Féléves misszió Peru egyik szegénynegyedében, négy év cigánypasztoráció és drogosok rehabilitációja Borsodban, valamint a katolikusok kihívásainak kutatása Írországban. Néhány mozzanat Vénusz Edina életéből, aki tavaly óta a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Technikum igazgatója.

Isten kegyelmének ajándékai

– Templomba járó római katolikus családban nőttem fel, a szüleink a keresztény értékek mentén neveltek bennünket. Nemcsak a hitet, hanem a szociális érzékenységet, a nyitottságot és az elfogadást is otthonról hoztam.

Kispesten éltünk, édesapám maszek kárpitosmester volt; ötvös édesanyám inkább a három gyerek nevelésére és a meleg otthon megteremtésére tette föl az életét. Fantasztikus kalandokat éltünk meg együtt, a nyolcvanas években óriási nyugat-európai körutakat tettünk.

Édesapám precízen kiszámolta, hány konzerv kell az egy hónapos túrára, megpakolta a szovjet utánfutónkat, és bejártuk a fél kontinenst. Sokszor az autóban aludtunk, szállodai fürdőszoba helyett tavakban fürödtünk, mégis felejthetetlen élményeket kaptunk. A szüleink maximálisan hagyták, hogy mi, gyerekek válasszuk meg, mit tanulunk és milyen irányba alakítjuk az életünket.

Vénusz Edina német nemzetiségi iskolában tanult, és lelkesen járt a katolikus ifjúsági közösségbe. Egyszer a barátnőjénél ebédelt, amikor a hitre terelődött a szó. Kiderült, hogy a család görögkatolikus, noha nem gyakorolták a vallást. Edinában elkezdett buzogni a kíváncsiság, barátnőjével felütötték a telefonkönyvet, hogy megtudják, hol van görögkatolikus templom a fővárosban. El is mentek a Rózsák terén lévő templom esti liturgiá­jára, és attól kezdve nem volt megállás.

– Egy pillanat alatt beszippantott a szertartás, minden érzékszervemre mélyen hatott. Az ikonok látványa, a tömjén illata és a sokszólamú énekek. Azt éreztem, itt vagyok otthon, csatlakoztam a közösséghez.

Érettségi után germanisztikát tanult az ELTE-n, szabadidejében pedig a görög papok gyerekeinek felügyeletében segített. Egykori iskolatársában találta meg élete párját. Edina hívő, tősgyökeres római katolikus családba csöppent, de férje lelkesen kísérte el a gö­rög­katolikus szertartásokra is.

Amikor látta, hogyan zajlik egy esküvő, ragaszkodott hozzá, hogy nekik is ilyen legyen. Ennek feltétele volt, hogy egyikük gö­rög­ka­tolikus legyen, úgyhogy Edina kérelmet írt a római és a gö­rög­ka­tolikus püspöknek, amit mindketten jóváhagytak, így lett hivatalosan is gö­rög­ka­to­likus.

A perui kecsua indiánok hite mélyről jövő és tiszta. Fotó: Családi archívum

– A férjemmel mindkettőnknek régi vágya volt, hogy misszionárius­ként segíthessünk rászorulókon. A Harmadik Világ Szegényeinek Szolgálói Missziós Mozgalom segítségével – amit egy olasz atya alapított – kerültünk Peruba, az egykori Inka Birodalom fővárosá­ba, Cuscóba.

A szegénynegyedben lakók egy része sárkunyhóban élt, áram és víz nélküli otthonokban, étel alig jutott az asztalukra. A fogyatékkal élőket olyan egyedülállók gondozták, akik gondolkoztak a szerzetességen; mi a napközibe járó gyerekekkel foglalkoztunk.

A kecsua indiánok nagyon vendégszeretők, csodálatos, ahogyan évszázadok alatt összhangba hozták az inka kultúrát a katolicizmussal, a hitük mélyről jövő és tiszta. Azontúl, hogy tanítottam a gyerekeket angolra, és közösen elmondtuk a teljes rózsafüzért spanyolul, a férjemmel naponta részt vettünk a szentmisén és áldoztunk. Naponta három órát töltöttünk imádsággal, a hívő lelki élet szőtte át a mindennapjainkat, ami életre szóló stabilitást adott. Szerettünk volna egy-két évig maradni, de hat hónap után hazajöttünk, mert az olasz atya úgy döntött, hogy aki vállalja a missziót, az egész életére maradjon Peruban.

A megújulás órái

Edina életében van egy fontos „szelep”: tíz évvel ezelőtt elkezdett néptáncolni. Hétről hétre felhúzza a karaktercipőt, egy pillanat alatt magával ragadja a tánc, a zene, minden teher elfelejtődik. Ez a pár óra tökéletes megújulást jelent számára.

Itthon folytatták a küldetésüket, így kerültek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rakacaszendre. Edina férje a helyi általános iskola gazdasági vezetője és fűtő-karbantartója lett, míg ő tanítani kezdett. A cigánypasztorációval testközelből tapasztalták meg a mélyszegénységen túl azt is, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a kisebbségeknek.

Perui pillanatok. Fotó: családi archívum

– Nehéz megoldást találni azokban a helyzetekben, amelyekben a neveltetésből és szocializációból fakadó értékrendek ütköznek. És el kell fogadni, hogy nem minden helyzetben az én értékrendem a mérvadó.

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása és lelki gondozása mellett a házaspár még mindig érzett magában annyi muníciót, hogy a szomszédos Rakacán lévő drogterápiás otthonban vállaljon munkát. Edina férje az üzemmérnöki diplomája mellé ad­dik­tológiai konzultáns végzettséget szerzett, miközben sorra születtek a gyerekeik.

„Terápiás gyerekek lettek” – mondja Edina nevetve, és kiderül, a picik nagyon pozitív hatással voltak a bentlakókra. Felnőtt férfiakat kezeltek Rakacán, a foglalkozásokon mindenki egyenrangúnak számított. Edináék ugyanúgy „kiterítették” a saját mindennapi küzdelmeiket, mint a drogfüggő betegek.

– Nekik az jelentett problémát, hogy próbáljanak-e újra drogot szerezni, vagy lesz-e erejük tisztának maradni, nekem meg az, hogy összevesztem valakivel. Mindenki bűnös valamiért, de megtanultam, hogy mindenből van kiút, és igenis létezik megbocsátás.

Négy év után menniük kellett, mert hiába tartottak állatokat, volt konyhakertjük, állami támogatás híján egy idő után annyi pénzük sem maradt, hogy megtankolják az autójukat. Még Rakacaszenden laktak, amikor Edina beiratkozott a miskolci egyetem angol szakára, és mivel az ír katolikusok kihívásaiból írta a szakdolgozatát, úgy gondolták, elutaznak Írországba.

Edina rengeteg anyagot gyűjtött, interjút készített a terrorszervezetként elhíresült Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjával. Közben nevelte a gyerekeket, takarított egy kastélyban, ajándékboltban dolgozott, míg férje szintén kétkezi munkát vállalt.
Úton volt a harmadik gyerek, amikor a nagyszülők azt mondták: elég volt az utazgatásból, nem nőhetnek úgy fel az unokák, hogy alig látják őket. Edináék ugyanabba az utcába költöztek, amelyikben a nagyszülők éltek, és hamarosan megérkezett a negyedik unoka is. Edina tizenegy évig maradt otthon velük – csak úgy mellékesen a három mellé szerzett még két újabb diplomát.

– Mindent, ami velem történt, Isten kegyelmének, szeretetének tulajdonítok, és nagyon hálás vagyok ezért. Az életem fő művei a gyerekeim. Az együtt töltött idő megalapozta, hogy nagyon erős szövetségesek lettünk, miközben mind a négyen nagyon önállóak.

Egy katolikus iskolában kezdtem tanítani, mellette a kispesti görögkatolikus egyházközösség tanácstagja lettem, és harmadrendi bazilita – így hívják az egyetlen görögkatolikus szerzetesrend világi tagjait. Tavaly lettem a Leövey Klára Görög­katolikus Gimnázium és Technikum igazgatója, ahol nagyon motivált tanári karral dolgozhatok. Az idén elindítunk egy hatosztályos gimnáziumi évfolyamot, hogy mi­nél hamarabb hozzánk kerülhessenek a gyerekek, amikor még igazán lehet rájuk hatni.

Szeretnénk bekerülni a katolikus iskolák erős középmezőnyébe, miközben fontos marad a felzárkóztatás is. Az iskolánk sokszínű, ahogyan a világ is, amiben mindenkinek megvan a maga helye, feladata és értéke. Leginkább ezek megtalálásában támogatjuk a diákjainkat.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.