Vérszerződés kólával

Valószínűleg remek kaland - máskülönben nyaranta nem jönnének vissza táborozni a gyerekek az isten háta mögötti, bodrogközi sztyeppére, a Kisrozvágy határában pár éve felépített Berzseny faluba. És a fiúk nem kötöttek volna az idén szabályos vérszerződést, hogy jövőre újra találkoznak. Bár döntésüket nem erjesztett kancatejjel, azaz kumisszal, hanem csak a tábori büfé kólájával öblítették le, szándékuk megmásíthatatlannak tűnt.
A régészek szerint az új hazát kereső nomád magyarok először itt vertek tanyát. Az Árpád-kori magyar települést felidéző, tizenhat hektáros skanzen legmagasabb pontjáról, a látófa tetejéről messzire látszik az érintetlen táj, a Tisza és a Bodrog mocsaras ártere és a Zempléni-hegység fenséges vonulata.
Rekkenő hőség, délutáni csendes pihenő. Miközben a fiúk lustán heverésznek szaunaklímájú jurtájukban, a lányok gyöngyöt fűznek egy kör alakú faépület lócáin. Lábuknál a fehér Csikasz és a fekete Bogáncs, a két tábori puli liheg. Most éppen tizenhat gyerek táborozik itt egy hétig. Nyolc fiú, nyolc lány az ország minden tájáról, májustól szeptemberig tartó, egyhetes turnusokban, 25 ezer forintért.
{p}
- Anyukám is megkérdezte, hogy is bírjuk ezt a nomád életet - nevet a nyíregyházi Déli Eszter. - Hát, jól! Igaz, hogy zuhanyozni csak reggel és este, Kisrozvágyon lehet, meg nincs lehúzós vécé, csak "pottyantós" a jurták mögött. Az egyik jurta a fiúké, a másik a miénk. Hálózsákban alszunk, éjszaka csonthideg van, napközben pedig fel lehet főni a sátorban - és közben a fiúk jurtája felé sandít, ahol szerinte mindig tömény lábszag terjeng, és óriási a kupi.
Eszter mellesleg felgipszelt karral gyöngyöz. Nem a lovak miatt, dehogy, tiltakozik, még otthon esett le a bicajról. Az itteni lovak szelídek, és nagyon megérzik, ha szeretik őket.
- Én négy éve lovagolok. Szittya a kedvencem, Tamás bá' lova - veszi át a szót a pesti Gulyás Boglárka, aki Tamás bá'-n a skanzent alapító és táborvezető Petraskó Tamást érti. A lányok jól kijönnek egymással, mondja. A fiúk? Kicsit zűrösebbek. Két srácot például egy másik jurtába űztek, és nem hajlandók elárulni, miért. Egy horkolós fiút meg át akartak passzolni hozzájuk. Naná, hogy nem hagyták!
Gyanítom, bár szó nem esik róla, a fiúk "vezére" a debreceni Petrov Csaba. Nyurga, értelmes srác. Sokat olvasott a honfoglaló magyarokról, íjászati egyesületi tagként versenyekre jár, ő találta ki a "vérszerződést" is. Az íjászatról, lóápolásról, felnyergelésről valóságos kiselőadást tart.
- A lovaglást könnyű megtanulni. A felnyergelés egy profinak is legalább negyed óra. Az íjászathoz nemcsak ügyesség, izomerő is kell. Az íjak erejét fontban mérik. Egy font fél kiló. Mi, fiúk - és most ő sandít a gyöngyfűző lányok felé - elbírjuk a 29 fontos íjakat is, ami a lányoknak nem kötelező. A héten íjászpályát is építünk, mi talicskázzuk hozzá a homokot. Tamás bá' kitűnő edző. Verhetetlen a lovaglásban, és az ország egyik legjobb íjásza.
Amikor megkérdem a fiúkat, melyikük élne a honfoglaló magyarok korában, egyedül Csaba az, aki szívesen belekóstolna. A többiek tanakodva ingatják a fejüket. Elvégre kemény világ az, ahol nem napköziben főzik az ételt, hanem azt eszik, amit lőttek maguknak. És a döntő ellenérv: a hunok nem fociztak, amit nekik a táborban korlátlanul szabad.