Lassan érő óvodások

Pályakezdő pedagógusként jómagam megéltem a felvételiztetés rémségét. Emlékszem, ahogy a riadt tekintetű hatévesek farkasszemet néztek a leendő tanító nénikkel, s megszeppenve igyekeztek válaszolni a keresztkérdések hosszú sorára. Aztán a fiammal a szülői oldalt is megismertem. A kiszemelt iskola becserkészéséhez többszörös protekció szükségeltetett, továbbá minden jelentkezőnek fel kellett ajánlania - huszonegy évvel ezelőtt - egy ötszáz forintos könyvutalványt.
A gyerekek manapság már alig érzékelik a beiskolázással járó felhajtást, mivel törvény tiltja az iskolaérettségi elbeszélgetést, azaz a felvételiztetést. Ennek ellenére vannak olyan, nem önkormányzati általános iskolák, ahol ügyes csellel mégis felmérik a leendő elsősök képességeit, vagyis "megszűrik" a jelentkezőket. Rendes esetben egyébként az iskolaérettségről az óvónők döntenek, esetenként pedig a nevelési tanácsadók szakemberei. Tankötelessé az a gyermek válhat, aki az adott évben május 31-éig betölti a hatodik életévét.
A jó hírű városi általános iskolákba ma sem egyszerű bejutniuk a leendő elemistáknak. A leleményes szülők már a tanévkezdés előtt egy évvel érdeklődnek az iskolákban induló tagozatokról, s ha csak tehetik, tanító nénit választanak. Semmit nem lehet a véletlenre bízni. Már csak azért sem, mert a szabad iskolaválasztás ellenére kizárólag abban az esetben biztos az óvodások felvétele, ha a lakókörzetüknek megfelelő, önkormányzati fenntartású tanintézmény mellett voksolt a család. Ha más intézménybe pályáznak, sok helyütt illik egy-egy csinosabb összeget átutalni az iskola alapítványának számlájára vagy társadalmi munkát felajánlani.
A legfrissebb felmérések szerint mára a szülők harminc-negyven százaléka plusz egy évig óvodában hagyja gyermekét olyan megfontolásból, hadd legyen érettebb, erősebb az iskolába lépés pillanatában. Tényleg nem árt az elővigyázatosság. Egyes oktatási intézményekben ugyanis rendre több tucat matematikafeladatot kell megoldaniuk az elsősöknek a pihenőnapokon, amihez kiadós írás- és olvasásgyakorlás is társul. Vagyis ha felszínesen választunk iskolát, tanítási módszert, netán tanító nénit, akkor szemünk fénye hat-hét éves korára könnyen túlterheltté és szorongóvá válhat.
A közoktatási törvény módosítása alapján 2007-től még kevesebb esélyünk lesz a szabad iskolaválasztásra. A tervezet szerint elsőként majd a körzetes (vagyis a környéken lakó) gyerekeket, aztán a hátrányos helyzetűeket kell felvenni, a fennmaradó helyeket pedig ki kell sorsolni a nem körzetes jelentkezők között. A hozzáértők és a gyakorló pedagógusok azt remélik, hogy az Országgyűlés eltörli e különös módosítást, aminek életbelépésével törvényesítenék az elit és a középszerű iskolák létjogosultságát.
Mire végigjárjuk gyermekünk helyett az iskolavadászás, a jelentkezés, majd pedig a beíratás göröngyös útját, alaposan elfáradunk. Főként az idegrendszerünk. Olyannyira, hogy amikor végre pecsétes papírunk is lesz arról, gyermekünk abba az általános iskolába nyert felvételt, ahová leginkább reméltük, úgy sóhajtunk fel, mintha a lottó ötöst nyertük volna meg...

A sietség ára
Az iskolaérett gyerekek között is igen nagy eltérés van abban, hogy ki milyen gyorsan tanul meg írni, olvasni. Ma az a gyakorlat, hogy a tempót a leggyorsabbakhoz igazítják, és az osztály felét-harmadát folyton sürgetik. A nagy sietségnek azonban rendszerint ára van: az elsősök tizenöt százaléka hamarosan valamilyen tanulási, magatartási problémát (diszlexiát, hiperaktivitást, logopédiai zavart) mutat. Sok szülő kiérzi a tanító szavaiból, hogy kívánatos némi olvasási tudással belépni az iskola kapuján - az ilyen gyerek ugyanis karácsonyra többnyire már szépen olvas.