Ha valaki menni akar

Fantasztikus érzés, amikor az ember lánya – túl a negyedik ikszen – olyan hétvégi kiruccanásra hivatalos, ahol nyolc egykori gimnáziumi barátnő fecseghet egymással. Nyolcból hat legalább egyszer már elvált, többször csalódott, és egyedül nevel minimum két gyereket. Egyik sem sajnáltatja magát. Jól tudják, hogy az exet még azelőtt kell elengedni, mielőtt testi betegséget produkálna a szeretett féllel vívott mindennapos csata és az elvesztésétől való rettegés.

Család-otthonBalogh Mária2007. 07. 13. péntek2007. 07. 13.
Ha valaki menni akar

Aki menni akar, annak segíteni kell a csomagolásban – állítja a nyolc barátnőből hat. Évekkel ezelőtt még görcsösen ragaszkodtak férjeikhez, mindaddig, amíg világossá nem vált: önámítás az, amibe menekülnek, s nem kölcsönös szereteten nyugvó, őszinte viszony.

A nyolcból négy nő nagy árat fizetett a mindenáron való kitartásáért. A lelki bánat, a bizonytalanság egyszer csak testi betegségekbe torkollott.

Aki szakít, az már lezárta magában a kapcsolatot – csakhogy akit elhagynak, még több-kevesebb ideig ragaszkodik a másikhoz. Azon töpreng: miért is ment el a párja? Igyekszik megérteni az elhidegülés, a szakítás okát. Mert szenved a lezáratlanság érzésétől. Attól, hogy lelkében még ott érzi a kedvesét, aki már valójában csöppet sem kedves.

Főként azt nehéz megérteni, mondja a nyolc nőből kettő, hogy a másik számára már nem mi vagyunk a nagy Ő. Az igazi szerelem ragaszkodásmentes. Vagyis el kell fogadnunk, ha a társunk más irányt akar venni. Akármennyire is fáj nekünk. Kétségkívül érettség és nagyvonalúság kell ahhoz, hogy valóban el tudjuk engedni azt, akit hiába szeretünk. Ha az odaadás és az egymás iránt érzett felelősség nem kölcsönös, semmit nem ér az egész. Érzelmeket pedig sem számon kérni, sem kicsikarni, sem pult alól megszerezni nem lehet.

Nyolcból hat barátnő állítja, a szakítást követő lezáratlanság érzete azoknál jelentkezik, akik önmagukban bizonytalanok, kishitűek, s nem kaptak elég szeretetet és megerősítést a kapcsolatban. Ők még sokáig rágódnak azon: ha még inkább a társuk kedvében jártak volna, ha még többet tűrtek volna, akkor párjuk talán még mellettük lenne. Egy légtérben legalábbis.

Aki menni akar, az úgyis talál bennünk és a kapcsolatunkban annyi hibát, hogy ezt meg is tegye. Bűntudat nélkül.

S hogy kell-e harcolni zátonyra futott kapcsolatunkért? Akkor már nem, ha a két ember közül az egyik határozott nemet mondott a folytatásra.

Ezek is érdekelhetnek