Nyakbaszakadt gazdaság

Váratlanul, 43 éves korában meghalt az édesapja. Százhúsz hektáros, húsmarhatartásra, illetve marhahizlalásra berendezkedett gazdaságot hagyott maga után. Állattenyésztést tehát, ahol se ünnep, se vasárnap. A jószágnak enni, inni kell.
- Azt szerettem volna, ha az állatokat eladjuk, a fiam pedig majd az egyetem befejezését követően eldönti, folytatja-e vagy sem, amit néhai férjem elkezdett - emlékszik vissza öt esztendő távlatából családjuk megpróbáltató időszakára Csaba Józsefné matematika-fizika szakos tanár. Az alföldi kisvárosban álló családi házukban beszélgetünk. A tanárnő édesanya összekulcsolt kezei rendszeres fizikai munkáról árulkodnak.
- A döntés már eleve bennem volt. Nem kellett különösebb mérlegelés az elhatározáshoz: hazajövök, az egyetemet vagy inkább valamelyik főiskolát meg elvégzem majd levelező tagozaton - veszi át a szót a fiatal gazda. Alig múlt 23 éves. Farmerben, kék pólóban dajkálja egyéves kisfiát. Ritka alkalom ez, hiszen mostanában szalmát hordanak virradattól napnyugtáig.
- Gyermekkoromtól láttam a gazdaság fejlődését, kiépülését. Nem hagyom kárba veszni egy élet munkáját - teszi hozzá indoklásul.
Kimegyünk az udvarra. Az életrevaló Józsika kisvártatva kalapáccsal a kezében tér vissza, s elmélyülten ütögeti a járdát. A nagy portán már nem sok jószág van. Hátul, egy nagy színben egy kanca és két csikó szálalja a szénát.
- Itt kezdődött a jószágtartás - mutat körbe az ifjú apa. - Életre szóló élményt jelentett nekem a gyermekkori látvány, amikor az első három üszőnk jókedvűen játszott a téli hóesésben. Pedig fedett helyre is mehettek volna.
{p}
A határba, a tanyára indulunk. Néhány kilométeren át aszfaltozott úton autózunk, mígnem egy dűlőútra kanyarodunk. Kisvártatva az évszázados, vert falú tanyához érünk. Körülötte jókora major alakult ki az idők során. Hatalmas, szögletes és körbálákból rakott széna- és szalmakazlak sorjáznak a karámok körül. A karámokban borjak, tehenek és növendék marhák kérődznek, számuk jóval száz fölött lehet. A megtermett kutyák élénk csaholással fogadnak bennünket.

A nagy időket megélt kicsiny épülethez erősen ragaszkodik a 89 éves Annus néni, az apai nagymama. Nincs persze egyedül, mint sok más idős tanyalakó e hazában, a jószágokat gondozó családtagok naponta rányitják az ajtót. Mezítlábasan, hunyorogva fogadja bemutatkozásom.
- Ha most maga megírja, hogy itt mi van, ránk hozza a tolvajokat - mondja kiabálva, inkább unokájának, mint nekem. Majd felém fordulva hozzáteszi: - Nézze meg, milyen sovány ez a gyerek. Van úgy, hogy éjszakába nyúlóan dolgozik. Mások meg csak a munkanélküli-segélyt várják, és csodálkoznak, hogy nem jutnak ötről a hatra.
- Nem tudom, mi van mostanában velem, de mindig csak aludnék - vált témát hirtelen.
- Hát akkor tessék aludni - biztatom -, dolgozhatott eleget életében.
- Jaj, azt nem lehet, hiszen rókák lopkodják a baromfit! Most zártam be őket az ólba - mutatja. - Hiába szólunk ezeknek a betyár vadászoknak, nem érünk velük semmit. Régen ez sem így volt - dohog magában.
- Majd mondom nekik megint, mama! - vet véget az idős ember számára oly fontos panaszáradatnak az unoka.
{p}
A karámok között két férfi, apa és fia szorgoskodik a gépek körül. Családtagok ők is: a fiatal gazda apósa és sógora. Nyomban élénk párbeszéd veszi kezdetét: ki mit, miként csináljon a bálákkal. Van időm nézelődni. Mintha többtucatnyi autóbusz lenne a jószágoknak száraz helyet nyújtó színek tetején... Igaz, csupán a buszok karosszériájának fedelét rögzítették az oszlopokra. Később megtudom, a közeli ceglédi bontóüzemből valók. A különös látvány jó példája annak, hogy a magyar paraszt a jég hátán is megél.
- Hogy érzi magát a bőrében? - kérdezem Csaba Zoltánt.
- Jól, most már egészen jól - feleli, és rágyújt. - Amikor hirtelen nyakamba szakadt minden, akkor főként a gazdasági-pénzügyi kérdésekben bizonytalankodtam. Idővel belejöttem, de a mai napig csak készpénzért adom el a jószágot is, a terményt is. Nem bízom a kereskedőkben. Szerencsés a gazdaságunk profilja. A marhahústermelést kiemelten támogatja az Európai Unió, úgyhogy többé-kevésbé elégedett vagyok gazdasági helyzetünkkel is. Nem szeretek panaszkodni. Szerintem kemény munkával az unióban is megálljuk a helyünket. Rajtunk, magyar gazdákon is múlik, hogy mi fejlődjünk saját földjeinken, ne mások gazdálkodjanak rajta.
Hallgatom a helyenként közhelyes, de igaz szavakat. Mintha életkoránál megfontoltabb, bölcsebb lenne ez a fiatalember. Vajon mit érezhet, miről álmodozhat, ha az esti etetés után egy mély lélegzetet véve feltekint a csillagos égboltra.
- Nagyon hiányzik édesapám - réved a távolba. - Mindig azt mondta: ne hátra nézzek, hanem előre. Távolabbi tervem, hogy családommal együtt itt, a közelben, a saját földünkön építkezzek. Szeretném, ha korszerű tanyán, modern gazdaságban nőne fel a fiam. Remélem, hogy miként én, úgy ő is belenő majd a mezőgazdaságba. De ez most még csak álom. A csillagokat kérdezte... Azokat nézve meszszebb tekint az ember. Mintha nem is a földön járna.