Összeomlást hozhat az öregedés

Nyugdíjba megy 2008-ban a második világháború utáni népes generáció első évfolyama. A fejlett ipari államokban a háborút követő népességrobbanás (baby-boom) után folyamatosan csökkent a gyerekek száma, ami 2050-re egészen elképesztő helyzethez vezethet: a lakosság negyven százaléka, az aktív - tehát dolgozó - népesség hatvan százaléka lesz hatvan év feletti. Az ebből következő első probléma mindenki számára nyilvánvaló: ha mindenki nyugdíjas, ki fog dolgozni, vagyis kinek a befizetései tartják életben a nyugdíjrendszert? A baby-boom generáció nyugdíjba vonulásával nemcsak az a baj, hogy nincs, aki tagjai helyébe lépjen. Távozásukkal búcsút inthetünk mindannak a szakmai tudásnak, amellyel rendelkeznek, ez pedig olyan szakemberhiányt idéz majd elő, amely végzetes lehet a fejlett országok gazdaságára. A jelenleg munkavégzési korba lépő fiataloknak ugyanis bizonyos szakmákhoz nem fűlik a foguk. A tanulmány szerint különösen nehéz helyzetbe kerül az egészségügy, a termelés, az energetikai szektor és a közszféra. Nővér- és orvoshiány már most is van: elképzelhetjük, mekkora gondot okoz ez, ha a népesség majdnem fele idősebb lesz hatvanévesnél.
A napjainkban sokat emlegetett tanulmány szerint a gyárakból kivesznek a gépészek és technikusok. A magasabban képzettek közül már ma is nehéz természettudományos és műszaki végzettségűt találni: az Egyesült Államokban a 2018-ig nyugdíjba vonuló kétmillió szakember helyére összesen kétszázezer tud lépni. Európában sem kedvezőbb a helyzet. A termeléssel kapcsolatos ágazatokba már kikerültek a munkásfelvételre hívó táblák. Az egyetemek, a főiskolák pangnak az ürességtől.
{p}
A tanulmány egyenesen a hanyatló Római Birodalmat említi példaként: csak ott és akkor következett be a társadalom ilyen mértékű elöregedése. A párhuzamot folytatva: a jóléti államban senki nem akarja összepiszkolni a kezét kémcsővel és gépzsírral. Ezért fordult el a Nobel-díjasairól híres Németország fiatalsága is a reáltudományoktól, amelyek alapját képezik a kutatás-fejlesztésnek és ezzel a gazdaságnak is. Hasonló a helyzet az Európai Unió minden régi tagállamában, de Magyarországon és az Egyesült Államokban is. Kivétel az újonnan jött gazdasági nagyhatalom, Kína: ott az egyetemi hallgatók negyven százaléka szerez műszaki vagy természettudományi diplomát.
A szakértelem hiányát a képzésben lehetne orvosolni, azonban itt is gondok mutatkoznak szerte a világon. Van-e kiút? Amíg az említett népes generáció aktív, addig a problémák egy része nem mutatkozik, sőt inkább a munkanélküliség leszorítása a cél (Magyarországon a pályakezdők vannak a legnehezebb helyzetben). Ez a trend azonban 2008 és 2018 között megfordul, és a vállalkozásoknak egy olyan helyzethez kell alkalmazkodniuk, amikor a megfelelő szaktudással rendelkező munkavállalókért és nem a munkahelyekért folyik kiélezett verseny. Európában ez a küzdelem azonban már ma is meglehetősen egyenlőtlennek mutatkozik.
Ázsia sosem látott ütemben bővíti gazdaságát. Kínában kormányprogramot kellett készíteni a gyors ütemű fejlődés megfékezésére. Nem nehéz elképzelni, hogy a nyersanyagok tekintetében dúsgazdag, 1,3 milliárd ember lakhelyéül szolgáló Kína, a Föld legősibb kultúrájának bölcsője néhány évtized múlva milyen erőfölénybe kerül. Míg Amerika és Ny-Európa a terrorizmussal, politikai válságokkal és az egyre fölfelé kúszó nyersanyag árakkal és munkabérekkel küszködik, nehezen tud ellenállni a keleti fenyegetésnek. Mindez nem csak gondolat-kísérlet. A Szilikonvölgy élenjárói a Csendes óceán mellől az Indiai óceán mellé települnek, az ipari óriások egymás után nyitják meg kínai üzemeiket, egy-egy különleges kedvezményeket kínáló kínai tartományban. A Volkswagen vagy a NOKIA már nem is titkoltan kizárólag ázsiai befektetéseitől reméli a fellendülést.
A munkáltatónak tudatosan kell arra törekednie, hogy a munkavállaló elégedett legyen vele, lehetőséget kell adni a fejlődésre - hogy a vele megszerzett tudás profit formájában nála gyümölcsözzön. A sok aggasztó előrejelzés között ez az egyetlen pozitív: a szakemberhiány közepette az ember értéke megnő.
{p}
Elöregedés és munkanélküliség Magyarországon
A háború utáni baby-boom Magyarországon is bekövetkezett, és bő tíz évig tartott, 1945 és 1956 között. A munkaerőhiány, illetve a társadalom elöregedése, a nyugdíjrendszerek válsága körülbelül hasonló tempóban fog bekövetkezni, mint Nyugat-Európában. 2050-re száz aktív emberre 25 nyugdíjaskorú juthat, ami azt jelentheti, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerek összedőlnek, és nagyobb szerepet kap az öngondoskodási elv, vagyis hogy az ember nem az államnak utal át egy összeget minden hó végén, hanem biztonságos helyre - bankba, befektetési alapba, párnacihába - fekteti a pénzét, majd nyugállományában előveszi és éldegél belőle. Jelenleg még aktív a népes generáció, többek között ezért szenvednek hátrányt a pályakezdők a munkaerőpiacon - az adatok szerint ők az összes munkanélküli 21,5 százalékát képviselik. A Központi Statisztikai Hivatal 2005. II. negyedévi jelentése szerint a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék (az időarányos tavalyi csak 5,8 százalék volt), de még így sem érjük el az uniós átlagot. Jelentős problémát emellett a feketemunka okoz: ez a becslések szerint félmillió munkavállalót érint. A kormány a Start programon keresztül a járulékok egy részének elengedésével próbálja serkenteni a munkáltatókat, hogy alkalmazzanak pályakezdőket, és lépéseket tett a feketemunka kifehérítésére is - az eredményekre azonban még várni kell.

Általános műveltség - az egyetemről
Oktatási politikát kitalálni a legnehezebb dolgok egyike a világon, talán ezért nem sikerül Magyarországon sem. Embereket képezni időigényes, ilyen messzire nem könnyű előrelátni - ráadásul a szülők és gyerekek nem is veszik jó néven, ha pályaválasztásukba beleszólnak. Annyi bizonyosan elmondható, hogy az elmúlt években felduzzasztott létszámú felsőoktatás mellett háttérbe szorult a szakképzés - vagyis sok a diplomás, kevés a gépésztechnikus. Hiszen nemegyszer olvassuk az újságban, hogy jönne a befektető, építene gyárat, ha lenne kéznél a kisvárosban háromszáz okleveles lakatos. Erre logikus lépés lenne, hogy mostantól mindenki lakatosnak tanuljon, hiszen állástalan magyartanárból már van elég, csakhogy ha a következő befektető háromszáz kárpitosra tart igényt, megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Mert vállalkozó lakatos, kárpitos szintén van annyi, amennyi szolgáltatóként szükséges.
Ha megnézzük a KSH felmérését arról, melyik felsőoktatási szakra hányan jelentkeztek és hányat vettek fel közülük, egészen furcsa számokat találunk. Tudjuk, hogy hiány mutatkozik informatikusból és műszaki szakemberből - ehhez képest mindkettőnél az első helyen jelentkezők 76-77 százalékát vették fel, vagyis csak a leggyengébbeket nem. Az is köztudomású, hogy kezdő jogászként, médiasztárként és magyartanárként elhelyezkedni gyakorlatilag lehetetlen, ehhez képest a jogi és bölcsészkarokra első helyen jelentkezőknek kevesebb, mint felét veszik fel. A legnagyobb tülekedés a statisztika szerint a rendőraspiránsoknál van, a legizgalmasabb számot pedig a hittudományi iskolák produkálják: itt ugyanis az első helyen jelentkezettek 132 százalékát veszik fel, vagyis gyakorlatilag mindenkit, plusz azokat, akiket a többi iskola elutasított.
Az úgynevezett slágerszakok népszerűségének a kulcsa egyszerű: a szegedi jogi kar dékánja, Szabó Imre adta a kezembe. Szerinte annak ellenére, hogy jogászi állás ma Magyarországon nincs, érdemes jogot tanulni, mert az segít a boldogulásban. Hasonló mentalitással vágnak neki emberek a közgazdasági egyetemeknek, a nyelvszakoknak is - nem tudják, mit tanuljanak, s addig is szereznek némi általános műveltséget. Ezek az egyetemi diplomák lassan az érettségi szerepét veszik át, miközben a munkaerőpiac informatikusért és mérnökért sír.