Öntöttvasra spórolnak

Mindegyik úgy néz ki, mintha nemrég rakták volna ki, látszik rajtuk, hogy gazdájuk nagy szeretettel foglalkozik velük. Ugyanez a gondosság, rend tükröződik a kerten is, ahol zöldségfélékből majdnem minden konyhába való megterem, és ahol hetven almafa is áll.
Ki hinné, hogy csak nyolc éve költözött ide a család egy zalaegerszegi emeletes házból? Ebben nagy szerepet játszott a családfő különös hobbija, a díszes öntöttvas kályhák gyűjtése, ugyanis a harmadik emeleten már nem fértek el a vaskos darabok. Itt a legszebbek, a legértékesebbek mindig szem előtt vannak, a tágas előszoba valóságos tárlat, díszes szobrokként sorakoznak a gyönyörű darabok, dicsérik a XIX. század mestereinek ízlését, ügyességét.
– Ez a legértékesebb, ritka darab – mutatja az elsőt Fücsök Imre. – Gyönyörű a kalapja és a díszítése: a hisnyóvízi kályha elején Kossuth-címer látható, a képek pedig a szilaj pásztorkodást örökítik meg. A hengeres fűtőtestű kályha a legnagyobb, ilyenekkel fűtötték a tágas termeket. Minden funkcióhoz másfajtát öntöttek. A szegény ember a kisméretű, szerényebb külsejű jancsikályhához fért hozzá. A huzamkályha pedig osztott testből áll, kanyarogva jár benne a füst, a hő. Ebből a fajtából itt áll egy nagyon szép kivitelű – mutatja az embernél is magasabb alkotást. Olyan, mintha csipkét öntöttek volna vasba.
Minden darabon látszik, hogy falnál vagy a terem közepén volt a helye, főztek rajta vagy fürdőt melegítettek. A fűtőanyag szempontjából is különböznek az öntöttvas kályhák, külön kályhát gyártottak például a kőszenes fűtéshez.
Fücsök Imrének egész sor szakirodalma gyűlt már össze az öntöttvas kályhákról. Egy nemrégiben megjelent könyv a kedvence, amelyet múzeumi szakemberek írtak. Ebben ugyanis gyűjteményének legszebb darabjai is helyet kaptak, tehát a szakma jegyzi a munkáját.
– Huszonöt éve kezdtem a gyűjtést. Körülbelül hatvan öntöttvas kályhám van, a petrofortól a legszebb terem- és huzamkályháig. Az egész úgy kezdődött, hogy szőlőhegyet szerettünk volna venni Zalaegerszegen. Sok birtokot megnéztünk, és az egyik pincében, egy idős néninél megláttam egy szép öntöttvas kályhát. Rozsdás volt, de szép. Amikor nézegetni kezdtem, azt mondta, nem kell neki, vigyem csak el. Azóta a megtakarításainkat öntöttvas kályhákra költjük. A családom partner benne, türelemmel viseli, hogy pucolgatom az elrozsdásodott darabokat. Mert arra nincs pénzem, hogy homokfúvóztassam. Egyre ritkábban találok újabb darabot, mert eltűntek, elfogytak, a megváltozott életmód, fűtéstechnika háttérbe szorította őket. Öntőműhelyek is alig akadnak, így ha hiányzik egy ajtó, alig tudom pótolni.
– Ezeket nem hamisítják?
– Dehogynem. Az óvatlan gyűjtő találkozhat festett kályhával, ami nem is vasból van. Én azonnal felismerem. Zsebemben hordom a mágnest, csak odatartom.
A gyűjtögetésnek mellékhozadéka is van: kidobott apró vas dísztárgyak, míves kisbútorok, lámpák, finom porcelánok tovább gazdagítják, színesítik a gyűjteményét.
– A helyi mezőgazdasági vásáron és a szomszéd községben kiállítottam már a legszebb darabokat, de lehetne állandó kiállítás belőlük. Eddig azonban nem találtam olyan helyet, ahol befogadnák őket.