát. A baj nem jár egyedül, odalenn Hádész, az alvilág királya várta a leányzót, hogy feleségül vegye. Hádész persze nem az a vő volt, akivel kiegyezett volna a lányáért élő Démétér. A szenvedő anya álruhában elindult, hogy a föld alól is előteremtse a felnőtt nővé érett Perszephonét. S miután Démétér depressziója miatt nem borultak virágba és nem hoztak gyümölcsöt a fák, Zeusz némi engedményt tett. Az asszonnyá érett lány az év tavaszi-nyári felét a földön tölthette a kedves mamával, s csak ősszel tért vissza férjurához.

A Bennünk élő istennők című könyv szerzője, Jean Shinoda szerint az Olümpuszon élő lényekben ma is egy-egy női típusra ismerhetünk. Démétér például a túlontúl önfeláldozó, tökéletes anya, aki hősiesen bár, de fojtogatóan ragaszkodik csemetéjéhez. Manapság az asszony lányát naponta látogató, az unokái életét suttyomban irányító nagyanyóban, a naponta bekopogó anyósban ismerhetjük fel a jó öreg Démétért. Az égi hatásra gyanakodjunk, ha a kedves mama nem tud beletörődni abba, hogy a gyermekei kirepültek, s nagy szeretettel bár, de rájuk telepszik.
Mit tanácsol hasonló vészhelyzetben az idézett írónő? Csak annyit, hogy az élet fordulópontjain ki-ki vizsgálja meg, milyen útra kell térnie. Az idősödő asszonyok ismerjék fel, hogy bennük is több istennő lakozik, s keressenek új égi példaképet maguknak az anyai hatalmával visszaélő Démétér helyett. Teszem azt, Hesztiát, a házi tűzhely őrzőjét, akinek az otthoni teendők és az elmélkedés teljesen kitölti napjait. Vagy éppen Hérát, a gyakran félrelépő Zeusz nejét, akit a hitvesi ragaszkodás és az örökös féltékenység sosem hagy unatkozni.

Egy hírneves lélekgyógyász elmélete szerint az ember háromszor születik meg. Először akkor, amikor biológiailag a világra jön. Másodszor, amikor kamasz korában kiszabadul a család méhéből, s harmadszor a felnőttkor végén, mikor érett személyiséggé válik.

Ám a nagy dolgok már az első pillanatban eldőlnek. Az édesanyák egy kutatás szerint már az élet első 24 órájában másként szólnak a leánycsecsemőjükhöz, mint a fiúhoz. S nincs ez másképp később sem: a cseperedő fruskától elsősorban jó magaviseletet vár a família, a legénykétől pedig azt, hogy vágjon az esze, mint a borotva. Mivel a nők gondoskodási és függési vágya nagyobb, mint a férfiaké, könnyebben szövődik szorosra a leány-anya viszony. Azt is a kutatók figyelték meg, hogy a gyengébb nem tagjai vészhelyzetben nem menekülnek vagy harcolnak, mint a teremtés koronái, hanem gyorsan összeszaladnak, s kipletykálják a bajt.

A lélek ismerői szerint az ösztönös, kevéssé iskolázott anyák tesznek a legjobbat leányaiknak. Ők ugyanis feltétel nélkül szeretnek és biztonságot nyújtanak. A tudatos, diplomás, karriert építő asszonyok ellenben túlontúl sokat várnak utódjuktól.