Barta Irénke és férje, Richárd háromgenerációs szabófamília Erdélyből, akik a bocskai öltönyök készítésének szentelték az életüket. Úgy tűnik, a családi hagyomány a negyedik nemzedékre is átszáll, hiszen a kisfiaik már nemegyszer leültek a varrógép elé.

Hagyományápolás Barta módra

A családi vállalkozás egy kisebb varroda Székelyszentléleken, ott készítik a tradicionális viseleteket, bocskai öltönyöket, kosztümöket szabványméretben, illetve mé­­retvétel után egyedi megrendelésre is.

– Eredetileg közgazdaságot tanultam Kolozsváron, majd a gyermekvállalás után a kicsik nevelése idején tanultam bele a férjem foglalkozásába. Az ő családjának legtöbb tagja immár a harmadik generáció óta szabó – meséli Irénke. – A nagyapától szállt a szakma a három gyerekére, köztük az apósomra, akinek mindhárom gyermeke szintén szabó lett. Ketten viszik tovább a szakmát, így a férjem is.

Én magam a Székelyudvarhelytől 12 kilométerre fekvő, erősen hagyományőrző faluból, Nyi­kó­malomfalváról származom, ami a kádármestereiről, cifrabundáiról és székelykapuiról híres. Nem csoda hát, hogy nekem is kedvem volt a szép hagyományokat ruha formájában, a férjem munkája révén népszerűsíteni.

Amikor 2010-ben a kisebbik fiuk is megszületett, Richárdot és a kis szabóságot bocskai öltönyök készítésére kérték fel. Mindaddig csak klasszikus öltönyöket, kabátokat szabtak-varrtak, de miként Irénke mondja: hála Istennek, eredménnyel járt a férje munkája, mert azóta is jönnek a rendelések szép számmal, sőt annyira népszerűek lettek az általuk készített ruhák, hogy ma már csak ezeket varrják. Másra nem is igen lenne idő, ez lett a specialitásuk.

Legtöbb megrendelésük a Korondi Hagyományőrző-boltokból érkezik, de más üzletek is megkeresték őket Romániában, dolgoznak Magyarországra, sőt annál is tovább, a Felvidékre, Amerikába, Németországba. Mostanra a konfekcióméreteknek már sablonjaik vannak, ezeket Richárd tervezte és készítette el.

A kabátokat Richárd készíti, a mellény és a nadrág varrásában Irénke kap több feladatot. Fotó: Beliczai László

– Az egyedi méretre szabás is a kisujjában van. Ezzel a tehetséggel szó szerint születni kell, nekem egy élet nem lenne elég elsajátítani. A szabás teljesen más terület, mint a varrás, jóval összetettebb, nehezebb, talán azért, mert a térlátás az alapja, és az sokunkban nincs meg. Így a szabás kizárólag a férjem területe a vállalkozásban.

Ha valaki egyedi ruhadarabot szeretne, először mindig méretadatokat kérünk, ha mi magunk nem tudjuk felvenni azokat. Ezután jön a tervezés, szabás, varrás, díszítés, majd a postázás. Ha igyekszünk és más dolgunk nincsen, a férjemmel közösen egy bocskai öltönyt két-három nap alatt készre varrunk – magyarázza Irénke.

A Barta család jól bevált szövetből és gyapjúposztóból dolgozik, ez a zeke alapanyaga. A gyapjút a több évszázados feldolgozómúlttal rendelkező Kibédről és Barótról szerzik be. A szabás után mindenkinek megvan a dolga. A kabátokat többnyire Richárd készíti, a mellény és a nadrág varrásában azonban a felesége kap több feladatot.

A család apraja is besegít a munkába… Fotó: Beliczai László

Irénke megtanult zsinórozni is. Legnépszerűbb darabjaik a teljes férfiöltönyök, a házi posztóból készült zeke és a hozzávaló mellény. Női kosztümökre is egyre nagyobb az igény, de a székely viselet is keresett.

Mivel a gyerekek is igencsak érdeklődnek a szakma iránt, s persze azért, hogy minél többet lehessenek a szülőkkel, ők maguk kérik, hogy valami feladat nekik is jusson.

–Az egyenes varrásban már profinak mondanám őket. Látszik, hogy ebbe születtek bele, van érzékük a varrógép használatához. Besegítenek a vasalásban és a gombvarrásban is. Nem erőltetjük, de mindketten szeretnénk, ha Isten segítségével ez a folytonosság nem szakadna meg, s ők lennének a negyedik generáció, akik továbbviszik ezt a csodálatos szakmát és népművészetet – mondja az édesanyjuk.

Zsinórdíszes gombolóval

Magyarország viharos történelme során megannyi ruhadarab vált az adott körülmények között a nemzeti ellenállás jelképévé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején például az atilla lett a meghatározó ruhaviselet, amely a reformkor világnézeti és politikai hitvallását hirdette.

Bocskai viseletről akkor beszélünk, ha a férfi vagy a női felsőruha zsinórdíszes gombolót kap. (Bár az öltözet Bocskai István erdélyi fejedelemről kapta a nevét, arról nem maradtak fenn források, hogy miért.) A legősibb bocskai hosszú felsőkabát, dolmány volt, amit különféleképpen neveznek: díszruhaként, magyar zakóként, magyar szmokingként említik.

Először az 1920-as évek polgári öltözködésében jelent meg a bocskai, viselői túlnyomórészt a középosztály tagjai voltak, illetve a diákok, akik egyenruhaként hordták. Az évtized második felétől a középiskolák, internátusok sorra vezették be a bocskai formaruhát: fiúknál a sapkát, zakót, nadrágot és rojtos selyem ­nyakkendőt, lányoknál pedig a blúzt és a szoknyát.

A magyaros vonal nem csak az utcán vagy az iskolákban, de a divatlapokban is megjelent. Míg a női díszruha inkább követte a gyorsan változó nyugati mintát, addig a ’30-as évek végén a férfidivatban egyre népszerűbbek lettek a történelmi ihletésű ruhadarabok. Teret hódított a magyaros, zsinórozással és különböző gombkötő munkákkal készített zakó, állógallérral. A zsinórozás amúgy már a XVII. században dívott, ami jellegzetes díszítési módként megmaradt a XX. század elején is.

A magyar viselet elterjesztésének élharcosa, Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkár 1933-ban a Társadalmi Egyesületek Szövetsége keretében pályázatot hirdetett magyar gyárak anyagából készülő ruhákra, azzal a jelmondattal: „Az európai stílusú viseletet akarjuk magyaros viseletté alakítani.” A divatverseny óriási sikert aratott, 200-nál is több kitűnő modell érkezett be.

Ferenczy 1934-ben megalakította a Magyar Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságát, melynek nevében évről évre nagy sikerrel megismételte a pályázatot. A bocskai viselet azóta örvend töretlen népszerűségnek.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.