Reklámarcból műemlék

- Egy olyan rutinos volt manöken, mint ön, hogy lehet lámpalázas a színpadon?
- Miért, látszott?
- Nagyon.
- Tényleg lámpalázas voltam, reszketett a lábam, mert az idei filmszemlés első díjat a Fekete keféért akkora sikernek tartom, amit ésszel ott szinte fel se foghattam. Nagyon hittem ebben a filmben, bár tisztában vagyok vele, hogy nem lesz kasszasiker, mert nem vérbeli akciófilm. De nekem nem feltétlenül az a fontos, ha a filmünk nagy anyagi hasznot hoz, az is lényeges, ha egy minőségi filmet sikerül készítenünk.
- Ez nem a legjellemzőbb produceri magatartás. Inkább gazdag mecénások szoktak ilyet mondani, hogy az értéket támogatják, s nem érdekes a bevétel.
- Nem is vagyok jellegzetes producer, ennek minden hibájával és előnyével együtt. A férjem, Kovács Gábor viszi a szakmai, gyártási munkát, mert ahhoz nem értek. Én viszont tárgyalok az alkotókkal, forgalmazóval, támogatókkal. Ez ugyanis lehetővé teszi számomra, hogy szabadon gazdálkodjam az idővel, és főállású családanya is maradjak.
- Ha ma egy fiatal lány modell akar lenni, azon nincs mit csodálkozni, annyi vonzó példát lát itthon, világszerte. Amikor ön kezdte, akkor még egyáltalán nem voltak minták. Hogyhogy ezt választotta?
- Nem én választottam, egy véletlenen múlt. Magyar-spanyol szakra felvételiztem a bölcsészkarra, és előtte tolmácskodtam, hogy egy kis pénzt keressek. Egy chilei delegációt kísértem, melynek a hölgy tagjai egy Rotschild Klára-divatbemutatóra voltak hivatalosak. Mikor odaértünk, kiderült, hogy egy lány hiányzik. Rotschild Klára meglátott engem, a tolmácsot, és agitált, ugorjak be. Játéknak tűnt, miért ne!? Én lettem a menyasszony. A bemutató lement, majd Rotschild Klára azt kérdezte, nem akarnék-e próbakisasszony maradni. Ezen én úgy megsértődtem, hogy azonnal nemet mondtam.
- Min sértődött meg, hiszen ez egyetlen fellépés után komoly ajánlat?
- Persze, csak én nem tudtam, hogy mi az a próbakisasszony. Azt hittem, én próbálom a ruhákat, a manökenek meg csillognak velük a kifutón. Amikor kiderült, hogy Klára manökennek hív, igent mondtam.
- S mit szólt ehhez az önt polgári-értelmiségi pályára szánó családja?
- Semmit. Azt mondták, van időm, tanár lehetek később is. Nálunk a családban az volt a mérce, hogy ki milyen dolgos. És én manökenként is dolgos voltam.
- Hány évig volt dolgos a kifutón?
- Pontosan húszig. És húsz évig nem maradhat senki a "legszebb lány". Profinak, fegyelmezettnek, precíznek, egyszóval dolgosnak kell lenni.
{p}
- Nem zavarta, elnézést a pimasznak tűnő kérdésért, hogy a manökeneket nem éppen az eszükért becsülik?
- Nem. Tényleg általában nem gondolták, hogy egy modell értelmes is tud lenni. Annál nagyobb meglepetést tudtam okozni sokszor, ha ez meg nem tűnik szerénytelenségnek.
- Önből előbb országos mozgalom, majd fontos műemlék lett. Ezt sem mondhatják el sokan.
- Nem belőlem, hanem az arcképemből. A Fabulon reklámarcát, azaz engem Erdélyi Miklós egy mozaikképen mintázott meg a Kálvin tér egyik tűzfalán. Amikor a házat le kellett bontani, kampány indult "Mentsétek meg Pataki Ágit!" címmel. Sikerült, a műemlék-felügyelet műemléknek nyilvánította, levették, s most várja az új helyét. Talán egyszer egy modern művészeti múzeumban kaphat helyet.
- Mihez kezdett a kifutó után?
- Üzletet nyitottam, s azt igazgattam. Nemrég hagytam abba, most már végképp nem lenne időm rá.
- Említette, hogy főállású anya is maradt. A fia ehhez mit szól? Hagyja még magát nevelni?
- Nem hagyja, de nevelem. Pitykó már 14 éves, s egyre nagyobb önállóságra törekszik. De van, amiben nem engedek. Például hatéves kora óta muszáj zongoráznia, bár nem szereti. De úgy szól a megállapodásunk, hogy 16 éves koráig játszik, s akkor abbahagyhatja, ha akarja.
- Miért erőlteti?
- Azért, mert ma már pontosan tudom, mennyi mindent lett volna jó tudni, például hangszeren játszani, ha a szüleim egy kicsit erőszakosabbak velem. Pitykó ezt megértette, s bár nem szeret zongorázni, zokszó nélkül csinálja. De azért vettem neki egy dobot is, és óra után azt addig püfölheti mérgében, ameddig akarja.
- Pitykóból mi lesz? Divatdiktátor, filmes? Mihez van érzéke?
- Ki tudja, még bőven van ideje eldönteni, nem sürgős.
- Önnek mihez volt-van igazán tehetsége? Szépségipar, üzlet, művészet?
- Szerintem semmihez igazán. Viszont jó a természetem, s amihez kedvet érzek, abban hamar megtalálom az értelmes feladatot. Ilyen most a film. És szerencsére jók a visszajelzések, ami kimondhatatlanul lelkessé tesz. Az Üvegtigris például az RTL Klub Aranycsirke-díjáért futhat, eleve nagy szó, hogy eljutott idáig. Azt mondtam, ha a nézők beszavaznák az első ötbe, akkor azt életem egyik legnagyobb sikerének élném meg.