Gólt fejelt a bicebóca csatár

"Ez nem különösebb érdem, csak meg kellett hozzá öregedni" - mondja szerényen, de szeméből hetvenkét évét meghazudtoló életöröm sugárzik. Személyében egyszerre van jelen romantika, vasszigor, önfegyelem és humor. Beszélgetésünket stílusosan az "iskolapadnál" kezdjük.
- Baranya megyében, németek által lakott, zárt faluközösségben nőttem fel. Szabaron mindenki németül beszélt. Az elemiben volt ugyan heti két magyaróránk, de ott csak magoltuk a szövegeket, és fogalmunk sem volt, hogy mesét, történelemleckét vagy földrajzot mondunk. Ha megkérdezték, mit tudunk a mohácsi vészről, csak hallgattunk. De ha azt mondták: "Fiam! Midőn Lajos..." - már daráltuk is: "Midőn-lajos-szekszárd-alá-ért, országgyűlést-tartott, és-ment-a-végzetes-mohácsi-csatatérre..." Látja, ma is tudom. És lám, végül tanár lettem. Magyartanár. Soha nem úgy tanított, ahogy elvárták, mindig a maga feje után ment. Szigorú volt. De amikor jónak látta, felült a padra, a gyerekek orra elé, és regényeket olvasott nekik. Azt szerettem volna elérni, hogy tanulják meg élvezni az olvasást. Meg akartam mutatni, hogy bár kis nép vagyunk, de az irodalomban világhatalomnak számítunk. Hogy sikerült-e? Múltkor az utcán odajött hozzám egy húsz éve végzett, kutyaütő tanítványom. Elfelejtette az egyik novella végét, arra kérdezett rá. Két évtized után...
A bicegős, kicsi emberke körül nemcsak tanítási órák alatt gyűlt össze a gyereksereg. Akkor volt boldog, ha a tízperces szünetekben velük focizhatott és pingpongozhatott.
- Bizonyítani akartam, hogy én is érek annyit, mint egészséges társaim. Asztaliteniszezni felnőttként kezdtem, ötvenéves koromig kizárólag az egészségesek közt versenyeztem. Többször nyertem pedagógusi megyebajnokságot, és tagja voltam a nemzeti mozgássérült-válogatottnak.
A tanár úr a pingpong mellett - mivel bekerült egy jól sakkozó társaságba, ahol nem akart kikapni - kiváló sakkozóvá képezte magát. Mellesleg pedig alapított egy ifjúsági fúvószenekart. A zenekar miatt tízféle hangszeren tanult meg. Legnehezebb dolga a nagy helikonnal volt, összeroskadt alatta. A siker itt sem maradt el. Tanítványaival számos hazai és nemzetközi fellépésen vett részt.
Talán sofőri pályafutása az egyetlen, melyen nem termett számára babér:
- Vettünk egy speciális Hycomat Trabantot, és egyik kollégámmal útnak indultunk. Menet közben énekelni kezdtünk. Ő vitte a dallamot, én terceltem hozzá. Végül a bátaszéki kanyarban "beterceltünk" autóstul a templomba...
Élete legnagyobb sikerének azt tartja, hogy rátalált feleségére, aki negyvenöt éve áll mellette, nézi el hóbortjait és veszi le válláról az otthoni terheket.
- Egyszer, még diákként, bekerültem az osztály focicsapatába - mesél el búcsúzóul még egy történetet. - A többiek elkéstek, és csak velem együtt volt meg a tizenegy fő. A polgáristákat még soha nem sikerült megvernünk. Már akkor sem tudtam használni a bal lábamat. Azt kívántam, bárcsak egyszer hozzáérhetnék a labdához. Az utolsó percben lehetetlen szögből beadták, pont oda, ahol álltam. Csak fejelnem kellett, és gól! Ezzel nyertük meg a mérkőzést. Talán ennek örültem életemben a legjobban.