Élet tragédia után

- Minden nap borul a programja?
- Gyakran előfordul, hogy aktuális politikai ügyek vagy váratlan események miatt át kell szervezni az időbeosztásomat. Nehéz előre tervezni akárcsak egy hétre is. De örülök, mert végre sikerül beszélgetnünk.
- Kerül-e kellemetlen helyzetbe, ha lemond valamit?
- Titkárságomon lassan már művészi szinten rendezik a napirendem átalakítását, és ez mindig a legkisebb fájdalom és sértődés nélkül történik.
- Szeret az emberek közt elvegyülni?
- Igen. Pünkösdkor Csíksomlyón jártam. A négy-öt napos zarándokút során különféle emberekkel találkoztam, anyaországiakkal és határontúliakkal egyaránt. Megint megerősödött bennem, hogy milyen nagy szükség van arra a lelki feltöltődésre, amit Erdély tud adni nekünk. Eltanulhatjuk azt az optimizmust, kitartást és hitet, szívósságot, amelyek az ottélők nagyrészét jellemzik. Számukra nincs kilátástalan helyzet, tudnak küzdeni, egyetlen másodpercre sem adhatják fel.
- És idehaza?
- Itthon is keresem az alkalmat a beszélgetésekre,szívesen megyek közös ünneplésekre, fórumokra, falujárásra... De szívesen találkozom például képzőművészekkel, akikkel mindig találunk a politikánál magasabb rendű témákat. Felkeresem általában a szerencsétlenül járt embereket, mint például legutóbb Mátrakeresztesen.
- Ki tud lépni politikusi szerepéből, ha összefut mondjuk a bajai halászléfőző népünnepélyen egykori osztálytársaival?
- Persze hogy ki tudok lépni. Nemcsak szülővárosomban, Baján, hanem lakóhelyemen és választókerületemben, Tamásiban is. A halászléfőző versenyen például soha nem tudnék politikai ügyekről vitázni a barátaimmal és a bajai emberekkel, mivel a kötődéseim és az emlékeim egészen más témákat vetnek fel abban a közegben.
{p}
- Nem érez semmilyen tiszteletteljes távolságtartást?
- Nem. Ugyanolyan oldott légkörben vagyunk együtt, mint előtte bármikor. Nemrég Tamásiban egy 40-50 fős társasággal pörköltet főztünk, és jól kitárgyaltuk a családjainkkal és a városunkkal kapcsolatos történéseket. Egyébként egy bevásárlóközpontban is szívesen szólítanak meg.
- Testőr nélkül?
- Miután nincs testőröm... Néha elkísérnek a gyerekeim vagy velem tart a férjem, de általában egyedül szoktam vásárolgatni. Kiállításokra, egyéb rendezvényekre legfeljebb a kollégám szokott velem jönni. Az esetek többségében az autómat is én vezetem.
- Dávid Ibolyának sikerült megőriznie egyszerűségét, szerénységét, amíg mások egy sikeres karrier csúcsán száznyolcvan fokot fordulnak. Ez is közrejátszik az ön rendkívüli népszerűségében?
- Remélem, ez is benne van. Ha az emberek elhinnék azt a sok rosszat, amit politikusok, újságírók és mások terjesztettek rólam az elmúlt években, akkor valószínűleg nem volna ilyen magas a bizalom-indexem a népszerűségi listákon. Hálával tartozom a Jóistennek azért, hogy inkább nekem hisznek az emberek.
{p}
- Kevés politikus mondhatja el, hogy évekig a népszerűségi lista élen állt. De mostanában mintha kicsit lejjebb csúszott volna. Nem zavarja?
- Miért zavarna? Ellenzékben, kormányon idestova ötödik éve első, második, harmadik hely valamelyikét magaménak tudni hihetetlenül nagy megtiszteltetés. Voltak, akik korábban megelőztek, és ma már a politika látókörében sincsenek.
- Önbizalmat ad önnek a siker?
- Aki a másik ember bizalmából él, az nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Ez egyfajta visszacsatolása annak, hogy amit mondok és teszek, az elfogadható-e a választópolgároknak. Azért a nyitottságért, amit a nyilatkozataimmal, a könyvemmel vagy az újságoknak adott interjúimmal mutatok, az emberek hálásak. Számomra pedig - nőként, politikusként, vidéki politikusként - megtiszteltetés, ugyanakkor mérhetetlen felelősség.
- Sajtóosztálya jól befürdött különakciójával. Elküldtek öt fotót önről a Népszabadságnak, hogy a jövőben azokat használják; az újság epés megjegyzések kíséretében le is közölte mindet, honlapjukon még meg is szavaztatták a képeket. Mit szól hozzá?
- Ezt a rémes intermezzót szeretném mielőbb elfelejteni. Nem volt egy jó lépésük a sajtósaimnak, de barátságtalan volt a napilap is. Néhány újság és közvéleménykutató intézet még mindig a rendszerváltozás körül készült fotóimat használja, ezért gondoltunk arra, hogy idővel újabbakat kellene küldeni. Sem a levelet, sem a képeket nem láttam, nem is tudtam a sajtósok intézkedéséről, úgyhogy igencsak megdöbbentem, amikor aznap kinyitottam a Népszabadságot. A sajtófőnököm fel is ajánlotta a lemondását.
- Remélem, a mi fotóink tetszenek majd... Tudom, hogy kritikus e tekintetben, egyszer ki is hajította az ablakon a Magyar Narancs hetilapot, annyira nem tetszett az önről készült címlapjuk. A Hócipőben meg csak előnytelen pózokban mutatják a közszereplőket.
- Ezt nem tudják kivédeni, akiknek az életük egy része a nyilvánosság előtt zajlik. Mi is emberek vagyunk: időnként kifújjuk az orrunkat, egy hosszú rendezvény végén esetleg ásítunk is. Hogy milyen képet mutatnak róluk, az nem a lefotózott személyt, hanem az újságot minősíti, tehát intelligencia kérdése.
{p}
- Amikor kalapot hordott, külön képösszeállítást hozott a Hócipő. Tényleg: hol vannak a kalapjai?
- Egyébként engem nem zavar, ha furcsa képeket raknak össze. Egyszer bemutatták a képviselőket szolgálati ruhában, s rólam egy fürdőruhás fotót közeltek, ami a Balaton-átúszáson készült. Mit csináljak, ha nem lehet szkafanderben úszni! A humort elfogadom, a rosszindulatot viszont nem. S a kalap? Nekem már az egyetemi éveim alatt is voltak kalapjaim. A millennium nyarán miniszterként szinte az életemhez tartozott, hiszen gyakran kellett a tűző napon átadnom millenniumi zászlókat, így valójában védtem magam a napszúrástól. Manapság kevesebb utcai rendezvényen veszek részt, ennek ellenére változatlanul hordok kalapot.
- Ön mindig nagyon csinos, öltözködését sohasem éri kifogás!
- Dehogynem! A múltkor fehér szmokingban mentem el valahová, aztán rosszindulatúan megjegyezte egy újságíró, hogy a nyári nadrágkösztümömet magamra kapva eltévesztettem a helyszínt. Nekem már ügyvéd koromban is ki kellett alakítani egy olyan ruhatárat, ami a börtöntől a tárgyalóteremig a legkülönfélébb alkalmakra megfelel. A kosztümben még soha nem csalódtam.
{p}
- Egyedül választ?
- Meghallgatom mások tanácsát, de a végső szó az enyém. Engem sem öltöztetni, sem ruháztatni nem lehet. Ha különleges ruhára van szükségem, azt megvarratom.
- Kivel?
- A varrónőmmel. Tamásiban és Pesten is van egy. Kirívó esetekben megkeresem Náray Tamást. De szívesen vásárolok üzletekben is, ha van rá időm.
- Varrónő tekintetében kétlaki lett. Mennyire változott meg az élete az által, hogy Tamási és Budapest közt ingázik?
- Sok területen kettős életvitel szükséges. Az évek során bele kellett rázódnom abba, hogy mindig tudjam, mi az, ami otthon van és mi az, ami a budapesti lakásomban. Folyamatosan hurcolkodom: téli ruháimat hazaviszem, majd visszahozom.
- S ha valami Tamásiban marad?
- Akkor veszek egyet vagy pótolom mással.
- Nem fárasztó állandóan úton lenni? Mi ad erőt hozzá?
- Sokszor érzem úgy, hogy kiszakadok a mindennapokból, amikor elhagyom a főváros közigazgatási határát. Otthon aztán jöhet a háztartási munka és a kertészkedés.
- Marad ideje a szenvedélyeire? Hogy áll a babagyűjteménye?
- Nem tudom, most éppen hol van, valaki elvitte egy kiállításra.
- Kiírják, hogy "Dávid Ibolya babagyűjteménye" látható?
- Igen. Az anyag már önálló életet él. Ezek persze nem Barbie-babák, hanem több generáció életében szerepet játszó patinás gyönyörűségek, valamennyi ószerestől vásárolt darab vagy emlékezetes vásárfia.
- Baján szőtteskészítő is volt. Honnan ered a népművészet iránti szeretete?
- A múlt század történelmét híven leképező család - szétszakított erdélyi és délvidéki famíliák - önmagában is segített abban, hogy nyitott maradjak a hagyományos kultúrához, ami egyébként otthon is körbevett. Szüleim többnyire szeremlei szőtteseket, illetve száda függönyöket és anyagokat készítettek, én pedig boldogan segítettem nekik, hiszen kiélhettem a kreativitásomat. És ha már a szenvedélyeim kerültek szóba, ide sorolnám a zenét, a könyveket és a sportot is. Ez utóbbi napi 16-18 órás leterheltség mellett nélkülözhetetlen.
{p}
- Mit sportol?
- Nagyon szeretek úszni. A Balatont és a Dunát bármikor átúszom, a medencéket viszont messzire elkerülöm. A természetes víz nyújtotta szabadságérzést semmi sem pótolhatja. Van otthon egy hatalmas fonottkosaram, benne súlyzó, láb- és kézsúly meg egyéb tornaeszköz. Igyekszem minden nap annyi időt kiszorítani, hogy ezeket használhassam, hetente egyszer pedig konditerembe is eljárok. És a futás, a séta is állandóan "kéznél van".
- Ebben a felgyorsult világban olyan teher nehezedik a vállunkra, hogy muszáj valamit sportolni. Már csak a feszültségek levezetése miatt is...
- Tegyük hozzá: az idő vasfoga is fog rajtunk. Mindannyian szeretnénk egészségben megöregedni. A mérhetetlen stresszel járó politikusi pályához szükséges állóképesség és teherbírás elérésében a rendezett családi háttér és sport sokat segíthet az embernek.
- Hagyjuk az idő vasfogát, hiszen remekül néz ki. És hadd udvaroljak tovább: önnel nagyon jó beszélgetni, mert higgadt, megfontolt válaszaival rendkívül nyugodt légkört tud maga körül teremteni. Honnan ez az erénye?
- Úgy gondolom, sok apró tényező együtthatása lehet. Örökség is van benne, hiszen édesapám világa az én életemre is rányomta a bélyegét. És hát a saját tapasztalataim. 1987-ben volt egy súlyos balesetem, nemcsak az autóm lett totálkáros, hanem én magam is. S aki egyszer állt már Szent Péter kapujánál, az utána másként látja a világot.
{p}
- Újjászületett?
- Teljes egészében. Sokan úgy hihetik, ez volt életem legtragikusabb időszaka, de én mégis pozitív fordulópontként értékelem, mert minden változott utána. A családomhoz és az élethez való viszonyom. Az a látásmód, ahogy az ember sorba rakja az élet fontos és kevésbé fontos dolgait.
- Kezdek biztos lenni abban, hogy az embert a tragédia-közeli élmények formálják a leginkább. Nagy bajnak kell történnie, hogy átélője elgondolkozzon az eddigieken és az elkövetkezendőkön? Törvényszerű lenne?
- Ilyenek vagyunk mi, emberek. Néha kell a templom mély csöndje vagy egy tragikus körülmény, hogy elgondolkozzunk az életünkön. Elcsépeltnek tűnhet, de ide kívánkozik: egyik ember életét csak egy másik ember teheti szebbé. Az ő törődése, kézfogása, ragaszkodása. Az összes többi másodlagos. Az életünket mégis a folyamatos loholásra építjük, miközben a természetes értékek és kapcsolatok csorbulnak. Ezen változtatni kellene. A frusztráltság, a kiszolgáltatottság helyett a megértésre, a szolidaritásra, a közösségek fontosságára kellene törekednünk.
- Volt az ön életében olyan pillanat, amikor bántások, kudarcok miatt elgyöngült?
- Nehéz erre válaszolni. Támadások, bántások érnek, de mire ezeket felfogom, addigra kialakul bennem egy erős természetes reakció, hogy csak azért is bebizonyítom az igazam. A hitemben nehezen tudnak megingatni.
- Mi nyugtatja meg?
- Például a zene. Mindig szól az autómban, a dolgozószobámban és odahaza. A hangulatomtól függ, hogy milyen muzsikát hallgatok. Ha Beethoven megy, akkor kiegyensúlyozott vagyok, de ha rosszkedvűen érkezem az irodámba, akkor valami lélekátmosó könnyűzenét teszek fel. És most hoztam Erdélyből egy csángólemezt. De sokat segít egy jó könyv vagy mozifilm is. Sajnos egyre kevesebben szereznek efféle élményeket, mai világunk legnagyobb átka az eltunyulás. Ha pénz és idő hiányában életünkből elfogy a kultúra, kiszáradunk, mint egy szivacs. A száraz szivacs aztán törik, és karcol. Márpedig nekünk lenne fontos, hogy lássunk a világból többet, hogy tartsuk meg magunknak a változás és a változtatás lehetőségét különféle jó hatásokra, hogy befogadóak legyünk.
- A kiszáradó szivacs a jelenlegi média-állapotokat is ragyogóan tükrözi...
- Nincs igény a szivacsot nedvesen tartani.
- Végezetül azt kérdezem: hogyan képzeli el tíz év múlva az életét?
- Arra kérem a Jóistent, adjon egészséget, adjon testi-lelki harmóniát a világ dolgainak megértéséhez, és adjon erőt még sok-sok pozitív elképzelés véghezviteléhez. Még nem értünk a végére a tizenöt évvel ezelőtt elkezdett gondolataink megvalósításához. Szeretném, ha tíz év múlva a magyarok nagy többsége vallaná: a rendszerváltozás és az uniós csatlakozás győztesei lettünk.
- Ebből gondolom, politikusként fogunk találkozni, de én akkor is csak privát életére leszek kíváncsi... Köszönöm a beszélgetést!