Jogi esetek

Egy férfinak három gyermeke volt: egy lánya az első házasságából és két fia a másodikból. Halála után - mivel végrendeletet nem készített - a leszármazottak egyenlő arányban örökölték a vagyont. A hagyaték átadása előtt azonban a két fiú ügyvédet kerített, és hamarosan felmutattak egy tizenöt éves öröklési szerződést, amelyet az apjuk kötött velük, és amely szerint minden vagyonát őrájuk hagyta, féltestvérükre viszont semmit. A dokumentum azonban nem eredeti volt, hanem másolat, ezért nem lehetett automatikusan elfogadni.
A hagyatékot átadó közjegyző megkérdezte a feleket, hogy mit szólnak a dologhoz, és a lány - ügyvédi segítség nélkül, nem értvén, miről van szó - aláírt egy nyilatkozatot, hogy elfogadja az öröklési szerződésben foglaltakat, vagyis hogy ne kapjon semmit az apja vagyonából. Csak lassan derengett fel előtte, hogy mi történt - ekkor ment el egy ügyvédhez, segítségét kérve. Kiderült, hogy az előkerült öröklési szerződéssel nagyobb baj is van annál, mint hogy nem eredeti, hanem csak másolat. Vagyis feltételezhetőleg nem valódi. Most azokat a lépéseket vesszük sorra, amelyekkel ezt bebizonyították.
A hagyatéki tárgyaláson először mindhárom gyermek egyenlő arányban kapta a vagyont. Az öröklési szerződés nem végrendelet, amelyről az örökösök esetleg nem is tudnak, hiszen azt maguk is aláírják. A két fiúnak a hagyatéki tárgyaláson szólnia kellett volna, hogy létezik egy ilyen dokumentum, és keresik - kivéve, ha akkor még nem létezett. Az öröklési szerződés arra vonatkozott, hogy a fiúk ellátják-gondozzák apjukat, és később ők öröklik a házat: ilyen esetekre elidegenítési és terhelési tilalmat szokás bejegyezni az ingatlan-nyilvántartásban. Ilyen bejegyzés azonban nem volt.
A dokumentumban szerepelt ugyan, hogy nem kívánják az öröklési szerződés ingatlan-nyilvántartásban való rögzítését, csakhogy ez gyanús. A bejegyzés törvényi biztosíték, amely nemcsak attól véd, hogy az örökhagyó a gondozás ellenére másnak adja oda az ingatlanát, hanem a halál beállta után bizonyítja, hogy az örökösöknek joguk van a hagyatékhoz - miért hagyták volna el szándékosan, mikor sejteni lehetett, hogy a harmadik gyermek is részesülni szeretne az örökségből? A következő furcsa mozzanat: az apa arra hivatkozik, hogy lánya őt nem gondozta, sőt balesete után sem látogatta meg, és nem részesítette házi ápolásban.
Kitagadni, tehát a minimális örökétől is megfosztani valakit csak súlyos, törvényben meghatározott okokkal szabad. Az, hogy valaki nem ápolta édesapját - ha erre volt más családtag, aki megfelelően el tudta látni a feladatot -, nem ilyen. De az igazán érdekes része a dolognak most jön: az apa súlyos balesete nem tizenöt, hanem öt évvel a halála előtt történt. Neheztelhetett azért, mert a lánya nem látogatta meg, de ez nem kerülhetett bele egy olyan szerződésbe, amelyet tizenöt éve írtak. Ráadásul a házi ápolás mint jogi szakkifejezés szintén csak öt éve létezik - tehát a szerződést nem írhatták tizenöt évvel ezelőtt.
Láthatjuk, hogy ebben az esetben csupa olyan jel vezetett az igazsághoz, amelyet jogban járatlan ember soha nem venne észre. Jó rokonként és belátva, hogy nem sokat segített idős édesapjának, a lány elfogadott egy hamis dokumentumot - mindezt csak azért, mert nem vitt magával ügyvédet a hagyatéki tárgyalásra. A jogban való laikus járatosságnak vannak határai: valódi jogtudatosság sok esetben az, ha tudjuk, hova és mikor kell ügyvédet vinni.