Nénje ajándéka

Előtte, kerek, faragott széken két évtizeddel idősebb nővére foglal helyet, elegáns, zárt kosztümben, utánozhatatlanul egyenes derékkal, keresztbe vetett lábain fényes harisnya. A szerényen díszített fát nézi, mosolyog. Őt már jó ideje nem faggathatom. Azonban Nénje (mindenki így szólította), mint élete során mindig, azon túl is tudja, mit kell tennie: emlékek sorát küldi felém.
A fotón még szépen formált, sötét haja van - milyen furcsa így! -, sok-sok évvel később csakis fehér konttyal láttam. Emlékszem, mindig törülközőt terített a vállára, amikor hosszú haját fésülte, majd - biztos, ami biztos - gondosan megkefélte ruháját, nehogy egyetlen hajszál is elcsúfítsa. Hiába, precíz postáskisasszony volt. Ezt a tulajdonságát le sem tagadhatná, a kép is árulkodik: a szőnyegrojtok úgy állnak egymás mellett vigyázzban, mint hadseregben a katonák. Később nekem is tanítgatta, hogyan kell őket mindennap szépen elrendezni.
A családi legendáriumból tudom, hogy Nénjének egykor jó vágású, bajszos, katonaember udvarolt. Össze is kötötték volna tán életüket, ha nem marad hirtelen árván nyolc kisebb testvére. Nénje ekkor egy pillanatig sem gondolkodott, szerelmét és jövőjét feláldozva a kicsik felnevelésének és támogatásának szentelte életét. Mikor a nagymamám mint legkisebb is férjhez ment (akkoriban elég későn, harmincéves korában), a szeretett nővér hozzájuk költözött. Így történt, hogy nekem tulajdonképpen három nagymamám volt.
Nénje életében bizonyára voltak különösen nehéz és csodaszép karácsonyok egyaránt, de akárhogy is erőltetem az agyam, emlékeimben mindig ezzel a meghatározhatatlan belső erőt és békét sugárzó tekintettel látom. Ő volt az, aki sosem engedte, hogy a csomagolópapírt széttépjük vagy eldobjuk. Boldogan lubickoltunk az ajándéktenger közepén, mialatt ő a háttérben szorgosan simítgatta és hajtogatta a félredobott díszes csomagolóanyagokat. Még a szaloncukor papírját sem hagyta veszendőbe menni, körmeivel kifényesítette, majd a következő évben diót csomagolt belé. Mindig tett vázájába néhányat a nagy karácsonyfáról levagdalt ágakból, és a fényes diókat azokra lógatta. Azt is megsúgta nekem, hogy az ajándékot a Jézuska hozza, aki a Jóisten fia. Mikor tiltakoztam, és kérdőre vontam, hogy hol van az Isten, ő csendesen a szívemre mutatott: "Itt!" Nénje sok éven át egy csomagot rejtegetett szekrényében. Hiába faggattuk, nem árulta el, mire szánja. Bár sose kaptuk volna meg! Halála utáni karácsonyon az a csomag ott állt a fa alatt, benne virágmintás étkészlet, és rajta a felirat: "Nehogy szomorkodjatok ám, boldog karácsonyt!"