Márai Géza: sok itt a minőségi éhező

Neve az egészséges táplálkozás híveinek körében fogalommá vált. A hetvenedik születésnapját minap ünneplő Márai Géza, a Szent István Egyetem nyugdíjas címzetes egyetemi docense évtizedek óta hangoztatja: táplálékaink mai értéke a korábbinak töredéke. A romlás oka az ember károsító tevékenysége – mint ahogy a következményeket is mi szenvedjük el.

Család-otthonHardi Péter2013. 09. 14. szombat2013. 09. 14.

Kép: Dr. Márai Géza Gödöllői Szent István Egyetem 2013.08.15. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

Márai Géza: sok itt a minőségi éhező
Dr. Márai Géza Gödöllői Szent István Egyetem 2013.08.15. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter www.napocska.eu

– Mit reggelizett, professzor úr?
– Saját, gödöllői kertünkből való szilvát, hozzá kevert magvas müzlit, de szigorúan a biofajtából, és vajas kenyeret paradicsommal, paprikával, ami szintén saját termés.

– Miért hangsúlyozza azt, hogy biomüzlit evett? Hiszen a müzlit egyébként is az egészséges étkek közé szokták sorolni.
– A müzli önmagában valóban egészséges, ám a vegyszeres termelésben a fő alkotóelemének, a gabonáknak 50-60 százaléka kisebb-nagyobb mértékben nikotoxinokkal, elsősorban fuzárium penészgombával fertőzött. A biogabonák ettől mentesek.

– Mindig ilyen körültekintően táplálkozott?
– Az egyetem elvégzése után, a hatvanas években téeszben, majd állami gazdaságban agronómusként helyezkedtem el. Akkor kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit is eszem, mivel már a gyakorlatban ismertem meg, s döbbentem rá, mi is folyik a mezőgazdaságban.

– Micsoda?
– Akkoriban például a vegyszerek és a műtrágya nyakló nélküli használata. Gyom maradt a kukorica között? Sebaj, szórjunk ki dupla adag irtószert! Az állatoknak pedig adjunk antibiotikumot, ha kell, ha nem. Ami aztán bekerült a tejbe vagy az állatban maradt, azt pedig elfogyasztotta az ember.

– Eszükbe sem jutott, hogy káros, amit tesznek?
– Valójában arról volt szó, hogy a felülről jött utasítás szerint minél nagyobb termésátlagot kellett elérni. Megalakították például a tízesek klubját. Ide olyan gazdaságok kerülhettek, egyebek mellett a bábolnai, a nádudvari, amelyekben a kukorica hektáronkénti termésátlaga legalább tíz tonna. Az meg kit érdekelt, hogy a tápértéke a töredékét sem érte a korábbinak?

– Ezek a felismerések határozták meg a későbbi gondolkodását?
– Lényegében igen. Doktori disszertációmat az istálló higiéniájából írtam, s megvédését követően az egyetemen marasztaltak, én pedig a tanítás mellett nyugodtan kutathattam. Körülbelül tizenöt évvel a sejtésemet követően álltam a nagy nyilvánosság elé a megtermelt élelmiszereink értékének silányosodásáról.

– Mit szóltak hozzá?
– Gondolhatja… A hetvenes évek végét írtuk, amikor mindenki a mezőgazdaság iparszerű, vegyszeres termelésének a bűvöletében élt. Erre előáll egy fiatal adjunktus, és azt mondja, hogy mindez önbecsapás, mert nemcsak a mennyiség a fontos, hanem a minőség is. A mezőgazdaságban ez felért egy ’56-tal.

– A biotermelés gondolata azonban azóta csak-csak teret nyert.
– Néhány hozzám hasonló gondolkodású lelkes kertész és környezetvédő 1983-ban megalakította a Biokultúra Egyesületet, amelyet ma Magyar Biokultúra Szövetség néven ismerünk, s amelynek munkájába a nyolcvanas évek második felében kapcsolódtam be. Amikor 1994 és ’97 között elnökként a szervezet élén álltam, megalakítottuk a Biokontroll Hungária Kft.-t, amely manapság nonprofit formában működik, s lényegében a 130 ezer hektáron megtermelt biotermény ellenőrzésére és minősítésére hivatott.

– Egyedül a hozamok hajhászása a bűnös a megtermelt javak minőségének romlásában?
– A folyamat összetett. A kiindulópont a talaj romlása, savanyosodása, amelyért elsősorban a műtrágyázás, a savas esők, a vegyszerezés és a környezetkárosítás felelős.

– Mit kell értenünk a talaj savanyosodásán?
– Azt, hogy a talaj pH-értéke, amely a sav és a lúg arányát jelzi, vészesen tolódik el a sav javára. Világjelenségről van szó, a 0-tól 14-ig terjedő pH-skálán például az óceánok vize 0,2 pH egységgel savasabb a kelleténél, s a korallok mészváza máris oldódni kezdett. Nálunk a talaj néhol másfél pH-értékkel savasabb, mint néhány évtizeddel korábban.

– A tenger savanyosodásának a problémáját értem, de miért baj ez a talajok esetében?
– Azért, mert ezáltal a növények, állatok számára létfontosságú ásványi elemek, például a kalcium, a magnézium, a vas, a mangán, a cink és egyebek jobban feloldódnak, majd kimosódnak a termőrétegből, s ezért nem jutnak el a növényekhez és az azokat elfogyasztó állathoz, emberhez.

– Országos jelenségről van szó?
– Igen, de nem egyforma mértékben. Észak-Magyarországon és Dunántúlon nagyon betegek a tala-jaink, a Duna–Tisza közén és a Dél-Alföldön kevésbé.

– Ismerjük a savanyosodás okát?

– A „főbűnös” az ipar, aminek a következtében az eső savasabb, mint amilyennek szabadna lennie. Nálunk jellemzően északnyugatról érkezik a csapadék, a Ruhr-vidék, a Cseh-medence felől, s hozza magával az arrafelé kibocsátott kénes-nitrogénes szennyet.

– Ezek szerint a savanyosodás ellen az egyes ember vajmi keveset tehet.

– Ez azért nem teljesen így van, tudniillik a helyi savas kiülepedésekben valamennyien ludasok lehetünk, mivel a talajba került mosószeres kommunális szennyvizek is savanyosodást okoznak. Hasonló a probléma a műtrágyamaradványokkal. A nitrogénvegyületeknél is károsabb a foszfor, amely évtizedekig a talajban vagy az állóvizek iszapjában marad, és súlyosan károsítja a környezetet.

– Visszatérve a táplálékaink silány minőségére: milyen betegségeket okozhatnak?
– A legszembetűnőbb talán a csontritkulás, amelyért a mozgásszegény életmód mellett a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin bevitelének az elmaradása okolható. Magyarországon az 1960-as években 120-130 ezren szenvedtek csontritkulásban, ma tízszer ennyien. A mikroelemek hiánya számos további betegség forrása, ráadásul társul a növényekben kialakult vitaminhiánnyal.

– Mondana néhány számadatot annak igazolására, milyen mértékben csökken táplálékaink tápértéke?
– Egy kiló paradicsom 1962-ben még 500 milligramm kalciumot tartalmazott. 2005-ben már csak 90-et. A nyáron fejt tej karotintartalma 1966-ban literenként 3,5-4,5 milligramm volt, 1990-ben már csak 0,2. Egykilónyi tojás B3-vitaminból 1952-ben 23 milligrammot tartalmazott, 2005-ben már csak 1-et. A burgonya elemi vastartalma 1942-ben kilogrammonként még 110 milligramm volt, 2005-ben már csak 4. A nemzetközi publikációk szerint egyébként hasonló értékcsökkenés szerte Nyugaton megfigyelhető.

– Adatai valóban megdöbbentenek, a kérdés csak az, hogy tehetünk-e a jelenség ellen.
– Nagyon is sokat. Először is ne a teljesen értéktelen vagy éppen káros ételeket fogyasszuk. A Budai Gyermekkórház 2500 gyerek táplálkozási szokásait mérte fel. Az egyik asztalra tejet, tejtermékeket tettek ki, a másikra kólát, chipset, hamburgert. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek az utóbbi asztalhoz tódultak falatozni. Őket nevezem minőségi éhezőknek – jóllehet az ország legjobb módú családjainak a sarjai.

– Az értéktelen ételek helyett mit ajánl?
– Azokat az ételeket, amelyeknek hitelesen magasabb az ásványianyag- és vitamintartalma, mint az egyéb termékeknek. Ilyenek például a bioétkek: a tejtermékek, a hazai zöldségek és gyümölcsök.

– Mit tehetünk még?
– Egyrészt termeljünk meg magunk, amit csak lehet, mégpedig káros vegyszerek és műtrágya használata nélkül. Ha pedig erre nincs lehetőségünk, vásároljunk piacon, lehetőleg őstermelőtől. Így legalább biztosabbak lehetünk a termék származási helyében.

– Hiába azonban, ha valamennyiünk kertjének a talaját savas eső öntözi.
– A régi gazdáknak erre is megvolt az ellenszerük: felváltva meszezték és szerves trágyázták a földjeiket. Követhetjük a példájukat.

– Professzor úr, ön számadatokból, tényekből vonja le a következtetéseit. Mégis vannak, akik vitatják mondanivalóját.
– Akik vitatják a következtetéseimet, azok a két háború között Amerikában kialakult, s mára a világ jó részén elterjedt iparszerű mezőgazdaság és táplálkozás hívei. Persze, hogy nekik nem tetszik, amit mondok. Pedig hiába tiltakoznak, újra kell gondolni a földművelés mikéntjét, s visszaállni a kisebb léptékű, természetbarátabb gazdálkodásra.

– Különben?
– Különben egyre silányabb ennivalót fogyasztunk, s ennek óhatatlanul az egyre gyengülő ellenálló képesség, a romló életminőség és az egyre gyakoribb megbetegedés a következménye.

Ezek is érdekelhetnek