A pünkösd örömünnep

Kezdjük az alapoknál! Mit ünneplünk pünkösdkor?

– Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük, amelyet Jézus Krisztus megígért. Az utolsó vacsorán mondja az apostoloknak, hogy majd elküldi a Szentlelket. Maga az ünnep visszanyúlik az ószövetség idejére. Eredetileg zsidó aratási hálaünnep volt, majd a Tórát ünnepelték, azt, hogy az Úr törvényt adott a népének. 
Amikor Jézus megígérte a Szentlelket, Pártfogónak (Parakléitosz) nevezte. 

Mit jelent ez? 

– Amikor az utolsó vacsorakor Jézus Krisztus a búcsúbeszédét, a szellemi-lelki végrendeletét közli a tanítványaival, arra is utal, hogy olyan formában, ahogy eddig, nem lesz már velük. Olyan valakit küld, aki majd őt képviseli, aki eszükbe juttatja mindazt, amit ő tanított nekik. Bátorságot és örömöt fog nekik adni. Gondoljunk bele, hogy a húsvéti események Jézus feltámadásával és megjelenésével együtt sem töltötték el biztonsággal és örömmel a tanítványokat. Még ekkor is tele voltak félelemmel, bizonytalansággal, nem véletlen, hogy bezárkóztak. Jézus tudja, hogy ez így lesz, ezért ígéri meg, hogy elküldi majd azt, aki meg­vigasztalja őket ebben a traumatikus álla­potban, hogy ő már nincs közöttük olyan módon, ahogy addig tapasztalták. Segíteni fogja őket, a pártjukat fogja. Ez a mai emberre is igaz: ha jól döntök, ha az igazságot keresem a cselekedeteimben, a Szentlélek mellém áll, azaz a pártomat fogja. A Lélek mai is ihlet, ma is segít nekünk. Ezért ez nem egy tör­ténelmi esemény emlékezete, hanem ma is való­ság. 

A Szentírásban azt olvassuk, hogy az első pünkösdkor a jelenlévőket eltöltötte a Szentlélek, csodajelek is kísérték ezt az élményt. Hogyan néz ki a ma embere, ha eltölti őt a Lélek? 

– A Szentlelket csak hasonlatokkal (olyan, mintha galamb szállna fölé) tudjuk lefesteni, nehezen képzelhető el személyként, pedig létező valóság. Jézus megmondta, hogy gyümölcseiről ismerni meg a fát, minden ember éle­tének a cselekedetei annak eredményéről visszatekintve értékelhetők. Hiszünk abban, hogyha az evangélium szellemében cselekszünk, azt visszaigazolja az élet. Aki megkapja a Szentlelket, abban nincsen félelem, nincsen bizonytalanság, és belső bizonyosságot érez a szívében. 

Igazság lelke, a Vigasztaló, a Tanács lelke – miért van ennyi különböző alakja, szerepe a Léleknek? 

– Istenről azt mondjuk, hogy végtelen: ő maga a végtelen igazság, a jóság, a tökéletes szépség. Isten felénk irányuló cselekedeteit láttatja ez a sokszínűség, mert ő nem egy statikus valóság, nem egy tőlünk távol élő személy, aki megteremtett, de többé nem törődik velünk. Ő képes cselekedni az életünk minden helyzetében attól függően, hogy mire van leginkább szükségünk. Ő dinamikus való­ság. A nehézségekben vigasztal, a döntésekben tanácsot ad, az élet nagy válaszútjain az igaz út megtalálásában segíthet. A gyászunkban nem üres szavakkal vigasztal, hanem belső bizonyossággal, hogy van értelme tovább lépni, lehet még béke a szívünkben. Isten tehát itt van velünk, számíthatunk rá, ezek a jelzők is ezt erősítik a Szentírásban. 

A Szentírásból ismerjük, hogy a Léleknek vannak gyümölcsei: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Azt is olvassuk, hogy vannak adományai: a bölcsesség, tudomány, a gyógyítás, a prófétálás, a szellemek megkülönböztetése, nyelveken beszélés. A ma emberének miben és hogyan segíthetnének ezek? 

– Amire most nagy szükségünk lenne, az a békesség. Akár a világra, akár a hazánkra gondolunk, a konfliktusok megviselnek bennünket. Persze a békesség nem fegyverszünetet jelent pusztán, hanem az egy belső derű és nyugalom az emberi szívben és értelemben, és ehhez kell „felülről” a segítség, az ihlet. Most különösen aktuális az igazság keresése, hogy ne áligazságokat higgyünk el, hanem meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. A szeretet sem elsősorban érzelmi többlet, hanem döntés valaki mellett, aki talán nem szimpatikus, akivel talán sok mindenben nem is értek egyet, de megérthetem őt. Nagy szükségünk van az igazi, evangéliumi alapú szeretetre! Ne feledkezzünk meg az örömről sem! A panaszkultúrában nagyok vagyunk, de a Lélek segíthet, hogy megtanuljunk örülni a legapróbb dolgoknak is. Kisüt a nap, kaptam egy jó szót a kollégámtól, egy ölelést a barátomtól vagy a házastársamtól… Nagy szükségünk lenne a türelemre is. Közhely, hogy rohanó világban élünk, de ennek nem kellene együtt járnia az állandó idegességgel. Meg kéne tanulni várni, és nem rögtön akarni a beteljesülést. Ha le tudunk lassulni, könnyebben odafordulhatunk a másik személyhez is, akinek talán éppen ránk lenne szüksége. Fontos a szelídség is, ami természetesen nem bárgyúságot jelent, hanem azt, hogy a jóságot nem indulattal képviseljük, hanem a belső bizonyossággal. A tartós, boldog emberi léthez hozzátartozik a hűség is: akár a házastárshoz, akár a baráti és egyéb emberi kapcsolatokhoz. Ezek mind a Szentlélek erejével születhetnek meg bennünk. 

A hívő keresztények is beszélnek arról, hogy nem tudnak elég teret adni az életükben a Szentléleknek. Miért nehéz ez? 

– Eleve nehezebb megszemélyesíteni a harmadik isteni személyt, mint az Atyát vagy a Fiút. Azt kellene megtanulnunk, hogy ne kapcsoljunk valami megfoghatót az Istenhez, hanem higgyünk benne, hogy akkor is cselekszik, amikor ennek a külső jeleit nem látjuk rögtön. Ha engedjük, hogy a Szentlélek formáljon alkalmassá arra, amire képesek vagyunk, amilyen élethelyzetben helyt kell állnunk – akkor átélhetjük, hogy a Lélek működik bennünk. Jó példa a pünkösdi királyválasztás néphagyománya. Mi volt ennek az értelme? Ha valakit egy közösségben szerettek, tiszteltek, pünkösdkor megválasztották királynak, ami néhány ideiglenes kiváltsággal járt. Arra szolgált, hogy a közösség bizonyságot szerezzen: az az illető megérdemli-e a bizalmat, vagy mégsem szolgált rá. Kicsit ilyen a mostani diákönkormányzati választás, ami modellezi, mi lesz, ha majd felnőttként kap komoly feladatot. A Lélek megtanít bennünket életünk helyes irányítására. 

Ha valaki keresi a találkozást a Szentlélekkel, hol „futhat össze” vele, természetesen a liturgikus alkalmakon és a szentségeken kívül? 

– A leglátványosabban az egyház karizmatikus mozgalmában találkozhat vele. A karizmatikus lelkiség a pünkösdi hittitokra épül, azokat az adományokat jeleníti meg, amelyek az érzelmi azonosulást is erősítik, és mások javára fordítják. Ez rendkívüli találkozási lehetőség, de igazából egy lelkigyakorlat, egy nyitott szívvel végigjárt zarándoklat mind-mind alkalmasak a megtérésélményt ajándékozó találkozásra. Egyetlen „előfeltétele” van: a nyitottságom, hogy kinyissam azt a bizonyos ajtót az Isten előtt.

A karácsonyt és a húsvétot még a nem hívők is tudják, hogyan ünnepeljék. Viszont a pünkösdi ünnepet gyakran még a keresztény ember sem tudja, miként ülje meg. Hogyan ünnepeljük a pünkösdöt? 

– A karácsonyt és a húsvétot könnyebb megünnepelni, átélni. Karácsonykor egy kisded születését ünnepeljük, egy meghitt családi eseményt mutat be. Az evangélium leírását minden család, ahol baba születik, valamennyire át tudja élni, azonosul vele. A húsvét pedig egy olyan drámai eseménysort tár elénk, ami, mint egy mozgófilm, végig követhető. Pünkösdkor egyrészt visszahozhatjuk a néphagyományok motívumait. Az előbb említett pünkösdi királyválasztás mellett ilyen például a májusfaállítás. Faluhelyen a szerelmes legény a szíve választottjának állított májusfát. Talán a leglényegesebb, hogy a pünkösd örömünnep! Isten az öröm istene, és most ezt az örömöt ünnepeljük meg. Az első pünkösd is erről szólt: az apostolokat elhagyta a félelem, tudták, mit és hogyan beszéljenek, és az egész közösséget az öröm és a lelkesedés töltötte el. Örömforrás ilyenkor már a tavasz eljövetele is, ki lehet menni a természetbe, akár egy pünkösdi kirándulással, egy piknikkel ünnepelhetünk. A családok, a közösségek állítsák ilyenkor középpontba a közös örömélményt!