Kinek mondjam el?

Kedves Krisztina!
Nyáron házasodtunk össze a férjemmel, és mivel nem volt elég pénzünk, jelenleg a szüleimnél lakunk. Tulajdonképpen jól kijövünk velük, mégis úgy érzem, szerencsésebb lenne külön élni. Csak hát erre semmi esélyt sem látok, és ez nagyon elkeserít. Én a helyi varrodában dolgozom, a férjem egy asztalosüzem alkalmazottja. Nem hinném, hogy a kettőnk szerény fizetéséből valaha is meg tudnánk teremteni a saját otthonunkat. Felvetődött, hogy próbáljunk szerencsét az ország gazdagabb részén, de én nem szívesen hagynám itt a falunkat. A férjemnek lenne lehetősége munkát vállalni Németországban is, ott biztosan össze tudná kicsit szedni magát - de akkor meg mi lesz a házasságunkkal? Dönteni nem tudunk, így marad az örökös elégedetlenség, ami, félek, előbb-utóbb megmérgezi a kapcsolatunkat.
Üdvözlettel:
M. Viktória

Kedves Viktória!
Érthető-e az elégedetlensége? - kérdezem magamtól, és hosszas tépelődés után azt gondolom, nem. Nem érthető, hisz van munkahelyük és fedél a fejük fölött - ami manapság nem is olyan általános. Ezt a helyzetet pedig nem árt megbecsülni. Nem érthető elégedetlensége azért sem, mert nincsenek még egyéves házasok. Tudja, kedves Viktória, hányan kezdik közös életüket albérletben vagy - hasonlóan önökhöz - a szüleiknél? Persze nem muszáj elfogadni ezt a helyzetet, lehet többre vágyni, akkor azonban a változásért tenni is kell valamit. Ez pedig áldozatokkal jár. Akár azzal, hogy egy darabig aláveti magát a távházasság erőt próbáló, de nem feltétlenül kudarccal végződő intézményének, akár azzal, hogy ideiglenesen vagy örökre lemond a falujáról. Hogy melyik kisebb áldozat az ön számára, azt maga helyett más nem döntheti el. Én csupán néhány gondolattal segíthetem ebben.
Ismerek olyan fiatal házasokat, akik hétköznapjaikat egymástól hetven kilométerre lévő két városban élik, oda köti őket a munkájuk. Az együtt töltött hétvégéket ünnepként élik meg, örülnek egymásnak, a férj virággal érkezik, a feleség péntek-szombat-vasárnapra gyertyafényes vacsorát tálal, lángol a szerelem. De láttam persze olyanokat is, akik között a távollét alatt kihűlt az érzelem.
Szép, hogy ragaszkodik falujához, de életében most már elsődleges szempont új családjának, férjének és leendő gyerekeinek az érdeke. Amennyiben az ő érdekük azt kívánja, hogy máshol teremtsen otthont, akkor ehhez össze kell szednie az erejét.
Végül nem értem, miért nem vetődött fel önben több megoldási lehetőség. Ha például munkája mellett másodállásban vállalkozó lenne, biztosan akadna a faluban néhány feladat. Nemrég varrattam egy ruhát, a varrónőm tízezer forintot keresett vele. Ilyen tarifával szert lehet tenni egy kis mellékesre. Végezetül: férje is előbb-utóbb saját lábára állhat, nem kell alkalmazottként megöregednie. Tudom, hogy egy asztalosműhely kialakítása nem olcsó mulatság, de apránként, hitelből, pályázatból (vagy adott esetben a lagzis pénzből) biztosan el lehet indulni.
Szóval sokfajta megoldás létezik, de elégedetlenkedés és tétlenkedés helyett dönteni és cselekedni kell. Remélem, sikerülni fog!
Üdvözlettel:
Kemény Krisztina