Klausztrofóbiás lettem én

...mondhatnám József Attilával szólva, bár, a verssel ellentétben, nem harminckét, hanem negyvenkét évesen köszöntött rám ez az egész addig ismeretlen állapot. Nem írom, hogy betegség, hiszen nem fáj, nincs lázad sem, de ha rád tör, akkor sikoltozni kezdesz. Ahogy a torkodon kifér...
Mi több, be kell valljam, egészséges, jófajta hazai bunkóként, egy kicsit még gyanakodva is szemléltem az olykor elém kerülő hasonló eseteket. Emlékszem például, egyszer egy nő szorult be székházunk liftjébe, onnan üvöltött segítségért, én meg rendre utasítottam, hogy ne hisztériázzon itt, majd kihúzzák...
Aztán amikor engem is elért a kór, egy kicsit (nagyon) másként láttam a világot. Az eset az egyik kairói piramis belsejében történt, ahol a csöppnyi, gyéren megvilágított alagútban turisták százai között nyomultam előre, kétrét görnyedve, hiszen még felegyenesedni sem lehetett. Befelé menet azzal szórakoztattam magam, hogy ha valaki mégiscsak felemeli a fejét, az feltétlenül leveri az egyik csupaszon lógó villanykörtét, s mivel az égők sorba voltak kötve, egy pillanat alatt az egész barlangrendszerben sötét lesz. És akkor itt maradunk úgy ezerötszázan, és koromsötét lesz, és pánik, és majd egymást tapossuk halálra, míg a láthatóan nem egészen technikusi végzettséggel rendelkező őrök valahogy visszakapcsolják a villanyt.
Imigyen biztatgattam magam, aztán elborított egy fekete sötétség, és hanyatt-homlok kimenekültem. Ettől kezdve vagyok klausztrofóbiás. És igazándiból a legkülönösebb felismerés, hogy azóta ketten vagyok; én, egy amúgy meglehetősen higgadt ötvenes, aki már rég túl van a kamaszos felindultságokon, és aki nem érti, hogy a másik énje miért nem képes uralkodni magán.
Íme, a legdöbbenetesebb én-élményem. Néhány évvel ezelőtt motort vettem, s hozzá bukósisakot. Otthon felpróbáltam, vizsgálgattam, és aztán le akartam venni. Igen ám, csakhogy amikor feltettem, nem néztem meg, hogyan is nyílik a csatja, hiába rángattam, nem nyílt. Talán három másodperc kellett, s megjött a fóbiám - a fekete sötétség -, kirohantam a konyhába, hogy egy késsel levágjam a szíjat. Ez a mozdulat nagyjából hatvanezer forintba került volna, és habozás nélkül meg is teszem, ha szerencsémre a konyhaajtó küszöbén mégiscsak meg nem oldódik a csat...
Mire a másik énem: te hipochonder, láttál már valakit fején bukósisakkal eltemettetni?