Mit üzen a csucsorka?

A szerelmesek napjának névadója állítólag római pap volt, Claudius császár idejében élt, a III. század közepén. Többször tiltakozott a kegyetlen uralkodó bánásmódja miatt, ezért tömlöcbe vetették. A legenda szerint visszaadta a börtönőre lányának látását. Mielőtt 270. február 14-én kivégezték volna, érzelmes levelet küldött a lánynak a mára szállóigévé vált aláírással: "a te Valentinod". Egy másik történetben Claudius egy időre betiltotta a házasságkötéseket, ám a fiatal pap titokban összeadta a szerelmeseket - akkor még nem is sejtve, hogy egyszer milyen népszerű lesz ezen a napon esküdni.

Vallomás a lábtörlőn
A szerelmesek napja évszázadokon át újabb és újabb szokásokkal gazdagodott. Az ókorban ilyenkor a felcseperedett lányok neveit egy faládában összegyűjtötték, amelyet szép sorban fiatal, nőtlen férfiak húztak ki. Ha a "kisorsolt" kapcsolatból szerelem lett, a párt a következő évben február 14-én összeadták. A középkori Angliában az a hiedelem járta, hogy akibe a házból kilépve elsőként botlik bele az ember, az lesz a párja. El tudják képzelni, micsoda ügyeskedés szükségeltetett ahhoz, hogy a fiatalember épp a megfelelő időpontban találtasson - persze "véletlenül" - a kiszemelt hajadon házának kapujában! Az eladósorban lévő francia leányok, minden kényelmetlenséget vállalva, babérkoszorút tettek a párnájuk alá, hogy ily módon megálmodják, ki lesz életük párja.
A nyugati országokban ismét fénykorát élő Valentin-nap jó tíz éve terjedt el nálunk, azóta vagyunk mi is a bóvliárusok világméretű titkos összeesküvésének áldozatai. Egész szívecskeipar épült az "ünnepre" a vörösben pompázó kispárnától a lerágható bugyin át a malacságokat dörmögő plüssmaciig. A gagyidömpingben a virágon kívül jóformán csak a szív alakú csokoládé emészthető, amely a műfaj szentimentális jellegéből adódóan legalább garantáltan édes.
Az "I Love You" feliratú lábtörlő viszont komoly aggodalomra ad okot az ötletgazda és nem utolsósorban a tisztelt ajándékozó elmeállapotát illetően. Képzeljük el, hogy sáros hótaposónkat naponta kedvesünk forró vallomásába töröljük...
A magyar néphagyomány, bölcsen, nem szűkítette le a szerelmi kötések és vallomások idejét egyetlen névnapra, a teljes februári farsangi szezon nyitva állt a csábító érzelmi varázslatokra. Valljuk be őszintén: minden korban főleg mi, nők voltunk-vagyunk kaphatók a legképtelenebb párfogó praktikákra. A fejlődés talán csak annyi, hogy ma már kevésbé vesszük fel a kiszemelt férfiú lábnyomát a hóból, hogy eláshassuk a küszöb alatt, minek következtében az illető még abban az évben megkéri a kezünket - már ha sikerült valami furfangos csellel rávenni, hogy átlépje azt a bizonyos küszöböt.

Ebszőr a pogácsában
Mennyivel egyszerűbb módszer volt beinvitálni és megkínálni a legényt, mondjuk, a farsangi pogácsába sütött szerelmi serkentővel. Az ábrándoktól túlfűtött leányzók a cél érdekében aztán állítólag nem finnyáskodtak (pláne, hogy nem nekik kellett megenniük!), belesütöttek a süteménybe az éjfélkor a kutya farka aljából tépett szőrtől kezdve a körömdarabkáig szinte mindent. Érdekes, hogy a borba és a pálinkába sokkal "barátságosabb" összetevőket adagoltak: aranypénzt azért, hogy gazdag legyen a vőlegény; mézet azért, hogy megédesítse a szerelmet; páros gyümölcsöt (például cseresznyét) azért, hogy a fiú észrevegye a lányban a neki termett feleséget.
{p}
Pántlikás gatyamadzag
Azért a legényeket sem kellett félteni! Az epekedő fiú a leány pántlikáját összekötözte a gatyamadzagjával, elásta éjfélkor a keresztútnál - a nagyobb hatás kedvéért teliholdnál -, majd a négy égtáj felé köpött. Ezután megpördülve elhajította a botját, s amerre az mutatott, arra indult el.
És ha végre szerelembe estek? Újabb szokások következtek. Az udvarlásnak megvoltak a maga szigorú, ám egyértelmű "intézményei": a mulatságok, ötórai teák, ahol a fiatalok mindig szem előtt voltak, hiszen a lányokra éber gardedámok vigyáztak. A dörzsöltebbek persze egy kis szíverősítővel könnyűszerrel álomba szenderítették a kedves mamát egy hajnalig tartó szüreti bálon!
Aztán, ha a fiatalok kellőképpen összemelegedtek, meg lehetett ejteni az első hivatalos látogatást a lányos háznál, gondosan mederben tartva a beszélgetést a szülők hogylétéről meg az aszályos időszak kártékonyságáról. Távozáskor a legény pontosan tudta, hányadán is állnak egymással: ha a kabátját (szűrét) az ajtó mellett találta, nem nyerte el a szülők tetszését. Bárhogy is éreztek egymás iránt a fiatalok, a legény jobban tette, ha újabb lányos házat keresett.
A szokások azóta nagyot változtak. Nemcsak a szűrök kerültek múzeumi tárlókba, hanem a szülők "hatásköre" is jócskán csorbult. Jóformán egyáltalán nem szólhatnak már bele gyermekük párválasztásába - hiába is rakosgatnák ide-oda az udvarló farmerdzsekijét...

Fokhagymát a málészájúaknak
Két évszázaddal ezelőtt, ha az eladósorban lévő leány fehér orgonát kapott egy fiatalembertől, a féltő mama bizony törhette a fejét: vajon a virágcsokor a forró érzelmek első kinyilatkoztatása, esetleg a viszonzott szerelem diadalkiáltása, avagy csupán a hazafias lelkű honatya lelkesedése? Alapos növénytani képzettség nélkül hoppon maradhatott az az udvarló, aki nem ismerte fel a hölgytől kapott csucsorkát (az ebszőlő virágát), és nem fejtette meg az üzenetét, miszerint "ha az éj leszáll, sötét palástja elborítja a földet, elvárlak". Márpedig ha a férfiú elmulasztotta az éjszakai látogatást, másnap akár egy fej fokhagymát is rejthetett az újabb küldemény. Vagyis a leányzó így hozta málészájú lovagja tudomására, mennyire megveti.
{p}
Jócskán megnehezítette a társalgást, ha az érintettek nem ugyanazt a virágnyelvet beszélték. Sok-sok útmutató kiadvány volt ugyanis forgalomban, amelyekben a szerzők gyakran saját kényük-kedvük szerint adtak jelentést az egyes virágoknak.
A régi illemtankönyvekben lapozgatva az embernek az az érzése, hogy dédanyáink meg ükapáink mélyreható botanikai ismeretek nélkül nemigen boldogulhattak a szerelmi életben. Egy-egy tévesztés akár végzetes hibát okozhatott: a tökvirágként kódolt növény - a Pesti Művelt Társalgó szerint - azt üzente, a megajándékozott szép alakja üres szívet rejt, míg dinnyevirágként értelmezve azt hozta a másik tudomására, hogy szerelme kinccsel ér föl.
A bonyolult szerelmi jelrendszer alapját természetesen maguk a virágok, növények, levelek és termések képezték, de messzemenő jelentősége volt többek között a csokorba kötött szálak számának meg a szalag színének. Ráadásul a fejjel lefelé fordítva átadott virág az ellenkezőjére változtatta az eredeti üzenetet. Némi könnyebbség volt a lovagoknak, hogy nem kellett nyilvánosan átnyújtaniuk a szóban forgó növényt, ország-világ elé tárva legbensőbb érzelmeiket - a "virágnyelvészek" elegendőnek tartották a hölggyel való társalgás közben megemlíteni a megfelelő bokrétát.
Manapság dúskálhatunk a különleges, egzotikus növénycsodákban, a virágok valaha közismert nyelve azonban úgyszólván teljesen kiment a divatból. Csak az alapelv maradt: a hölgyeknek virágot, mindig és mindenkor!
Árvácska: bízom erényedben
Babér: emléked megőrzi e szív
Bazsalikom: szeretnélek örökre elfelejteni
Ezerjófű: meggyógyítasz a mosolyoddal
Fagyöngy: nem átkozlak
Fehér jácint: szeretlek, mert jó vagy
Harangvirág: nem vagy titoktartó
Kamélia: egyedül rólad álmodom
Kikerics: miért vagy velem ilyen kegyetlen?
Kökörcsin: a megbeszélt helyen várlak
Lóhere: szótlan tekintetem szerelemről beszél
Olajfaág: béküljünk ki
Örökzöld: örökre szívembe vagy vésve
Nyírfalevél: reszketek érted
Pipacs: lobbanó és így mulandó a szerelmed
Piros szegfű: boldogságom biztatásodtól függ
Rozmaring: nem tudod, mennyire szenvedek érted
Tulipán: az üres külsőség nem áll jól neked
Viola: boldogtalan vagyok, mert nem remélhetek
(Nádai László: Szerelmi levelező)

Ahány ország...
Világviszonylatban a hollandok költenek a legtöbbet virágra.
Spanyolországban ma is élő régi szokás, hogy az utcán egy férfi meghajol a szembe jövő ismeretlen hölgy előtt - hódolat ez a szépség előtt, nem követi tolakodó leszólítás.
Amerikában a férfiak sohasem csókolnak kezet a nőknek.
A finn férfiak nem fizetnek a társaságukban lévő hölgynek, mert így vélik erősíteni a nőkben az önállóságot.
Kínában nem szokás az ajándékozás.
A görög hölgyek, mivel kínosnak érzik a visszautasítást, inkább halogató, bizonytalan ígéreteket tesznek, gyakorta megtévesztve ezzel a férfiakat.