Szakaszd le a percet!

- Érezted már? Meglátsz valakit, és nem tudod elengedni, meg kell ismerni, játszani, átalakítani, ellopni a lelkét, fénnyel rajzolni testét, megállítani az időt, érezni, most már örökké a miénk. Ez a fotográfia nekem.
Mindig úton van. Többnyire már csak Pest és Fonyód közt. Több mint harminc éve azonban elment az országból: úgy érezte, kevés itt az ember. Sokat tanult Londonban, Párizsban, aztán hazajött. Miért? Most már úgy gondolja, idejön helyette a világ.- Vannak napok, amikor egy-egy helyen nem tudok megmaradni, menni kell. Ilyenkor a megszállottságomba menekülök és a természetbe. Ezért kerültem vissza a dunántúli szülői házba, az ősi földre. Apám kertjébe. A kertünkbe. Neki a kert volt a mindene, nekem a fotográfia.
Aztán a kettő összeérett. Apa és lánya. Kert és fénykép. A néhány hónapos Lilike egy öreg fateknőben. Eszter lenge ruhában, földig érő kenderkóc hajjal. Józsi bácsi tollas kalapban, harmonikával. Apám kertje - ez lett az album címe is.- Sokszor kínoztam azzal, hogy a kamerám elé állítottam, mint sok más idegent is. Tudom, csak a kedvemért állt a gép elé, mosolyogva, közben meg-megjegyezve: "Siess, dolgom van." Négy éve ment el. Anyám korábban. Mindennap megkérdezem, miért vagyok a világon. Már pontosan tudom, mit nem akarok csinálni. És lassan azt is érzem, mit fogok ezután tenni.

Nem szomorodtam el, mondja. Nincs abban semmi elkeserítő, ha az ember végre hazatalál, a családjához, a gyökereihez.
- Valaha például gyűlöltem a kertben kapálni, de a betegeskedő apám helyett megtettem. Aztán megváltozott ez is. Ha mostanában álmodom vele, ilyen párbeszédek jönnek elő: "- Te, papus, melyik paradicsomot vessem el? - Azt a madzag melletti törpét. - Azt, amit én kisaranyosnak neveztem el?" Az egyszerű dolgok a legszebbek, de ezt sok ember kevésnek érzi.
Ránk esteledett. Ne most válogassunk képeket, mondja. Majd holnap, gyere el újra. Mindig félbehagyok ezt-azt, hogy várjon rám, mert ha valami elkészül, azáltal mindig meghalok kicsit. Újat kell keresnem, amiért újra érdemes élni. Teljesen mindegy, mit. Ha az ember elkezd unatkozni, vége.
{p}
- Nemrég egy barátom kinyitotta a felesége komódjának fiókját, és egy selyempapírba tett kis csomagot vett elő, izgalmas fehérneművel. Akkor vették, amikor először voltak New Yorkban. És a felesége sohasem viselte. Egy különleges alkalomra szerette volna felvenni. Odament az ágyhoz, és a fehérneműt a felesége többi holmijához tette, amit a temetkezési vállalattól hozott haza. Hozzám fordult, azt mondta: "Ne tartogass semmit egy különleges alkalomra; amíg élsz, minden nap különleges." Ezek a szavak változtatták meg az életemet. Ma sokkal többet olvasok, és kevesebbet takarítok. Kiülök a teraszra, és élvezem a tájat, anélkül, hogy a kertben lévő gazra figyelnék. Több időt töltök a barátaimmal, kevesebbet a munkával. Mindennap használom a kristálypoharaimat. Nem mulasztok el és nem odázok el semmit, ami az életünkbe örömet és nevetést hozhat. Azt mondom magamnak, hogy minden nap, minden óra és minden perc különleges.