A SZÉRA az egyik első családok átmeneti otthona, 22 évvel ezelőtt fogadta az első rászorulókat. Az alapítvány nem engedi el a családok kezét, kiléptető lakásokba, majd önkormányzati bérlakásokba költözhetnek azok, akik talpra szeretnének állni, és még szakmát is tanulhatnak. A fővárosi, XV. kerületi alapítvány Jószolgálati Díjat kapott a több évtizedes munkájáért.

Esély a túlélésre a szétesett családoknak

– Tavaly június 27-én költöztünk ide, soha nem felejtem el a dátumot. Egy ideig a párom családjánál éltünk Gyálon, aztán albérletbe mentünk, hogy a saját lábunkra álljunk. De a tulaj eladta az ingatlant, mennünk kellett. Három gyerekkel képtelenség albérletet találni, az árakról ne is beszéljünk! Egy ötven négyzetméteres, másfél szobás lakásért havi 150 ezret kérnek. Hogyan spóroljon mellette az ember?! Itt takarítok a kerületben, a férjem egy autómosóban dolgozik, a családsegítőnél mondták, hogy jöjjünk a SZÉRA-ba. Most havi 50-60 ezret félre tudunk tenni, tervezhetjük a jövőnket. Hamarosan költözünk, megyünk egy kiléptető lakásba, aztán ha a Jóisten is úgy akarja, egy idő után önkormányzati bérlakásba. Az ember a gyerekeiért csinál mindent, hogy nekik jobb legyen – mondja el pár mondatban a történetüket Jungvért Mónika.

A XV. kerületi Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) átmeneti otthonának egyik földszinti „lakásában” beszélgetünk, a három gyerek az emeletes ágyon bújja a telefonját. Hűtő a sarokban, egy kis asztal középen, szekrények, tévé, ágyak, a legszükségesebb dolgok a mindennapi élethez. Lakásnak mégsem nevezhető a helyiség, a konyhán és a fürdőszobán osztozni kell a többi családdal.

család, átmeneti otthon, bentlakásos intézmény, SZÉRA,

Akik ide kerülnek, esélyt kapnak a továbblépésre. Fotó: Kállai Márton

– Ezt volt a legnehezebb megszokni. De mindenki kedves, hálásak vagyunk a SZÉRA-nak. Az itt dolgozók rengeteget segítettek, nélkülük nem jutottunk volna el idáig. Olyanok vagyunk, akár egy nagy család. Vannak szabályok, azokat be kell tartani, például este nyolckor a gyerekeknek aludniuk kell. Beosztjuk egymás között, ki mikor takarítja a konyhát és a fürdőt, jó, hogy a kicsik rendet látnak maguk körül. Zsivaj hallatszik az utcáról, a gyerekek most ott bicikliznek és fociznak, mert a játszótéren állványok sorakoznak, nem régen szigetelte és vakolta be az épületet a Habitat for Humanity Alapítvány. Az aprónépnek paradicsomi a hely, lehet kivel játszani, biztonság van és nyugalom. A SZÉRA 37 családnak nyújt átmeneti segítséget, Csömörön is működik átmeneti otthonuk. Ezenkívül 14 „kiléptető” lakásuk van, ami a lakhatási szegénységből kilépést segíti, a családok ezekben már önállóbban élnek.

A SZÉRA 1997-ben az egyik első családok átmeneti otthona volt az országban. Jól ismeri a kezdeteket az alapítvány igazgatója, Carlos Lattes Pavez, akinek szintén nem mindennapi élet jutott. Még az 1973-as katonai puccs idején menekült el a szüleivel és hat testvérével Chiléből. Fél évig Peruban húzták meg magukat egy menekülttáborban, szalmazsákokon aludtak, és várták, hogy visszatérhessenek hazájukba. De a helyzet nem változott, így ENSZ-menekültként választhattak, hogy Magyarországra, Romániába vagy a Szovjetunióba akarnak-e költözni.

Carlos Lattez Pavez, SZÉRA, bentlakásos intézmény, család,

Carlos Lattez Pavez, a SZÉRA igazgatója. Fotó: Kállai Márton

– Magyarországról sokat tanultunk az iskolában, tudtunk a honfoglalásról, ismertük Dózsát, Mátyás királyt, tudtunk az 1848-as szabadságharcról, a Habsburgokról és 1956-ról, így döntöttünk Budapest mellett. A magyarok akkor több ezer chileit fogadtak be. Tizenhat évesen jöttem, voltak vízióim a szocializmusról, aztán megismertem a realitást – mondja Carlos, aki ennek ellenére itt maradt, megtanult magyarul, elvégezte a Bárczy Gusztáv Főiskola gyógypedagógiai szakát, első munkahelye egy leány nevelő-javító intézet volt. Később autista gyerekekkel foglalkozott, majd belecsöppent a hajléktalanellátásba, és egyike volt annak a négy szociális munkásnak, aki először rótta az utcákat és a pályaudvarokat, hogy segítsen a rászorulóknak. Pillanatok alatt a X. kerületi hajléktalanszálló vezetője lett, majd meglátott egy álláshirdetést, hogy a rákospalotai önkormányzat szociális munkatársakat keres.

– A kilencvenes évek közepén már láttuk, hogy egyre több család kerül az utcára, a hajléktalanok mellett nekik is szükségük van ellátásra. Ebben az épületben alakítottunk ki szállásokat, a földszinten laktak a hajléktalanok, nekik volt még egy éjjeli menedék is, az emeleten pedig a családok. A ’90-es évek elején, a hajléktalanokat segítő ellátórendszerben volt rá példa, hogy több család is lakott egy lakószobában. Akkor az volt az elsődleges, hogy a gyerekeket ne vegyék el a szülőktől, de azóta megszülettek a szakosított intézmények, és nőtt a szolgáltatások színvonala. A legtöbben önhibájukon kívül, megfelelő szociális háló és a bérlakások hiánya miatt kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem maradt számukra más megoldás, csak az otthon.

család, bentlakásos intézmény, SZÉRA,

Ők is otthonra találtak a SZÉRA-ban. Fotó: Kállai Márton

Magyarországon 1985 óta nem épültek szociális bérlakások, emellett abnormálisan magas a magántulajdonban lévő ingatlanok aránya, 70 százalék. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy a bérleti díjak az egekben vannak, amit csak nagyon kevesen tudnak megfizetni. A 2008-as gazdasági válság utáni kilakoltatások és a bedőlt hitelek miatt utcára került családok azt sem tudták, mi történik velük. Azóta megjelentek nálunk a középosztálybeli, átlagos családok is. Palotai Szandra is közéjük tartozott. Párjával egy háromszobás lakást béreltek, nem volt gond a fenntartása, együtt nevelték két fiukat, Attilát és Olivért. Akkor ütött be a krach, amikor a férfi beleszeretett egy nőbe. – A legjobb barátnőmbe. Amikor kiderült, egy világ omlott össze bennem. A gyerekek 3 és 5 évesek voltak, csomagolnunk kellett. A szüleimhez nem tudtunk menni, édesapámnak infarktusa, édesanyámnak tüdőembóliája volt. Amennyit tudnak, segítenek, hétvégenként általában náluk vagyunk, most is apu jött értem a munkahelyemre, a fiúkért az óvodába, ő hozott haza bennünket. Lenne olyan albérlet, amit ki tudnék fizetni, de hiába próbálkoztam, két gyerekkel esélytelen. Az eredeti szakmám élelmiszer- és vegyiáru-eladó, de most egy iskolában takarítok, az biztosabb. Közalkalmazotti bért kapok, be vagyok jelentve. Mellette egy salátabárban is dolgozom, kell a pénz. A fiúkat az apjuk két éve nem látta, nem is kíváncsi rájuk. Az önkormányzatnál segítőkészek voltak, mondták, hogy jöjjek a SZÉRA-ba, ez jó lehetőség. Alig egy éve vagyunk itt, de hamarosan költözünk, az alapítvány egyik kiléptető lakásába. Soha nem tartottam magam erős nőnek, de most már tudom, hogy az vagyok. Miközben beszélgetünk, a fiúk már át is öltöztek, elővették a szekrényből a hatalmas játékzsákokat, sorra kerülnek elő az izgalmas darabok.

– Mi egymással szeretünk játszani, csak néha megyünk ki a többiekhez – mondják a földön ülve, miközben Szandra a fotelágyról figyeli őket. Nem nehéz szemmel tartani a srácokat, még egy kis asztal, egy szék és egy komód van a pici szobában. Amiért fizetni kell, mint mindenki másnak. Havi 39 ezer forintot azoknak a családoknak, ahol két kereső van, egy gyermekét egyedül nevelő szülőnek pedig 27 ezret. Maximum egy évet tölthetnek itt a családok, de hat hónappal meg lehet hosszabbítani a lakhatásukat, igaz, csak egyszer. Kiléptető lakásba az mehet, akinek van munkaviszonya, havonta félre tud tenni valamennyi pénzt, és legalább négy hónapja lakik az otthonban. Az alapítvány abban is segít, hogy piacképes szakmájuk legyen az idekerülő, munka nélküli, de dolgozni akaró férfiaknak és nőknek. A gipszkartonozó-képzést már többen elvégezték, hamarosan nőknek indul varrótanfolyam. A szakmai tudás mellett egyéni vállalkozói képzést is kapnak, és még a könyvelés alapjait is megismertetik velük, hogy ne vesszenek el a világban, miután elhelyezkednek az új szakmájukban. Mindenkinek egy saját otthon a vágya, de van, aki még álmodni sem mer róla.

A huszonéves Ramóna várandósan került ide, Rozi még csak négy hónapos. A szüleivel és a testvéreivel nincs kapcsolata, a kislány apja feléjük sem néz. Egyedül kell megküzdenie a mindennapokkal, alig lehet mosolyt csalni az arcára. Rozi annál vidámabb, boldogan kalimpál anyja karjában, nem régen evett, mit sem sejt a körülötte lévő világról. Nehéz út áll előttük, Ramóna varrónő, talán, ha Rozi nagyobb lesz, dolgozhat a szakmájában, ez is egy kapaszkodó lesz az életükben. Egyre több gyerek jön haza az iskolából, óvodából, a szülők a munkából, s mivel átmenetileg kiszorultak a játszótérről, az utcán verődnek össze pár szóra. Elszívnak egy-egy cigarettát, miközben a csemetéik játszanak, elmondják egymásnak, hogyan telt a napjuk.

A 24 éves Matisz Ilona is árgus szemekkel figyeli Imit és Elizabetet. Alig múlt 15 éves, amikor megszülte a kisfiút, férje családjához költözött. De nem csak a párja, annak szülei is állandóan verték, bezárták egy szobába, sehová sem mehetett. Pár hónap múlva sikerült megszöknie a kisfiával, rendőrségi feljelentést tett a férfi ellen, aki egy évet ült. Ilona a szüleinél talált menedéket, megismerkedett a kislánya apjával. – Apu a MÁV-nál dolgozott, az ő szolgálati lakásában laktunk. Egy évvel ezelőtt felmondott a munkahelyén, kiment Angliába a testvéréhez, nekünk is el kellett költözni. Eleinte sokkolt, hogy egy otthonban kötöttünk ki, de hihetetlenül kedves és segítőkész mindenki. A párom szülei nagyon betegek, ő nem is lakik velünk, mert a szüleit kell ápolnia. Minden délután találkozunk, nagyon nehéz. Egy idősotthonban takarítok, de szeretnék kitanulni valamilyen szakmát, és remélem, mi is mehetünk egy kiléptető lakásba.

A kitartók, és akik saját lábra szeretnének állni, a kiléptető lakás után önkormányzati bérlakásba mehetnek, ami akár egy életre szóló megoldás lehet. Az alapítványnál több mint 100 család kapta meg ezt a lehetőséget, közülük mindössze néhány nem tudta megtartani a lakást. Sárközi Magdolnáék hamarosan egy ilyenbe költöznek. Szerinte segítség nélkül, a semmiből nem lehet egyedül talpra állni. A történetük nem egyedi, férjével és négy gyerekükkel az apósánál laktak, aki hitelt vett fel a házra, hogy felújítsa, amit nem mondott el senkinek. Nem tudta fizetni, a bank elárverezte a házat, egyik napról a másikra földönfutóvá váltak. Átmeneti időre a nagybátyja fogadta be őket. – Az óvodában szülők meséltek az alapítványról. Több mint egy évet voltunk ott, és még nincs egy éve, hogy a kiléptető lakásba költöztünk – meséli egy tízemeletes panel 6. emeleti lakásában. A berendezés igencsak puritán, látszik, hogy ezeket a lakásokat mindenki átmeneti megoldásként kezeli.

SZÉRA, átmeneti otthon, bentlakásos intézmény,

Van lehetőség játékra is… Fotó: Kállai Márton

A SZÉRA-nak jó kapcsolata van a XV. és XIV. kerületi önkormányzattal, a 14 kiléptető lakás is ezekben a kerületekben van. – Amint vége van az iskolának, költözünk az új lakásba, egy 70 négyzetméteres panelbe, itt van a közelben. Amikor a hivatalban megkaptuk a kulcsot, még az ügyintéző is elsírta magát. Két hónapja újítgatjuk a félretett pénzünkből, eddig 800 ezret költöttünk rá. A férjem autóalkatrész-kereskedésben dolgozik, én meg konyhán, soha nem tétlenkedtünk. Az első vacsoravendégünk Carlos lesz.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.