Szárnyakat kaptak honfitársaink vágyai: míg tíz évvel ezelőtt a legtöbben buszos utazásokra fizettek be, főleg két-három csillagos szállodákban és apartmanokban laktak, többnyire ellátás nélkül, addig napjainkban mind többen választják a repülést, a színvonalasabb szállodát és a félpanziós ellátást. Hol és mennyiért nyaralhatunk vízparton? Számoljon velünk!

Tengerre, magyar!

Repüljön el egy hétre Tunéziába fél áron, mindössze 49 900 forintért, kétcsillagos hotelben, félpanziós ellátás mellett pihenheti ki fáradalmait! – az ajánlatot egy fővárosi utazási iroda honlapján lehetett olvasni. Kár, hogy nem igaz. Elég gyakori, hogy az utazási irodák honlapjain és hirdetéseiben szereplő árak nem teljesen fedik a valóságot. Később ugyanis kiderül, hogy a csábító ajánlathoz még hozzá kell számolni a repülőtéri illetéket, a biztosítást és az egyéb költségeket. Nem is beszélve a kötelező “fakultatív” kirándulásokról.
Így volt ez a 49 900 forintos tunéziai út esetében is. A telefonos érdeklődés után kiderült, hogy az akció “sajnos már nem él”. Van azonban helyette másik, igaz, 69 900 forintért. Ám legyen! Az öröm azonban korai volt. A teljes összeg kicsivel borsosabb: illetékkel, foglalási díjjal és biztosítással együtt 101 560 forint!
Az utazási szolgáltatóknak árajánlataikban ugyan kötelező a teljes költséget feltüntetniük – ezzel szemben nemritkán úgy csalogatják magukhoz az érdeklődőket, hogy a hirdetéseikben szereplő, csábítóan olcsó árak számos tételt nem tartalmaznak. (Épp a napokban szólították fel a fapados légitársaságokat, hogy reklámjaikban a nullaforintos jegyár helyett az illetékekkel terhelt “valódi” összeget szerepeltessék.) A nyaralás tervezésekor tehát nagyon körültekintően járjunk el, ne dőljünk be a hangzatos akcióknak, minden részletre kérdezzünk rá!
A külföldi nyaralás népszerűségi listáját hosszú évek óta Görögország és Horvátország vezeti. Mégis van változás: egyre többen döntenek a fáradságos buszozás, autózás helyett a kényelmes repülés mellett. Ebben vitathatatlan szerepe van a néhány éve már nálunk is üzemelő fapados járatok jutányos árainak.
Aki a horvátországi Opatijában szeretne egy hétre az augusztusi csúcsszezonban háromcsillagos szállodában, kétágyas szobában megszállni, az félpanziós ellátás esetén 70-80 ezer forinttal számoljon személyenként. Ha valaki tengerre néző szobára vágyik, azért plusz 15-20 ezret kell lepengetnie.
Aki szűkebb büdzséből gazdálkodik, annak Bulgáriát javasoljuk. Töröljük ki a régi, szocreál stílusú, lepukkant part emlékét, az ország szolgáltatásai sokat javultak az elmúlt években. Bulgáriában háromcsillagos hotelben, félpanzióval személyenként 55-70 ezer forintért már lehet szállást kapni egy hétre. Ehhez persze még hozzá kell számolni az utazás költségeit. Csak összehasonlításképpen: Szicíliában egy négyfős családi apartmant, közel a tengerparthoz, fejenként 69 ezer forintért lehet kibérelni ugyanannyi időre- és még nem ettünk egy falatot sem!
A szállás kiválasztása előtt érdemes egy kicsit számolni. Értelemszerűen minél több csillag díszlik egy szálloda névjegyén, annál magasabb áron szállhatunk meg benne. Ugyanakkor olyan ingyenszolgáltatásokat nyújt (például saját tengerparti strand napágyakkal, ernyőkkel, medencékkel), amelyeket egy kevésbé komfortos helyen hiába keresnénk, a strandbelépőért, a napágyért ott külön fizetnünk kell mindennap.
A szállodák “all inclusive” (minden költséget magába foglaló) ármegjelölése már-már paradicsomi állapotokat jelez, a megfizetett tarifáért a szálloda keretein belül csaknem mindent (konditermet, uszodát, szaunát) ingyen használhatunk, s a terített asztalnál anynyit ehetünk-ihatunk, amennyi belénk fér.

Itthon otthon vagyunk
Tévhit, hogy a Balaton drágább lett, mint az Adria. A magyar tenger még mindig olcsóbb nyaralási lehetőséget kínál, mint Horvátország, bár kivételek természetesen vannak. Alapvetően az étkezés és a magasabb kategóriájú szállások áraiban múlnak felül bennünket a horvátok. Apartmanok viszont akadnak olcsón (kétszobás akár 60-70 euróért, azaz 15-17 ezer forintért naponta), de ha az utazás és az étkezés költségeit hozzáadjuk, máris többet fizetünk, mint a Balatonnál.
Összehasonlításképpen: inkább a bulgáriaiakhoz hasonló árakra számítson az, aki a Balaton mellett szeretne pihenni. Vegyünk egy háromcsillagos szállodát a déli parton, Zamárdiban, háromszáz méterre a parttól. A kétágyas szobáért, reggelivel, 16 600 forintot kérnek. Vagyis egy személynek egy hét 58 100 forintjába kerül.
Hasonló színvonalú, kétágyas szoba az északi parton, Balatonfüreden már 21 880 forintért köthető le; igaz, a vízparton, és még egy zárt és egy nyitott medence is a vendégek rendelkezésére áll. Azaz egy személynek egy hétért – a szélesebb körű szolgáltatásokkal – 76 580 forintot kell fizetnie.
A hazai nyaralás előnye, hogy a szállásdíjat üdülési csekkel is kiegyenlíthetjük. Ezenkívül sok helyen lehet csekkel fizetni utazási (busz, vonat, hajó) és wellness-szolgáltatásokért, sport- és szabadidős programokért is.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.