Majdnem elmajmosodtam!

Hol csúfondárosan, hol bölcs derűvel pécézi ki hibáinkat a népszerű író és pszichológus, Popper Péter, de - becsületére legyen mondva - önmagát sem kíméli. Hogy lett léha iskolakerülőből egyetemi tanár? Hogyan egyelte a répát egy pusztai gazdaságban? Miért megy el újra és újra Indiába? Erről is mesél a hetvenkét éves mester.

Családi körCsászár Jenő2005. 04. 08. péntek2005. 04. 08.
Majdnem elmajmosodtam!

Lassan, megfontoltan vág bele:
- Nem olyan nagy baj, ha az ember vállalja azt, ami. Amikor elmúltam hatvan, megfogadtam, hogy ezentúl sosem hazudok. Még akkor sem, ha pimasz, indiszkrét alaknak tartanak.
Nem tagadja, a könyvei (például a színészekről szóló Színes pokol) miatt sokan megsértődtek, de egyetlenegy alkalommal bánta meg, hogy kíméletlenül őszinte volt. Az történt ugyanis, hogy az interjúkötetében bevallotta: többet várt a fiától. "Apa, én ebből a könyvből tudtam meg, hogy te csalódtál bennem!" - fordult hozzá a fia. Az író pedig rádöbbent, hogy azt a részt ki kellett volna húznia a kéziratból...
- A kíméletlen kritika engem is többször szíven döfött, de valahogy arra serkentett, hogy szembenézzek önmagammal. Gyakran beláttam, hogy a kritika telibe talált - ismeri be a pszichológus, akinek sokáig esze ágában sem volt ezt a szakmát választani. Sőt: semmilyen hivatás nem vonzotta.
"Mi szeretnél lenni, Popper?" - faggatta magát gyerekkorában, és a lelke mélyéről ilyesféle választ kapott: "A király barátja egy abszolút monarchiában. Dumálunk, vadászunk, sakkozunk, hajtjuk a csajokat. Viszont ha megbukik a dinasztia, engem nem végeznek ki, mert nem tartozom az uralkodói családhoz." A probléma csak az volt, hogy akkoriban hazánk nem volt királyság. Így aztán a diák különösebb ambíciók nélkül, botrányok közepette bukdácsolta végig a gimnázium nyolc évét. Reggelente degeszre tömött aktatáskával indult el otthonról, ám nem az iskolába tartott, hanem a Gellért-hegy oldalába, ahol olvasgatott egész nap. Később is többet tanult kedvenc íróitól, mint a tankönyvekből.
"A fiú, mint tudjuk, elmebeteg. Meg fog bukni" - mondta kertelés nélkül az osztályfőnök, Gyönyör Béla a Popper Péter nevű diák édesanyjának. Az engedékeny mama pedig elővett három, amerikai csomagból származó nejloninget, hogy jobb belátásra térítse a tanárt. Miután átlökdösték az érettségin, a fiú átsétált a bölcsészkarra, ahol a filozófia-logika-lélektan szak óráit látogatta. Itt találkozott Lukács Györggyel, a neves filozófussal, akitől életre szóló leckét kapott.
- Undorodom a szellemileg lusta emberektől! - mondta megvetően készületlen diákjának Lukács, és végleg elzavarta a szemináriumáról. - Belőlem, a kószáló életművészből sose lesz egyetemi tanár, ha nincs ez a megjegyzés - ismeri be ma már Popper Péter. Akkor tanulta meg ugyanis, hogy az önmagunkkal szembeni igénytelenség nem tartozik a bocsánatos bűnök közé.
{p}
A pszichológus azonban később sem mutatott hajlandóságot az értelmiségi szakmák iránt. Diplomával a zsebében felült a vonatra, majd találomra leszállt egy puszta közelében, s elszegődött a helyi állami gazdaságba. Előbb az aratók közé osztották be a pesti Szent István körút aszfaltján nevelkedett fiatalembert, ám hamarosan átküldték répát egyelni. Miután ott sem vált be, a keménykötésű legényt - aki korábban birkózott - befogták műtrágyás zsákokat cipelni. Csak jóval később szegődött el a fiatalkorúak átnevelő intézetébe, s ezután szívta magába a lélekgyógyászat tudománya.
"Ki vagyok én tulajdonképpen? Akarok-e tigris létemre király lenni a majmok között?" - ezt a kérdést ma is felteszi magának a népszerű író. Az emberiség dzsungelében ugyanis két típust különböztet meg Popper Péter. A majmok közé azokat sorolja, akik csoportosan élnek, örökké panaszkodnak, sztoriznak, s mindig nagyon izgatottak. A tigrisek ellenben nagyvadak. Magányosan élnek, egymástól jókora távolságban, és bolyongások, szenvedések érlelik őket. Az írónak néhány éve a szemére vetették, hogy maga is kezd "elmajmosodni", s ezen erősen elgondolkodott.
- Ez volt az a kritika, ami visszarántott tigris irányba. Föladtam a majomtempót, és visszavonultam a közéletből. Minálunk ugyanis a majmok csinálják a politikát - magyarázza. Tavaly ősszel újra Indiába utazott, ahonnan januárban tért haza. Mi keresett ott? Valószínűleg ugyanazt, amit itthon: önmagát. A keleti gondolkodást úgy fogadja magába, hogy közben az európait sem utasítja el. A lélek tele van ellentmondásokkal, mondja bölcsen.
- Miért ne mutatkozhatnék be úgy, hogy egy zsidóba oltott keresztény buddhista vagyok? - kérdez vissza Popper Péter. Meséli, a buddhizmus szellemében nevelkedett fiatalok rendre depresszióba esnek, mert gyötri őket a lélekvándorlás törvénye. Mi értelme van például elválni hárpia feleségünktől, ha a következő életünkben újra felbukkan őnagysága? Buddha hívei attól szoronganak, hogy nem lehet meghalni, mi, európaiak pedig attól, hogy meg kell halni. Ezért aztán nem boldogabbak a keletiek sem, csak máshol szorítja őket a cipő.

Ezek is érdekelhetnek