Újra elvesz(t)em a feleségem

Falun élő idős ismerősöm gyakran mondogatta annak idején: "Vigyázz, kislányom, mert felmelegítve már nem jó a házasság, csak a töltött káposzta!" A sors aztán úgy hozta, hogy Juci néni szilárd álláspontját módosítani kényszerült. Mint annyian manapság.

Családi körBalogh Mária2004. 09. 17. péntek2004. 09. 17.
Újra elvesz(t)em a feleségem


A hatvankét éves asszony hosszú ideig a helyi téeszelnök titkárnője volt, s meg is állta a helyét annak rendje és módja szerint. Falusi nő létére mindig adott a külsejére, jó beszédű volt, kedves és intelligens. Szerette is mindenki, legfőbbképpen az ura. Egyszer aztán minden addigi boldogság szertefoszlott...
Juci néni 18 évesen mondta ki a boldogító igent férjének, akinek hamar szült két fiút és egy leányt. Teltek-múltak az évek, egyik éppen olyan volt, mint a másik. A nagy szegénységből a szülőktől megörökölt birtok jóvoltából lábaltak ki.
- Csodánkra jártak nemcsak a falubeliek, de még a városi barátaink is. Szépen éltünk, a gyerekek főiskolára jártak, az urammal is rendben voltak a dolgok. Úgy értem, hogy a kedvére tettem az ágyban is, még akkor is, ha sírhatnékom volt a fáradtságtól - idézi emlékeit, majd huncutul hozzáfűzi. - Azt tanultam édesanyámtól, hogy mindig adjam oda magam az embernek, ha a gatyájában fickándozni kezd a jókedv, mert különben más asszony után néz. Csakhogy az én uram ennek ellenére egyszer csak mégis félrelépett.
- Hogyan lehet szeretőt tartani egy ilyen kicsi faluban? - kérdezem csodálkozva. Juci néni máris kész a válasszal.
- Nem itt történt az, hanem bent Debrecenben, a kórházban. Ott jött össze egy ápolónővel a párom, amikor levitte a fűrészgép a három ujját, és műteni kellett. Kétnaponta bejártam hozzá, de semmi gyanúsat nem vettem észre. Amikor meg hazajött, csak úgy élt köztünk, mint aki megkukult. Majd egy reggelen látom, hogy a két nagy bőrönd ott áll a folyosón. Kérdem tőle, tán utazol valahová, Janikám? Mondja, nem, csak elköltözik. Leültetett, és szépen végigsorjázta, hogy szerelmes lett az ápolónőbe, és hozzá megy lakni. Ő akkor 47 volt, a nő meg harminckettő.
{p}
- Mit szóltak ehhez az akkor már felnőtt gyerekeik?
- Nagyon haragudtak rá, főként azért, mert közben idegileg összeomlottam, kórházba kerültem... - elsírja magát, majd nagyot fúj az orrán, s fordít a szón. Megtudom, hogy másfél év után a debreceni ápolónő kitette a férfi szűrét, aki azon nyomban visszakönyörögte magát feleségéhez. Az asszony engedett. A falubeliek véleménye sem érdekelte; ráadásul papíron még házastársak voltak. Szerette az urát, ahogy ő mondja, az életénél is jobban. Ezért bocsátott meg neki. No és az unokák miatt, akik nagyon megszenvedték nagyapjuk hiányát. Tizenöt év telt el a szakítás óta. Juci néni ma már állítja, nemcsak a töltött káposzta jó felmelegítve.
A férfiak zárkózottabbak, nem szívesen beszélnek magánéleti válságukról. Magukba fordulnak, tipródnak, a külvilág számára csak megnyúlt ábrázatuk jelzi, hogy valami gond van körülöttük. A 44 esztendős, főiskolai oktató Tóth Csaba - nevezzük így beszélgetőtársamat - némi biztatás után tárta fel élete különös történetét. Bevallása szerint párkapcsolatára alaposan kihatott, hogy 18 éves koráig idős, vallásos nagyszülei nevelték, majd az egyetemi évek alatt a saját lábára kellett állnia. Ebben az időben ismerkedett meg későbbi feleségével, aki hat évvel volt fiatalabb nála. Néhány éves együtt járás után házasságot kötöttek, s harmadik évre a kislányuk is megszületett. A boldogságot mégis keserűség váltotta fel.
{p}
- A feleségem előtt sosem volt más nővel szexuális kapcsolatom, vele is csak hébe-hóba. A nagyszüleim példája volt előttem, azt hittem, az a jó, ha nem zaklatom a közeledésemmel a páromat, megvárom, amíg ő kezdeményez. Amikor pedig megtudtam, hogy babát vár, annyira féltettem, hogy a kisujjához sem mertem érni... - sorolja megfontoltan, majd megvallja, hogy a fiatalasszony egyszer csak elégedetlenkedni kezdett. Olyanokat mondott, hogy csinos és fiatal, s mégsem kell a férjének. Később pedig azt, hogy érzelmileg eltávolodott tőle, és már testileg sem  kívánja. Meg hogy fiatal még, és nem akar úgy élni, mint mások húszévi házasság után.
- Nem értettem, mi a problémája - jegyzi meg csendesen beszélgetőtársam. - Azt hittem, ha szeretem, ha a családom a legelső, az éppen elég. De nem. S talán igaza is volt. Neki hiányzott a szex, de már nem velem, nekem pedig sosem volt túl fontos. Ilyen alkat vagyok.
- Mi lett a következménye a felesége őszinteségének?
- Mosolyszünet. Kiadta a feszültségét, majd dacoskodni kezdett, s hónapokig kitartott az igaza mellett. A határozottsága viszont végképp blokkolt. Közeledni sem mertem. Aztán hat hónapos huzavona után, gyorsított eljárással elváltunk.
- Miért volt ennyire sürgős? - kérdezem kíváncsian.
- Időközben megismerkedett egy elvált férfival, beleszeretett, és össze akart vele költözni. De hamar csalódott. A férfi kihasználta, nem becsülte, csak a testi kapcsolatot akarta tőle. Így végül ottmaradt a közös lakásunkban, de a kicsivel átköltözött a másik szobába. Az ágytól végleg elváltunk, az asztaltól nem. A gyerek miatt látszatra szent volt a béke.
- S ezt fenn lehetett tartani? Két ember, aki nem szereti egymást... - vetem közbe.
- Én szerettem, mindvégig. Nem is volt más nő az életemben. Majd amikor iskolába ment a kislányunk, elhatároztuk, újrakezdjük. Nagy nehezen rávett, hogy menjünk el egy pszichológushoz. Jó volt, hogy a szakember engedte, beszéljek magamról, az érzéseimről. Következmények nélkül. Intimitást erősítő házi feladatokat kaptunk, hogy újra kialakuljon közöttünk a gyengédség, az odafigyelés.
- Sikerült?
- Nem igazán, pedig ismét összeházasodtunk. Pár hónapig lelkesen igyekeztünk megfelelni a kihívásoknak, aztán egy idétlen helyzetben, éppen az ágyban, kiderült, hogy nekünk ez többé nem megy együtt... - elcsendesedik, cigire gyújt. Családi képeket mutat. Szépek együtt. Csak a kapcsolatuk üres. Mindketten máshol keresik a boldogságot. Nyitott házasságban élnek. Megszokták, beletörődtek. Különben sem tudnának különválva talpra állni. Közös lakásuk árából nem kapnának két kisebbet...
{p}
Molnár Márta szakpszichológus szerint a párterápiának akkor van értelme, ha mindkét fél igényli a változást, s be is tartja azt, amire a szakember előtt "szerződött". Ez azért fontos, mert a lélekgyógyász külső szemlélő, nem elfogult, így a férjnek és a feleségnek is egyformán szeretne segíteni. Kérdéseivel új szempontokat vet fel a párok számára. Ez hozzásegítheti őket ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást, s eldöntsék: vonzódnak-e még egymáshoz, képesek-e változtatni, alkalmazkodni, azaz fenntartani a házasságot. Nem mindenkinek sikerül.
A negyedik X-hez közeledő Nóra ötéves kislányával nyaralt a Balaton mellett, amikor az egyik tóparti strand játszóterén megismerkedett élete leendő párjával meg a férfi ikerfiaival. A véletlen találkozásból hamar szerelem lett. Nóra egy bihari faluból pár hónapon belül Tamás szegedi otthonába költözött. Kezdetben minden úgy ment, mint a karikacsapás. A felnőttek egymás és a gyerekek kedvét lesték, az újdonság varázsa elkápráztatta a "vadonatúj" családot. Múltak a hónapok, s a fiatalasszony egyre több terhet vett magára. Reggeltől késő délutánig tanított, magántanítványokat is vállalt, majd otthon következett a második és a harmadik műszak. A párja többnyire este hét után keveredett haza, munkája gyakorta szólította vidékre. Az ikrek viszont, tőlük messze élő anyjuk uszítására, mindenben kritizálták nevelőanyjukat, s az őket ért ilyen-olyan sérelmekkel bombázták apjukat. A nő háta mögött. A férfinak sem ereje, sem ideje nem volt ahhoz, hogy minden esetnek a végére járjon, s kiderítse, kinek van igaza. Többnyire az ikrek pártját fogta. Nemtetszését úgy fejezte ki, hogy szótlansággal büntette Nórát. A fiatal nő két év után belekeseredett sanyarú, boldogtalan életébe, s kislányával viszszaköltözött szülőfalujába a szüleihez. A döntést követő napokban viszont nagyot fordult a világ Nóra körül. A magára hagyott férfi ugyanis hamar rádöbbent, hogy képtelen Nóra nélkül élni. Két hónapnyi gondolkodási időt adtak egymásnak, de telefonon mindennap hosszú órákat beszélgettek. Kellő biztatás után Tamás megkérte szerelme kezét. Négy éve házasodtak össze, közös gyermekük két és fél éves. Boldogan élnek ma is. Éppen úgy, mint a mesében...
Molnár Márta szakpszichológus kifejtette: a házasságok többsége az együttélés ideje alatt állandóan a háború és a béke között ingadozik. Lehetnek hónapokig vagy évekig tartó nyugalmas időszakok, de számítani kell rá, hogy előbb vagy utóbb az egyik félnek olyan kívánságai - esetleg követelései - lesznek, amelyek súlyosan ütköznek a másik félével. A szakember szerint az ilyen háborús időszakok nem csupán elkerülhetetlenek a házasságban, de jót is tesznek. Fontos tudni azt is, hogy a szerelem nem garancia a párkapcsolat konfliktusai ellen.
- A házasságban, akárcsak az üzleti életben, tanácsos a zűrös ügyekkel szembenézni, minden sérelmet időben tisztázni, a panaszt szókimondóan megfogalmazni, úgy, hogy a másik megértse. Ha két ember eléggé szereti és tiszteli egymást, nem összeférhetetlenek, és a szexuális vonzalom sem hunyt ki, többnyire helyrehozható a válságba jutott kapcsolat - magyarázza Molnár Márta. Szavai szerint kétségtelen tény, hogy a hagyományos házasság keretei ma már egyik félnek sem felelnek meg igazán. Bizonyos, hogy a hagyományos, munkamegosztáson alapuló családmodell, amelyben a férfi viseli a kalapot, nemigen fogadható el a nők számára. Ennek tisztázása sem mellékes, ha az újrakezdés mellett döntünk...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek