Lóháton az orvosság

Nem új tudomány ez, már az ókorban leírták: a lovaglás, a lovakkal foglalkozás jót tesz testnek, léleknek. Következett némi szünet, az I. világháború után angolok sérült lovas katonákat ültettek újra lóra. A kísérlet bevált, a vártnál is gyorsabban gyógyultak. Innen egy lépés volt a felismerés, a módszer más sérülteknél is beválik. Később német orvosok bizonyították, a ló a pszichiátriai betegeken is segít. Nálunk? Körültekintően csak a '70-es évek elején kezdtek e módszerrel foglalkozni. Megérdemli, hogy nevét említsük: a kaposvári, tartásproblémával küzdő Sziklay Iván gondolta, a lovaglás használ. Nem ünnepelte egyemberként a szakma, a „tilt, támogat, tűr” kategóriák közül az utóbbiba került, de ami fontosabb, Sziklay még taníthatott is. Ma?

Lehet, átestünk a ló túlsó oldalára: kinek lova van, de képzettsége alig, oktat, gyógyít: amivel nem kizárt, többet árt, mint segít. Volt, aki friss gerinc- és csípősérült gyereket ültetett a nyeregbe, tragédia szerencsére nem lett belőle.

Bozori Gabriella, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás Központjának a vezetője Fóton fejleszt. Megkapó a környezet, és ha esik, sem jönnek zavarba, fedett lovarda is van. Eredetileg gyógypedagógusnak tanult, dolgozott is Székesfehérvárott.

Újtól, ismeretlentől nem félt, 1995-ben kérdezték tőle, a lovasterápiát megpróbálná-e? Igen, felelte, bár lovon még nem ült. Akkor elolvasott mindent, mi e tudományágról megjelent, hetente háromszor-négyszer lovagolni járt edzővel. Majd saját lova is lett, kivel törődni kell sokat, de megéri, mert az ember megismeri előbb a lovát, majd magát is. A terápiáról protokoll, egészen pontos leírás nem létezett, milyen beteget hogyan kell lovaglással gyógyítani. Úgy mondja, jövőre lesz húsz éve, hogy az első sérült gyerekkel foglalkozott, s ez idő alatt egyetlen gyermek szüleinek kellett csak mondania: a lovaglás a gyereket nem érintette meg, úgy érzi, inkább más terápiás módszert kellene keresniük.

Harminchárom ló van itt Fóton, de korban, tulajdonságban nincs két egyforma. Mint beteg se. Délelőtt a Gyermekvárosból jönnek, délután a környékből, s távolról is. Gyerek, kinek nincs rossz tapasztalata, lótól nem fél. Ha feléri a sörényt, simogat, vagy, hogy a nagyobbaktól látja, oldalt paskol.

S ha a kötelező vizsgálatokon átesett, nézte már orvos, pszichológus, gyógytornász, akkor nyeregbe száll. Személyre szabott fejlesztési terv szerint fog neki. A lovat a kantárnál vezetve, körözve kezd, majd ha halad, másik csoportba kerül, ahol már önállóan irányítja a lovat. S közben mosolyog, látod, anya, már ez is megy.

S a krónikás felteszi a kötelező, de legbutább kérdést: a lovasterápia milyen betegségekre javallt? Bozori Gabriella ezen már meg sem lepődik, nyugalommal mondja, ez a terápia nem afféle, mint egy fej- vagy fogfájás, hogy bekapunk egy tablettát és tíz perc múlva a gondunknak vége.

A lovasterápia olyan, mint az orvostudomány, több ágra szakadt, de a lovaglás nagyon leegyszerűsítve: koordinációs, mozgás-, viselkedési, beilleszkedési, látás-, hallás-, beszédzavarokon, még felsorolni is hosszú lenne, miken segíthet. Idő kell hozzá és kitartás, mert a lovaglás minden gondunkra jó. S ha bajunk nincs, még akkor is használ, olvashattuk a legnagyobb magyartól – s ő ritkán tévedett.