Együttélősdi

Jelmezes napok. Kevés, de jó kedélyű utas a 4-es villamoson. Az egyik fiatalember hirtelen előkap egy gumi álarcot, és felveszi. Egy kisgyerek felsikít, egy másik sírva fakad, egy nagyobbacska felröhög: az arc bibircsókos rusnya öregember, ritkuló, zilált hajzattal, gyér fogazattal. A férfiú elégedetten aratja le a rémisztés babérjait, és leveti a borzalmas gumifejet. (Most kapcsolódik be az én édes, cseh és magyar klasszikusokon edződött, jó humorú párom: Juj, inkább vedd vissza, ez ijesztő!)
Szilveszter éjjele. Laza farmeros házibulik már nincsenek - csak nyilvános partik és wellnesshotelek, business-szervezések, zsíros éttermi ajánlatok, bálok. Sznobék uszodás bulija van. Találkozom az utcán az egyik szomszédommal, csak a remek arcmemóriám segít felismerni őt az álca alatt. Nem, rajta nincs álarc, ő a saját arcával jön szembe, de úgy ki van festve, olyan profi a sminkje, olyan tuti a csillámos haja és a virágokkal díszített szemhéja, hogy erővel kell emlékeznem a kitaposott cipőkre és a hétköznapos külsejére. Hát, más nő lett, az biztos! Mintha a Megasztár csapata formálta volna ezt a háziasszonyt címlapokra termett királynővé! (Különben jól áll neki.)
Farsangi bál az óvodában. Évszázadok alatt se derül ki, hogy kinek a bulija. Az ügyes kezű nagymamáké, akik csodás Piroska- és még csodásabb farkasjelmezeket varrnak a gyereknek? Vagy a nagyvonalú apukáké, akik nem sajnálják aranyszínű Visa-kártyájukat a jelmezkölcsönzők rendelkezésére bocsátani, hogy csemetéjük kivegye a kis Superman-, a mini Barbie baba- és az apró Shrek-öltönyöket? Netán a versengő anyáké, akik gyermekeiken akarják kiélni rég volt vágyaikat? Viták és veszekedések a családban: mi legyen a gyerek a farsangi bálon? Tudok olyan családról, ahol a kicsit is megkérdezik. Szívfájdító, hogy az óvodások is divatos televíziósztárok akarnak lenni, és nem a valódi átváltozás játéka már a télbúcsúztató. A gyerekeim nagyon boldogak voltak egyszer: kengurujelmezt csináltunk nekik, a kilencéves Márk volt az anyakenguru, az akkor háromesztendős Dani bújt a "zsebébe", bár a saját lábán ugrált a bátyja előtt. (Ezt sem ők, se mi nem fogjuk elfelejteni.)
Színész a színházban. Képzelj el egy foglalkozást, amelyben mindig valaki más lehetsz! Még álarc se kell hozzá, naponta átváltozhatsz akárkivé, és akkor vagy a legboldogabb, ha mindig mássá lehetsz. (Én azokat a színészeket szeretem, akik a jelmez alatt is őszinték, saját magukat adják, beleteszik az egész életüket.)
Se álca, se álarc. (Miért járnak mégis hamis képpel civilek a hétköznapokban?)