Kész lebukások

- Fáradt vagy? - emelem a kezem, hogy megsimogassam a fejét. Lesújtóan néz rám.
- Ne égess már! - sziszegi, s laza mozdulattal fellép a buszra.
Délután vásárolni megyünk. Régóta könyörög, hogy vegyünk egy rendes farmert, az olcsó kínai nadrág már ciki. Lelkesen érkezik, a dolgozatát lobogtatja, hibátlanul sikerült. Cserébe fagyit ígérek, teljes egyetértésben lépdelünk az utcán. A közeli gyorsétteremnél ismerősökre figyelünk fel. A fiam ötödikes osztálytársai - a lányok szolid sminkkel, neonszínű szoknyában, a fiúk hawaii mintás ingben - tömik magukba a hamburgert. Mire felnézek, a gyerekemnek hűlt helye. Csak a hátát látom, ahogy elfordul a túlsó sarkon. Utóbb kiderül: régóta dolgozik azon, hogy az egyik fruska "menőnek" tartsa. Kész lebukás, ha most elmasírozik előtte - az anyukájával...
A kamasz filmet kér a tizenkettedik születésnapjára. Horrorfilmet. Másfél órája csatározunk az üzletben. Ő eltökélten szorítja magához a Véres sírhant és a Félkezű sorozatgyilkos című alkotásokat, én pedig elszántan küzdök ellene. Végül kiegyezünk: a tóból felbukkanó szörny átlag másfél percenként harap ketté egy embert. Otthon berakja a videokazettát, én tüntetőleg kivonulok a szobából. Öt perc múlva bepislantok, s látom, hogy a fiú falfehér arccal mered a képernyőre. Egyszer csak felpattan, s filmet cserél. Majd egész este önfeledten bámulja azt a rajzfilmet, amit már óvodás korában ronggyá nézett...