Csodagyerek csodára vár - Mázsás súly a szülőkön, hogy Gorán zsenije ne vesszen el

Gorán édesapja Petrovics Kornél, édesanyja Zádori Henrietta. Keresztnevét (jelentése: bátor, erős) mamája horvát felmenői után kapta. Szép kisfiú, imád kérdezősködni. Milyen márkájú a magnóm? Az autóm? A papáé Suzuki, s mondja a rendszámát. A mamája unszolására bemutatja: valóban ír, olvas és számol magyarul és angolul. Mindkét nyelven ismeri a színeket, a papával böngészik a hazai és külföldi térképeket, hazánk vasútvonalait, nemzeti parkjait. Az olasz csizma térképén sorolja a városneveket, majd elunva a „produkálást”, beül a játékai közé egy mesekönyvvel.

– Két és fél évesen rákapott a számítógépre is, de csak napi egy órát engedélyeztünk neki. Beüti a keresőbe, amire kíváncsi, és ő mindenre kíváncsi – mondja a végtelen türelmű mama. – Az agya, mint a szivacs, szívja és tárolja az információkat. Ma például azért gyötört, mit jelent a koncepció? Mi az a póz? Egyévesen már beszélt, s ahogy nőtt, pikk-pakk kezdett olvasni, számolni. Akkor már tudtuk: a mi fiunk más, mint a vele egyidősek. Imád velük focizni, futkosni, de igazából a felnőttek között érzi jól magát. Két éve Pestről miatta költöztünk Etyekre, erre az új lakótelepre. A ház kicsi, a kertje viszont kiváló a futkározásra. Ja, és hallottam, hogy az itteni óvoda magyar–német tannyelvű. Én annak idején németet tanultam, a párom angolból jó. Én „kereskedelmit” végeztem, gyes előtt egy kis hobbiboltban dolgoztam. S ma már tudom, ha Goránt japán óvodába íratnánk, ő akár japánul is megtanulna.

– Szakember vizsgálta már a fiukat?

– Igen. Óvodai gyógypedagógus, gyermekpszichológus, meg egy pesti ismerősöm, aki gyógypedagógus-logopédus. Mind azt mondták: Gorán nagyon okos, afféle „csodagyerek”. De most, hogy óvodáskorú lesz, ez szinte mázsás súly nekünk. Mert a 30-35 fős csoportlétszámú állami óvodákban nincs tehetséggondozás.
Az csak magánóvodákban létezik – már ahol létezik. Tudom, mert fél éve a neten kutatok utánuk. De kiderült, Goránt még magánoviban se fogadnák szívesen a „mássága” miatt. Egyetlen pozitív kivétel a pátyi Körtés Magánóvoda, ahol felajánlották, hogy megpróbálnak vele foglalkozni. Legutóbb kaptam válasz e-mailt egy befolyásos embertől, ami szíven ütött. Ő nem orvos, bár több doktori címe is van, igazságügyi szakértő, feltaláló, valójában egy zseni. Azt tanácsolta: ha tehetem, ne írassam óvodába Goránt! Maradjak vele otthon iskoláskoráig, mivel a „különleges képességű” gyerekek segítség nélkül nem képesek beilleszkedni korosztályuk közösségeibe. Az ilyen gyerekek kibontakozásához egy „mindenre elszánt” szülő és szakember kell, hogy együtt irányíthassák a fejlődését. Azt is javasolta: ne zárjuk el a fiút a kortársi közösségektől, mert érzelmi szintje velük azonos, még ha az agya felnőtt szinten is működik. Én szívesen itthon maradnék vele, de ha nem megy óvodába, akkor törvényszegésért megbüntetnek, elveszik a családi pótlékot, megbírságolnak. 
Már ott tartunk, hogy a lakást eladva albérletbe költöznénk, ha hallunk valami vonzó lehetőségről, melyek amúgy nagyon drágák, havi 100-150 ezer forintba kerülnek. Szülői segítségre nem számíthatunk. Az én szüleim Pécsen, a pároméi Pesten élnek, szűkösen. A beiratkozás határideje pedig május, iszonyúan közeli. Én már csak abban bízom, ha az égiek megáldottak minket Goránnal, talán abban is segítenek, hogy egy alapítvány vagy tehetségpártoló feltűnjön a színen.  Csodára várunk a „csodagyerekünkkel”…